Ghánában autonóm drónok szállítják ki a Covid vakcinákat

2021 / 03 / 12 / Justin Viktor
Ghánában autonóm drónok szállítják ki a Covid vakcinákat
A Covid-19 pandémia kitörése számos országot késztetett arra, hogy új, feltörekvő technológiákat fejlesszenek és próbáljanak ki a járvány elleni küzdelem érdekében. Az amerikai Zipline vállalat például mindössze néhány nap alatt 11 ezer oltóanyag-adagot szállított ki Ghána területén, és így a Nyugat-Afrikai országban sikerült a gyógyszert gyorsan eljuttatni, még a távoli területekre is.

Drónok Ghána egén

Az amerikai Zipline cég 2016-ban kezdte meg vérkészítmények és gyógyszerek szállítását Ruandában, és 2019-ben kiterjesztették a tevékenységüket Ghánára, 2020-ban pedig az Egyesült Államokra. Tavaly májusban orvosi ellátáshoz szükséges eszközöket és személyi védőfelszerelést szállítottak drónokkal Észak-Karolinában, most pedig Ghána kormánya felkérte őket, hogy szállítsák le az első oltásokat, melyeket az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közreműködésével indított COVAX kezdeményezés biztosít Afrika számára, hogy a fejlődő országok is hozzáférjenek a Covid-19 vakcinákhoz.

„Annak, hogy Ghána lett az első olyan ország, amely megkapta a COVAX vakcinát, az az oka, hogy Afrikán belül itt a legoptimálisabb az alkalmazása, és azért itt a legoptimálisabb az alkalmazása, mert garantálni tudják a vakcina alacsony áron történő kiszállítását az ország bármely egészségügyi intézményébe vagy kórházába, hozzá nagyon magas megbízhatósággal”

- mondta el Keller Rinaudo, a Zipline vezérigazgatója. A Zipline négy disztribúciós központot működtet Ghánában, melyek mindegyike részben drónreptér és részben orvosi raktár, 30 rögzített szárnyú drónból álló flottával és orvosellátó anyagokkal. A drónok önállóan repülnek a rendeltetési helyükre, ejtőernyőn keresztül dobják le a csomagokat, majd hazatérnek.


A Zipline drónjai passzív hűtéssel szállítják az Oxford-AstraZeneca COVID-19 vakcinát. (Kép: Zipline)

Passzív-hűtés

A Zipline szerint minden disztribúciós központ 22 500 négyzetkilométeres körzetet fed le. 2019 óta a vállalat Ghánában több mint 50 ezer csomagot juttatott célba drónok segítségével, köztük több mint 1 millió oltást, és azt állítják, hogy szolgáltatásaik 12 millió emberhez, az ország teljes lakosságának kicsivel több mint egyharmadához képesek eljutni. A Zipline drónjai nem csupán kórházakba szállíthatnak, de ideiglenes mobil klinikákra is, melyeket a Covid-19 vakcina beadására használnak az ország távolabbi területein.

A Zipline által Ghánában szállított Covid-19 vakcinák az Oxford-AstraZeneca típusba tartoznak, melyek a többi alternatívával ellentétben épségük megőrzése érdekében rendszeres hűtést igényelnek, 2 és 8 Celsius fok közötti hőmérsékleten. Ez azt jelenti, hogy a Zipline a vérkészítményeknél és más oltóanyagoknál megszokott szigeteléssel szállíthatja az oltóanyagokat.


A drónok segítenek abban, hogy a célba juttatott vakcinadózisok megbízható infrastruktúra-összeköttetések nélkül is könnyen elérjék az egészségügyi intézményeket. (Kép: Zipline)

Hideglánc logisztika

Rinaudo szerint a drónszállítás gyors természete segíti áthidalni a hideglánc-logisztika által támasztott kihívásokat. Az égbolt használatakor nem kell aggódni a forgalmi dugók miatt, és a 100 km/h sebességgel haladó drónok általi kiszállítás átlagosan csak 30-40 percet vesz igénybe. Ez azt jelenti, hogy az oltásoknak a kívánt hőmérsékleten történő tartásához elegendő a passzív hűtés.

"Egy jégdobozra gondoljunk, ne a hűtőszekrényre" - mondta Rinaudo.

Az oltások egyenesen hűtőszekrénybe vagy egyenesen a karokba kerülnek. A Zipline múlt kedden kapta meg az első oltási tételét, és 36 szállítással 4500 adagot juttattak ki a terepre egyetlen nap alatt Ghána Ashanti régiójában. Csütörtökig a cég kiosztotta majdnem mind a 11 ezer COVAX dózist. Biztos kezdet, bár a COVAX keretein belül februárban Ghánába szállított 600 ezer adagnak csak kis részét képviseli. Az elkövetkező 12 hónapban a Zipline szerint mintegy 2,5 millió adagot terveznek szétosztani Ghána-szerte.

(Forrás: Businessinsider Kép: Zipline)

Ez is érdekelhet:

Vért és kávét is rendelhetünk már drónos szállítással, ha a megfelelő helyen lakunk Ausztráliában és Finnországban viszont a drónos szállítás már ma is a hétköznapok része, Afrikában pedig az egészségügyet sikerült megreformálni a drónoknak köszönhetően.

Madárrajok mozgása ihlette a magyar kutatók drónraj-irányítási áttörését Az ELTE Biológiai Fizika Tanszékének kutatói azt kutatták, hogy a madárrajok miképp oldják meg a látványos, mindenki által jól ismert hihetetlen sebességű együtt-mozgással járó kihívásokat. A megoldás megtalálásával minden eddiginél több drón hasonlóan gyors, harmonikus együttes repülését sikerült koordinálni.  

Így készülj fel a Covid-19 elleni oltásra Magyarországon február 25-éig 508 073 fő kapta meg a koronavírus elleni vakcina első adagját, a vírus harmadik hulláma mindeközben berobbanni látszik, így a Rakéta szeretne segíteni azoknak, akik az oltás felvételén gondolkoznak. A legelső és legfontosabb tanácsunk így hangzik: Mindenki oltassa be magát, lehetőleg minél hamarabb!  


 


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Megfizethető árú csúcskategóriás telefont mutatott be a Xiaomi
Megfizethető árú csúcskategóriás telefont mutatott be a Xiaomi
A Xiaomi 13T Pro 144Hz-es képfrissítésű OLED kijelzővel, 120 wattos gyorstöltéssel és 350 ezer forint alatti árcédulával igyekszik magához édesgetni azokat, akiknek nem opció, hogy félmillió forintot fizessenek ki egy olyan telefonért, amiben minden megtalálható, amit egy mai csúcskészüléktől elvárhatnánk.
Irán a mesterséges intelligenciát használná az iszlám vallásjogi döntésekhez
Irán a mesterséges intelligenciát használná az iszlám vallásjogi döntésekhez
Eddig átlagosan 50 nap volt egy fatva megalkotása, olykor több év, de az MI segítségével akár már öt óra alatt elkészülhet egy törvény.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.