Guruló robotot, Skype-nagyi társasjátékot és még egy tucatnyi kütyüt jelentett be az Amazon
2021 / 09 / 29 / Pőcze Balázs
Guruló robotot, Skype-nagyi társasjátékot és még egy tucatnyi kütyüt jelentett be az Amazon
Az Amazon idén sem szakított azzal a szokásával, hogy őrületes mennyiségű új kütyüt jelent be, aztán a következő években eldönti, hogy melyekből készít végül sorozatgyártott, valóban kapható termékeket.

Amazon Alexa okos sütő, ami beolvassa az ételeken látható vonalkódokat. Echo Loop okosgyűrű, ami az ujjainkra telepíti a cég virtuális asszisztensét. Echo Frames, a szemüveg, amivel szintén Alexával társaloghatunk. Két éve ősszel ezek voltak az Amazon legkülönlegesebb bejelentései, de most a háromból csak egyet, a szemüveget találjuk meg a világ legismertebb webáruházának a kínálatában. Mert az Apple-lel vagy a Samsunggal ellentétben az Amazon általában nem a végletekig tökéletesített, alaposan kitalált kütyükkel áll ki a színpadra.

Sokkal inkább úgy tűnik, hogy bejelentenek mindent, amit le tudnának gyártani, és elkezdik figyelni a reakciókat. A legnépszerűbb ötleteket megtartják, majd megvalósítják, először csak kis számban, aztán, ha érdemes, tömegével. A többire pedig csak az unatkozó újságírók emlékeznek, ha van hozzá kedvük, és van rá idejük. A másfélbillió dollárt érő Amazon ugyanis olyan jól él az áruházából és a rendkívül jövedelmező digitális infrastruktúra szolgáltatásából, hogy szabadabban kísérletezhet, mint a legbátrabb apró startupok. Ha csak egy olyan kütyüt találnak ki évente, amely bejön, és így még pármillió csatornát nyit Alexához, akkor még több adatot gyűjthetnek, és még több esélyt kapnak arra, hogy eladjanak nekünk valamit.

Lássuk az idei ötleteket

A The Verge-ön idén is részletesen felsoroltak mindent, amit a cég bemutatott; mivel a legtöbb termék és szolgáltatás itthon nehezen, vagy egyáltalán nem elérhető, ezért nézzük inkább a legkülönlegesebbeket. Az Amazon Astro például egy kereken guruló, nagy kijelzővel rendelkező otthoni robot. Elmegy az egyik szobából a másikba, magával visz tárgyakat, zenét játszik le, és megválaszol mindent, amit Alexa meg tud válaszolni. Az hagyján, hogy túlbuzgó robotkutyaként tudja őrizni a házunkat, de még azt is meg tudja mondani, hogy égve felejtettük-e a tűzhelyet.

Ha már a biztonságnál tartunk: az autonóm mini-biztonsági drónról, a Ring Always Home Camről tavaly még csak vad ötletként írtunk, de úgy tűnik, hogy az Amazon hisz az elképzelésben, ugyanis kiváltságosak körülbelül nyolcvanezer forintért megvásárolhatják azt Amerikában. Ezzel összefügg, hogy a Ring kamerákat mostantól be lehet kötni biztonsági cégekhez, hogy távfelügyeleti eszközként működjenek, és arra is képesek lettek, hogy felismerjék, ha csomagot kaptunk.

Az idősekre és a gyerekekre is gondolt az Amazon, nem is egyszer. A Disney külön személyi asszisztensként költözik be az otthonainkba; az ilyen eszközök a "Hey, Alexa" helyett a "Hey, Disney" megszólításra hallgatnak, illetve fognak hallgatni jövőre. Egyelőre csak egy Mickey egér fülecskés okoskijelző-keretet tudunk megvásárolni az Echo Show 5-höz. Szintén gyerekeknek szánják az Echo Glow-t, ami egy olyan videókonferencia-eszköz, ami a vetítője segítségével érintéssel vezérelhető társasjátékokkal szórakoztatja a fiatalokat, és a vonal túlvégén ülő nagyszüleiket. A külön figyelemre szoruló nagymamák és nagypapák szokásairól pedig havi húsz dollárért biztosít információkat a cég Alexa Together szolgáltatása, de ezért az összegért cserébe az elesésekre figyelmeztető kütyükkel is kommunikál a rendszer, és egy segélyhívó vonalat is biztosítanak.

Ezek mellett okostermosztátot, hatalmas, falra szerelhető okoskijelzőt és egy sor mást is bejelentett a cég. De nem azt kell nézni, hogy mit mondanak, hanem azt, hogy mi az, amit ténylegesen meg is tudunk majd vásárolni egy-két-három év múlva. Vagy sosem.

További cikkek a témában:

Kormánykereke nincs, de százhússzal megy előre és hátra az Amazon robottaxija 270 fokban látó szenzorok az autó mind a négy sarkán. 120 km/h végsebesség. Tizenhat órás üzemidő. Nulla kormánykerék. Bemutatták az Amazonhoz tartozó Zoox első modelljét.

Házőrző drónt mutatott be az Amazon A teljesen önállóan működő Ring Always Home Cammel akkor is ellenőrizhetjük a lakás minden szegletét, ha épp nem vagyunk otthon. Sokan viszont a magánszférájuk miatt aggódnak.

A Digit humanoid robot felcsapott gyári munkásnak Bár nem annyira agilis, mint a Boston Dynamics Atlasa, de a Digit így is képes önállóan közlekedni, leguggolni, lépcsőzni és akár 18 kilogrammot is megemelni, miközben a "feje" helyén található Lidar szenzorral az akadályokat is ügyesen kerüli ki.


Kövesd a Rakétát a Facebookon is!
Kövess, üzenj, kommentelj a Rakéta Facebook oldalán!
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.