Mi a jog szerepe egy világválságban?

A figyelem egy járvány által kiváltott válságban, mint amilyen a mostani, elsősorban az orvostudományi kutatásokra irányul, hiszen lényegében mindenki a koronavírus elleni vakcina elkészültét várja. Az egészségügyi olvasat mellett ugyanakkor szintén előtérbe kell kerülnie a rendkívüli helyzet miatt kényszerűen leállított gazdaság újraindításának. Ennek hátterét pedig a kellően rugalmas, ugyanakkor hatékony, a jogviták gyors és megnyugtató befejezését elősegíteni képes jogi szabályozás teremtheti meg. Ez annál is inkább szükséges, mivel a válságokkal kényszerűen együtt jár például a munkahelyek megszűnése, a szerződések teljesítésének nem ritkán tömeges ellehetetlenülése, a bűnözés volumenének élénkülése, és a többi.

A jognak jelenleg tehát sok olyan kérdésre is adekvát és hasznos választ szükséges adnia, amelyekkel „békeidőben” nem, vagy csak ritkán szembesül.

Hogy a válság egy lehetséges pozitív következményét is említsem a jogászi professzió számára, az mindenképpen a huszonegyedik századi technológiai innovációk jelentősen felgyorsuló elterjedése. Noha a hazai jogrendszer az utóbbi években már komoly lépéseket tett a különböző jogi eljárások időszerű és „felhasználóbarát”, tehát a digitalizáció által kínált megoldásokat egyre inkább értékesítő lebonyolítása érdekében, ezt a folyamatot az utóbbi hónapok tapasztalatai alapján levonható tanulságok bizonyosan csak gyorsítani fogják. Ez pedig nemcsak a perek és más eljárások még hamarabb történő befejezését hozhatja magával, hanem jelentős költségmegtakarítást is jelenthet.

Mennyiben teremt új helyzetet a járvány a büntetőjog területén? A járványhelyzet súlyosbító körülménynek számít-e bűncselekmények elkövetésekor?

A büntetőjog eszköztára régtől fogva, már első büntetőtörvényeink megjelenésétől kezdődően figyelemmel volt az olyan különleges helyzetekre, mint amilyen egy járvány kitörése. Ezekre az eszközökre rendes körülmények között kevesebb gondot fordítunk, most azonban az érdeklődés középpontjába kerültek. Ez jelentheti egyrészt a szokványos bűncselekményi tényállások rendhagyó formában történő megjelenését, másrészt az olyan,

kizárólag járvány idején „aktivizálódó” bűncselekmények ismertté válását, mint amilyen a járványügyi szabályszegés.

E bűncselekmény egyik törvényi változatát csakis a járvány folyamán lehet elkövetni, például a hatósági karanténban tartózkodásra kötelezett személy által a karantén elhagyásával. Szintén felértékelődik a szerepe az olyan, a pandémiával összefüggő, a lakosságot esetlegesen nyugtalanító verbális kijelentéseket is pönalizáló (büntetést előre megállapító) törvényi tényállásoknak, mint amilyen a közveszéllyel fenyegetés vagy a rémhírterjesztés. Utóbbi továbbá arra is példát szolgáltatott, hogy a rendkívüli veszélyhelyzetben akár a Büntető Törvénykönyv módosítása/szigorítása is soron kívül történhet meg. A járványhelyzet véleményem szerint általánosságban nem tekinthető súlyosító körülménynek a büntetés kiszabása során, ehelyett mindig a konkrét eset összes jellemzője alapján lehet állást foglalni annak mikénti értékeléséről. Így például semmiképpen sem tekinteném súlyosító körülménynek, ha a járványhelyzet miatt a munkahelyét elvesztő személy, pénz híján, például gyermekei élelmezése érdekében követi el a lopást. Az érem másik oldalaként, nyomatékos súlyosító körülményt képezhet ugyanakkor, ha a csaló a járványhelyzet miatt nehéz helyzetbe került sértettek megtévesztésével kíván nyerészkedni.

Mik a tipikus jogsértések/bűnelkövetések járvány idején? Vannak-e esetleg olyanok, amelyek kizárólag a pandémiára jellemzőek?

