Gombafonalak ölelésében élhetünk az első gombaházban, ami már növekszik Cseh Köztársaság területén

2024 / 05 / 09 / Bobák Zsófia
Gombafonalak ölelésében élhetünk az első gombaházban, ami már növekszik Cseh Köztársaság területén
A micéliumból álló házakat első körben glamping kabinoknak szánják turisták számára.
Legújabb cikkeinkért kövess minket a Rakéta Google News oldalán is!

A cseh MYMO Egyesület és a Buřinka cég közös projektjeként épül meg a SAMOROST ház, illetve épületegyüttes, ami a tervek szerint első gombakabinokból álló glamping, azaz luxuskemping hely alapvető része lehet, ahol a turisták a gombafonalakból álló falak és bútorok között lazíthatnak a vakáció során. A házak mindegyike két, egymással összeköttetésben álló kabinból épül fel, amelyek különböző funkciót töltenek be: az egyikben a hálószoba kap helyet, tetőablakkal és kilátással az égboltra, a másikban található a nappali élettér, apró konyhával, amelyet gáztűzhellyel, akkumulátorról működő elektromos eszközökkel és tartályból biztosított vízforrással látnak el.

A kabinok legfontosabb része azonban nem a berendezés, hanem a szerkezethez használt anyag, aminek fő összetevője a mikokompozit anyag és a fa.

Utóbbira azért van szükség, mert a gombaanyag alapvetően nem elég stabil ahhoz, hogy nagy teherbírást igénylő szerkezeti elemek készüljenek belőle, de más tekintetben sok szempontból előnyös tulajdonságokkal bír. A mikokompozit remek hő-, és hangszigetelő, valamint tűzálló és környezetbarát is, emellett, ellentétben más, az építészetben gyakran haszált matériákkal, könnyen lebomlik, ha a talajba kerül, így használata után nem szennyezi a környezetet. A kompozit anyag lényeges alkotóeleme a gombák micéliuma, ami a tápanyagok felszívásáért felelős, fonalszerű nyúlványokból álló rész. A mikokompozit anyagot bármilyen formájúra lehet növeszteni és számos építőelemet lehet belőle készíteni, a falak szigetelésén és gombatéglákon át különféle díszekig.

Az első SAMOROST házat a MYMO Egyesület elmondása szerint az idei év végére befejezik és egy kiállítás keretein belül mutatják be a nagyközönség számára - ezt a prototípust egy gombaházakból álló glamping részének szánják, amivel demonstrálják a fenntartható építészeti megoldás előnyeit konkrét alkalmazás közben is.

(Fotó: Buřinka)

Gombákból készült számítógépet – gombaagyat fejleszt egy kutatóintézet Logikai műveletek elvégzésére alkalmas gép gombákból? Őrülten hangzik, de az Unconventional Computing Laboratory megcsinálta.

Itt állíthatod be, hogy a Rakéta az elsők között legyen a Google keresőben

Százhektáros paradicsom golfkóstolóval, privát wellnessel és regionális ízekkel
Hedonista nyugalom az Alpokalján: a bükfürdői Greenfield Hotel Golf & Spa egyformán otthona a profi golfnak és a családi wellnessnek.
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
A Dom Pérignon Vintage 2017 szokatlan házasítással, modern karakterrel és különleges belső feszültséggel érkezik.
Jude Bellingham és Budapest is főszerepet kap a Topps Chrome UCC kollekciójában
Jude Bellingham és Budapest is főszerepet kap a Topps Chrome UCC kollekciójában
Megérkezett a Topps egyik leglátványosabb futballkártya-kollekciója, a 2025/26-os Topps Chrome UEFA Club Competitions, amely a világ legnagyobb klubfutball-sztárjait, a legizgalmasabb fiatal tehetségeket és a gyűjtők által keresett különleges lapokat egyesíti egy prémium Chrome kiadásban.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.