Az első merülés

A svájci Piccard család, úgy tűnik, génjeiben hordozza az ősi felfedező szellemet. Auguste Piccard volt az első, aki légballonjával tizenötezer méter magasságig jutott, unokája, Bertrand nemrég repülte körbe a Földet Solar Impulse nevű, forradalmian új, napenergiával működő repülőjével, a középső Piccard, Jaques pedig a történelemben elsőként merült le a Mariana-árok legmélyebb pontjára, a Challenger-mélységbe. Társával, Don Walsh-sal, az Egyesült Államok haditengerészetének főhadnagyával együtt a 60-as évek kezdetleges technikai feltételei között, de a pionírok lelkesedésével vágtak bele a kalandba.
Hajójukat, a Bathyscaphe Trieste-t a legnagyobb gondossággal tervezték, de akkor még senki nem tudta biztosan, mivel fognak szembenézni 11 km mélyen. Don Walsh visszaemlékezése szerint Piccard az utolsó pillanatban majdnem lefújta az egész akciót. „Túl veszélyesnek tartotta, félt, hogy nem vagyunk eléggé felkészültek.” – idézi fel Walsh egy dokumentumfilmben.

A kezdeti vonakodás után a merülésre mégis sor került. 1960. január 23-án a Trieste eltűnt a Csendes óceán habjai között és megkezdte öt órán át tartó ereszkedését. 1000 méternél léptek be az ún Midnight Zone-ba (Éjfél Zóna), 4000 méternél kezdődött az Abyssal Zone, ahol a biolumineszcens halak felfelé tartó hópelyhekként világítanak a sötétben.

10000 méternél aztán bekövetkezett a baj.

Tompa reccsenés hallatszott az ablakok felől. Piccard és Walsh elkezdték felkutatni a zaj forrását, de nem találtak semmit. „A lényeg, hogy még mindig életben voltunk, így folytattuk az utat.”- idézi vissza Don. Később kiderült, hogy az ablak plexiüvege repedt meg az 1000 atmoszférás nyomástól, így a fenéken csak 20 percet tölthettek. Megérkezéskor, mivel érthető módon nem szerettek volna kiszállni és kitűzni az amerikai zászlót, a kabinban készítettek „selfie”-t, Hillary és Tenzing, a Mount Everest meghódítóinak mintájára. A küldetés alatt tudományos vizsgálatokra nem maradt sok idő, de néhány alapvető és váratlan felfedezést mégis sikerült tenni. Legnagyobb meglepetésükre a fenéken rákokhoz hasonló amphipodokkal és nyelvhal-szerű élőlényekkel találkoztak, bizonyítva, hogy 11 km-es mélységben is lehetséges az élet jelenléte.

Példájukat 52 évig nem követte senki, a 95-ben leküldött japán Kaiko és a Wood Hole-i Oceanográfiai Intézet Nereus-a robotizált felfedezőhajók voltak.

A második merülés

Amire a Híres Hydronauták Arcképcsarnokában valószínűleg senki sem számítana, az egy hollywood-i híresség portréja. Pedig a Challenger-mélység második felfedezője nem más, mint a Terminátor, a Titanic és az Avatar rendezője, James Cameron.

A kanadai rendezőt a Titanic roncsaihoz való merülés óta vonzotta a Mariana-árok újbóli meghódításának gondolata. A National Geographic Society támogatásával hét évig készülő titkos projekt során a Deepsea Challenger névre keresztelt merülőhajó konstruálásában maga Cameron is részt vett. Az általuk tervezett „vertikális torpedó” a 60-as évek technikáját messze maga mögött hagyva, immár két óra alatt tette meg az utat. A merülésre 2012. március 26-án került sor.

Az út most sem volt zökkenőmentes. A Deepsea-re nehezedő Csendes óceán hatalmas nyomása alatt a hajótest fémszerkezete összezsugorodott. Erre a mérnökök ugyan felkészültek, de az élmény így is idegtépő lehetett.

„Láttam, ahogy a falak és ablakok egyre közelebb kerülnek az arcomhoz.”

- emlékezett vissza Cameron. Kétségeit azonban legyőzte a feladatra való intenzív koncentráció. „Átváltottam automata üzemmódba.” A projekt célja elsősorban, egy 3D-s dokumentumfilm készítése mellett kőzetminták gyűjtése volt, de a robotkar meghibásodása miatt erről le kellett mondani. Végül, mintegy négy óra forgatás után, a hajó visszatérhetett a felszínre. És hogy milyen érzés teljesen egyedül lenni egy fémkapszulában az óceán fenekén? „Soha életemben nem éreztem magam ennyire elzárva mindentől, az emberiségtől.”-mondja a rendező. „Tényleg olyan volt, mintha egy másik bolygón járnék.”

A harmadik merülés

Eddig ismeretlen arcát mutatta a mélység negyedik felfedezőjének, Victor Vescovo-nak. A texas-i üzletembert és nyugdíjazott tengerésztisztet szintén kemény fából faragták, a Five Deeps Exploration nevű projekt során megjárta mind az öt óceán legmélyebb pontjait.

Mivel a Challenger-mélység nem egy pontja a Mariana-ároknak, hanem egy Grand Canyonnál 50-szer nagyobb kiterjedésű völgyrendszer, Vescovo az eddigieknél is mélyebben fekvő területet választott, így 10 927 méterrel immár övé a merülési rekord. A 2019 áprilisában zajló küldetés célja biológiai-és kőzetminták gyűjtése volt, azonban a fenéken nem csak egzotikus, eddig azonosítatlan élőlények várták, hanem egy nagyon is jól azonosítható, régi ismerős is. Nem, nem a legendák óriás tintahalai vagy Némó kapitány. Ennél sokkal hétköznapibb dolog: a Földön lassan mindent beborító szemét.

„Rendkívüli csalódás volt az emberi szennyezés nyilvánvaló nyomaira bukkanni ilyen mélységben is.”

– mesélte Vescovo. A felfedezés ugyan azt a kényelmetlen tényt bizonyítja, hogy a környezetszennyezés még 11 km-es mélységben is lehetséges, de öröm az ürömben, hogy az ilyen akciók hozzájárulhatnak a kormányokra való nyomásgyakorlással a helyzet változtatásához és a szigorúbb környezetvédelmi intézkedések bevezetéséhez.

(forrás: BBC, National Geographic)