Futurisztikus körvasút épül Budapesten

2020 / 04 / 22 / Bobák Áron
Futurisztikus körvasút épül Budapesten
A januárban létrehozott Budapest Fejlesztési Központ első nagyobb projektje Kelenföld és a Népliget között létesít közvetlen összeköttetést, ami a várakozások szerint jelentősen lökést adhat a külvárosok és a főváros közlekedésének is.

A látványterveket is tartalmazó videó már február végén felkerült a Youtube-ra, azóta pedig néhány új információ is kiderült a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. által megrendelt projektről.

A főváros déli részén keresztülhaladó vasútvonal közvetlen összeköttetést fog biztosítani Kelenföld és a Népliget között, ezáltal Érd, Budaörs, Kőbánya-Kispest, a Liszt Ferenc repülőtér, a budai és a pesti agglomeráció közlekedési lehetőségei is javulni fognak.

Bár a vonalon ma is közlekednek vonatok, ám a szakasznak nincs összeköttetése a budapesti tömegközlekedéssel, ráadásul az összekötő vasúti híd kapacitása miatt az elővárosi vonatokat sem lehet sűríteni. A Déli Körvasút projekt mindkét problémára megoldást nyújt, hiszen a vonalat az eddigi kettőről három-, egy rövidebb szakaszon pedig négyvágányosra bővítik, emellett három új állomást is létesítenek: a népligeti megállót, ami közvetlen kapcsolatot biztosít a hármas metró ecseri úti állomásához, a közvágóhídi megálló a H6-os csepeli HÉV-hez (aminek vonalát a Kálvin térig tervezik meghosszabbítani), a nádorkerti megálló pedig a budai fonódó villamoshoz fog kapcsolódni.

Utóbbi már megjelenésében is olyan lesz, amire Budapesten még nem volt példa, ugyanis a zajterhelés csökkentése érdekében a síneket zajgátló fallal veszik körbe, így a vonatok kvázi egy csőben fognak közlekedni. A BKF szerint a zajterhelés ezzel a felére csökken az érintett szakaszokon, miközben a járatsűrűség jelentősen megnövekszik, a jelenlegi fél óra helyett 10-15 percenként követhetik egymást a szerelvények.

A projekt járulékos előnyeként sokat javulhat a városrészek közötti kapcsolat is, ugyanis a Dombóvári út-Sárbogárdi út-Hamzsabégi út mentén az eddiginél jóval több átjárót nyitnak, így a vasútvonal többé nem fogja elvágni egymástól a tőle északra és délre fekvő területeket.

A fejlesztési tervek elfogadásával együtt elvetették a Hamzsabégi út vonalán évtizedek óta tervezgetett főút tervét is, helyette ezeket a részeket tartósan is zöldterületnek jelölték ki, és a területen mai is létező parkokat megújítják, egybefüggő sétányt hozva létre. A projekt tervezői szerint ehhez elkerülhetetlen lesz nagyjából kétszáz fa kivágása, de az ígéretek szerint a területrendezés után a korábbinál több fát fognak visszatelepíteni.

Nem mindenkinek tetszik a terv

Ez a terv ugyanakkor sok helyi lakosnak nem tetszik, akik a január végén lezajlott közmeghallgatáson szóvá is tették az aggodalmaikat a fák kivágása miatt. A Jövőtv beszámolója szerint a lakók emellett a házak állapotáért is aggódnak, az 1-es villamos vonalát például azért nem ezen a területen vezették a Kelenföldi pályaudvar felé, mert a hatástanulmány szerint a házak állapota ezt nem tette lehetővé.

Újbuda Önkormányzata a kormánynak címzett nyílt levélben más problémákat is felvetett. Szerintük hiba a megnövekedett vasúti forgalmat lakott területen keresztül vezetni, ezt sokkal inkább a szintén régóta tervezett, Budapestet elkerülő V0-ás vonalon kéne megtenni. Az önkormányzat emellett arra is felszólította a kormányt, hogy a beruházás megkezdése előtt cseréljék le az épületek nyílászáróit, a elvault, zajos fékberendezéssel felszerelt vasúti teherkocsikat tiltsák ki a vonalról és a kivágott fákat ne facsemetékkel, hanem nagyobb, vastagabb törzsű fákkal pótolják.

A projektről jelenleg emellett még annyit lehet tudni, hogy a budai oldalon az engedélyek beszerzése zajlik, míg a pesti oldalon nemrég írták ki a tendert a népligeti vasútállomásra. Hogy a Déli Körvasút pontosan mikor és mennyiből fog megvalósulni, arról viszont nem találtunk információt.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Tudtad, hogy a telefonod képes feliratozni mindent, ami elhangzik körülötted?
Tudtad, hogy a telefonod képes feliratozni mindent, ami elhangzik körülötted?
Ez a mai világban akár ijesztőnek is hathat, pedig a Google által kifejlesztett Azonnali átírás alkalmazás azok közé a dolgok közé tartozik, ami miatt igazán lehet szeretni a technológiát.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.