Az élet, testi épség és egészség elleni bűncselekmények köréből elvi síkon az emberölés és a testi sértés tényállásai érdemelhetnek figyelmet. A közvélekedéssel ellentétben ugyanis a büntetőjogban ezek olyan, kifejezetten tágan megfogalmazott, a szakzsargon szerint: nyitott törvényi tényállások, amelyek esetében a jogalkotó kizárólag az eredmény (a halál, illetőleg a sérülés vagy a betegség) létrejöttére helyezi a hangsúlyt. Elkövetési magatartásként ugyanakkor bármilyen tevőleges (vagy egyes speciális esetekben mulasztásban megnyilvánuló) cselekmény szóba jöhet, így jelen esetben akár a COVID-19 cseppfertőzéssel vagy más módon történő, szándékos vagy gondatlan továbbadásával is. Szintén jelentőséghez juthat járvány idején például a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, a segítségnyújtás elmulasztása, a gondozási kötelezettség elmulasztása vagy a kiskorú veszélyeztetése is. A verbálisan megvalósuló bűncselekmények közül a már említett közveszéllyel fenyegetés és rémhírterjesztés mellett

akár a terrorcselekménnyel fenyegetés megállapíthatósága is felmerülhet.

A vagyon elleni bűncselekmények körében pedig az elemibb lopás mellett az internet által biztosított lehetőségek miatt sajnos robbanásszerűen terjedő csalás és információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás emelhető ki. Ez utóbbi bűncselekmény nemcsak a sértettek bankszámlájának hacker tevékenység útján történő megcsapolásával, hanem akár a bankkártya fizikai megszerzésével, majd például PayPass használatával történő fizetéssel is megvalósítható. Utóbbi a vírus miatt szükségessé vált „érintésmentesség” igénye és az ahhoz kapcsolódó egyes intézkedések bevezetése (például a PIN-kód nélküli vásárlás értékhatárának felemelése) miatt különösen elterjedtnek mondható. Kizárólag a pandémiára lehet jellemző a korábban már említett járványügyi szabályszegés egyik törvényi változata. A vírushelyzet miatt ugyanakkor

nagyban megemelkedett a járványügyi előírások megsértésének társadalomra való veszélyessége,

amelyre a jogalkotó egy új tényállás, a járványügyi védekezés akadályozása kodifikálásával reagált március végén. E bűncselekmény lényegében a járványügyi szabályszegés kvázi minősített eseteként is felfogható és például a hatósági elkülönítés, megfigyelés vagy zárlat végrehajtásának aktív akadályozásával követhető el. Alapesetben három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti a törvény, amennyiben ugyanakkor annak következtében a sértett meghal, kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. Emellett kiemelem a lényegében „kis büntetőjog”-ként funkcionáló szabálysértési jog területét is, ahol a veszélyhelyzet alatt a Kormány számos új, különleges szabálysértési tényállást alkotott, például a kijárási korlátozásokat megszegők büntethetősége érdekében.

Menyire könnyen állapítható meg testi sértés (megfertőzés) járvány idején?

Mint utaltam rá, a büntetőjog dogmatikája nemcsak sérülés, hanem betegség okozása esetén is lehetővé teszi a testi sértés bűncselekményének megállapítását, így

annak elkövetési magatartása lehet akár egy másik személyre történő köhögés, tüsszentés is.

