Hárommillió előrendelés érkezett a Huawei duplán kihajtható új telefonjára

2024 / 09 / 11 / Pőcze Balázs
Hárommillió előrendelés érkezett a Huawei duplán kihajtható új telefonjára
Z alakban, duplán kihajtható mobilt mutatott be a kínai Huawei. A Mate XT Ultimate Design a promóciós videó alapján kifejezetten izgalmas és ízléses lett, de kérdés, hogy megéri-e egy csúcsteljesítményű laptop árát.

Amikor júliusban írtunk a Rakétán az új Samsung Galaxy Z Fold 6-ról, jól látszott, hogy következő lépcsőjéhez érkezett a kategória fejlődése, elkezdődött a hajlítható mobilok eggyel határozottabb átrajzolása. A koreaiak a Fold széria történetének legnagyobb dizájnváltásával igyekeznek versenyben maradni a Honorral, az Oppóval és a Huawei-jel folytatott küzdelemben. Az utóbbi cégnél azonban egy egészen más léptékű innováción dolgoztak, majd az elmúlt időszak sejtetései és szivárogtatásai után most hivatalosan is bemutatták a

három méretben is használható Mate XT Ultimate Designt.

A kütyü mögötti legnagyobb ötlet azonnal látszik: ahelyett, hogy egy külső, és egy kihajtható belső képernyővel rendelkezne, még egyet lehet hajtani rajta, azaz egy zsanér helyett kettő került bele. A kategória megjelenésekor ezek az elemek okozták a legtöbb fejtörést a mérnököknek és a vásárlóknak, részben azért, mert törmelék kerülhetett alájuk, részben azért, mert a kijelzőn meglehetősen jól látszott a hajtás nyoma. Az, hogy rögtön két zsanér kapott helyet egy mobilban, azt jelzi, hogy ezt a problémát megoldottnak tekintik a Huawei-nél. A kijelző mérete így 6,4 hüvelyk átmérőjűről először 7,9, majd 10,2 hüvelykre növelhető.

A The Verge cikke szerint a Mate XT Ultimate Design húszezer jüanba, azaz szinte kereken egymillió forintba fog kerülni, már ha megelégszünk a 256 GB-os változattal. Ha ennél több tárhelyre van szükségünk, akár huszonnégyezer jüanig, vagyis 1,2 millió forintig is felmehetünk. Az aktuális Galaxy Z Fold 830 000 forintnál indul, és 980 000 forint az 1 TB-os változata.

A kulcskérdés azonban mégsem az ár, hanem a használhatóság lesz: hogy lesznek-e olyan szoftverfejlesztők, akik úgy alakítják az alkalmazásaikat, hogy egy, két és három képernyőnyi területen is hasznosak és esztétikusak maradnak. És hát persze az, hogy egyáltalán Kínán kívül elérhető lesz-e a Mate XT Ultimate Design. Kereslet valószínűleg akadna, hiszen hazai pályán már több mint hárommillió előrendelést adtak le rá.

(Fotó: VCG/VCG via Getty Images)

A Honor megcsinálta a hajlítható telefonok iPhone-ját A Magic V3 ugyanis kétségkívül új standardot jelent a táblagéppé szétnyitható telefonok történetében.


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
A mesterséges intelligencia keresztapja kapta a fizikai Nobel-díjat
A mesterséges intelligencia keresztapja kapta a fizikai Nobel-díjat
Geoffrey Hinton kísérleti pszichológusként végzett, ám több mint ötven éve foglalkozik a neurális hálózatokkal.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.