Amennyiben tehát a saját maga által tudottan koronavírusos elkövető e cselekményeket a betegség továbbadásának szándékával tanúsítja, a testi sértés kísérlete alapvetően megállapítható. Merőben más a helyzet a befejezett testi sértés esetében. Ennek létrejöttéhez ugyanis nem elegendő az elkövetési magatartás szándékos kifejtése, hanem szükség van a betegség mint eredmény, továbbá az úgynevezett okozati összefüggés fennálltára, illetve büntetőeljárásbeli bizonyíthatóságára is. Amennyiben ez esetleg sikeres, úgy a (súlyos, tehát nyolc napon túl gyógyuló betegséggel járó) testi sértés már nemcsak szándékos, hanem gondatlan elkövetés (például óvatlanul a sértettre köhögés) esetében is megállapítható. Ez azonban a gyakorlatban megítélésem szerint jelentős nehézségekbe ütközik. A koronavírus ugyanis cseppfertőzés útján terjed, így akár közvetve, például egy levegőben úszó porszemre ragadva is bekerülhet mások szervezetébe, belehelés útján. E lehetőség kizárása ugyanakkor tetemes nehézséget jelenthet, hiszen ha a sértett nem csupán például a házi karantént engedély nélkül elhagyó, a koronavírust részére átadni szándékozó elkövetővel, hanem mással is találkozott a vádbeli időszakban, rögtön felmerülhet, hogy a vírust valójában nem is az elkövetőtől, hanem mástól kapta el. Különösen alapos védekezés lehet ez a járvány tömegessé válása időszakában, amikor tulajdonképpen bárki vírushordozó lehet, akár tudtán kívül is. De ugyanilyen helyzet merülhet fel akkor is, ha a sértett nem találkozott ugyan senkivel, sőt akár a lakásából sem mozdult ki, azonban oda korábban a vírussal a megelőző három napban érintkezett műanyag tárgy került, amelyről a kórokozó szintén a szervezetébe kerülhetett. Ha pedig ez így van, az okozati összefüggés és így a befejezett testi sértés nem állapítható meg az elkövető terhére, mert nem kétséget kizáróan bizonyított előbbinek a fennállása. Mindezek alapján a befejezett testi sértés miatti büntetőjogi felelősség megállapítására csak olyan extrém esetben kerülhetne aggálytalanul sor, amikor az elkövető és a sértett minden más személytől és tárgytól hermetikusan elkülönítve, például egy előzetesen alaposan fertőtlenített szobában lennének összezárva, és bizonyítható lenne, hogy a szobába kerülésükkor az elkövető már vírushordozó volt, míg a sértett még egészséges, és a vírus nem is lappangott még a szervezetében. Ezt követően, amikor előkerülnének, több mint három nap múltán, már a sértett koronavírus-tesztje is pozitív eredményt mutatna.

Mi a helyzet ilyenkor a rémhírterjesztéssel?

A rémhírterjesztés tényállását ugyancsak módosította márciusban a jogalkotó, így az már nem csupán közveszély színhelyén, hanem a különleges jogrend idején is elkövethető, feltéve, hogy valaki nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít (vagy híresztel), amely alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa. A most megszűnő veszélyhelyzet Magyarország Alaptörvényének 53. cikke alapján különleges jogrendnek minősül, annak fennállta alatt tehát általánosságban, a közveszélyhez hasonló elkövetési hely és idő konkretizálása nélkül is elkövethető a rémhírterjesztés. Így például egy „fake” hír interneten, közösségi oldalon történő közzététel révén is, miként az azt utóbbi hetekben ismertté vált büntetőeljárások mutatják. Ebben a körben azt szükséges kiemelni, hogy

a való tény eredeti formájában történő közzététele abban az esetben sem valósít meg bűncselekményt, ha például egy Facebook poszt az azt elolvasókban zavart vagy nyugtalanságot keltett.

A tényállás továbbá a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozza, így az ilyen ügyben eljáró hatóságnak az alapjogi vonatkozásokat is szükséges figyelembe vennie és kétség esetén a tényállást megszorítóan értelmeznie. A napokban nyilvánosságra került statisztikák szerint a bűnüldöző szervek ennek megfelelően jártak el, hiszen mindössze egyetlen ügy jutott el eddig a vádemeléssel bírósági szakba.

Növekszik-e a vagyon elleni bűncselekmények száma?

E kérdés megválaszolásához elöljáróban azt szükséges kiemelni, hogy az utóbbi évek bűnözési trendje nagyarányú csökkenést mutatott. Így míg 2012-ben még csaknem félmillió, 2018-ban már mindössze kevesebb mint kétszázezer bűncselekmény vált ismertté. Vonatkozik ugyanez a vagyon elleni bűnözésre is: 2016-ban például még több mint kilencvenezer, addig 2018-ban csak durván hatvankétezer lopás történt. A csalások száma ezen említett két bázisév relációjában kevesebb mint fele (körülbelül negyvenháromezer helyett csupán tizenkilencezer). Ebből kiindulva természetesen az lesz majd utólag vizsgálandó, hogy a pandémia ellenére folytatódik-e a kedvező tendencia, avagy a visszájára fordult, és ismét növekedésnek indul a vagyon elleni támadások száma. A prognózis felállítása ma még korai, de az talán kiemelhető, hogy mind e bűncselekmények szaporodása, mind ritkulásuk irányába hatnak bizonyos tendenciák.

Az információs rendszeren, interneten keresztül elkövetett különböző csalási cselekmények növekedésének bizonyosan kedvez, hogy a korábbiakhoz képest ma már azok is vásárolnak az interneten keresztül használati cikkeket, akik a veszélyhelyzetet megelőzően ezt mindig személyesen intézték.

A már említett bankkártyával, illetve -számlával kapcsolatos visszaélések is lényegesen elterjedtebbé válhatnak. Az egyszerűbb lopások számának növekedése mellett szólhat a megszűnő munkahelyek miatt, a létfenntartás érdekében megvalósított esetek; ellenében hathatott például ugyanakkor, hogy a lényegében megszűnt tömegközlekedés miatt klasszikus, villamoson vagy buszon történő zsebtolvajlást hónapokon át képtelenség volt elkövetni.

Az online életformára való hirtelen átállásnak lehet-e érzékelni bűnügyi következményeit?

Azt gondolom, hogy igen, mert a személyes érintkezés hiánya adott esetben hozzájárulhat a visszaélések könnyebb kivitelezéséhez. Az említett vagyon elleni bűncselekményeken túl például az okiratokra elkövethető bűncselekmények (így közokirat-hamisítás, hamis magánokirat felhasználása) száma is növekedésnek indulhat, hiszen a jelenlegi helyzetben sokan lazábban kezelik az okiratokra vonatkozó jogszabályi előírásokat, például aláírás nélkül is elfogadnak egy iratot, amely így valójában akár nem jogosulttól is származhat. A vírushelyzet kezdetén jellemző jogsértésnek tűnt még az úgynevezett „táppénzcsalás”, amikor valójában egészséges személy a koronavírustól való félelmében igényelt táppénzt az orvosától. Ez a körülményektől függően társadalombiztosítási, szociális vagy más jóléti juttatással visszaélés bűncselekményét vagy költségvetési csalást valósíthat meg. Az online életforma továbbá a különböző személyes adatok sérelmével is együtt járhat, aminek akár büntetőjogi következménye is lehet. Így például akkor, ha valaki a sértett akarata ellenére rögzíti a vele folytatott online beszélgetést.

Hasonlóan nőhet az olyan, eleve elsősorban internethez kötött bűncselekmények száma, mint például a gyermekpornográfia.

A digitális pénzügyi műveletek száma megnőtt az elmúlt hónapokban, úgy hallom, ebből máris gondok vannak. Ezek részben technikai jellegű problémák lehetnek, amelyek a digitális pénzügyi rendszerek leterheltségéből fakadnak, ugyanakkor a mind teljesebb digitális átállás irányába mozdíthatják el a szolgáltatókat. Ami a kérdéskör (büntető)jogi megítélését illeti, egy új technikai lehetőség megjelenése lényegében automatikusan magával hozza az azzal visszaélni kívánó személyek megjelenését. Így volt ez a huszadik század elején, amikor az elektromosság terjedésével párhuzamosan rögtön megjelentek az áramtolvajok. Jelenleg pedig az információs rendszereken keresztül megvalósítható jogsértések elterjedésére kell felkészülni, tehát lényegében arra, hogy

a bűncselekmények egy jelentős része áttevődik az „offline”-ból az „online” térbe.

Ez sajnos a szervezett bűnözés profiljába eső, nagy tárgyi súlyú bűncselekmények, így pénzmosás vagy akár terrorizmus finanszírozása számára is jól jöhet.

Egy ilyen nem szokványos, nehéz helyzet mit vonhat maga után? Milyen tendenciális változásokra számít a megváltozott gazdasági körülmények között?

A fentieket röviden összefoglalva kisebb részben a bűnözés növekedése, nagyobb részben annak átstrukturálódása, illetve a „kibertérbe” történő áthelyeződése várható a közeljövőben. Erre mindenekelőtt a bűnüldöző hatóságoknak indokolt felkészülniük, hiszen teljesen más nyomozati módszereket igényel egy egyszerű bolti lopás vagy garázdaság felderítése, mint egy információs rendszeren keresztül végrehajtott károkozó támadásé. Ugyanakkor várhatóan jogalkotói lépésekre is szükség lesz, hiszen maga

a Büntető Törvénykönyv is jelentős mértékű „digitalizációt” igényelhet ahhoz, hogy a jelen viszonyok között megjelenő társadalmilag káros magatartások adekvát formában szankcionálhatók legyenek,

amely a büntetőjog eszköztárának bűnözéstől visszatartó erejét is növelheti. (Ambrus István témával kapcsolatos tanulmánya megtekinthető az MTA Jogtudományi Intézet folyóiratában.)

(Forrás: ELTE, Fotó: Needpix)