Ahogy arról a héten több oldal is beszámolt, a Haditechnikai Kerekasztal egyik fórumán szúrták ki a Rheinmetall negyedéves üzleti jelentését, amely több, Magyarországgal tervezett üzletet is megemlít. Ezek közül pedig az egyik legérdekesebb az a negyedmilliárd eurós tétel (kb. 96 milliárd forint), amely öngyilkos drónok, vagy pontosabban „lézengő lőszerek” (loitering munition) hazai vásárlásával számol.

A lézengő lőszerek valójában nem is igazán drónok, ezért nevezik őket angolul inkább muníciónak (munition), mint drónnak, és egy külön fegyverkategóriát képviselnek. Ezek az eszközök közelebb állnak az okos lövedékekhez, mint a repülőgépekhez, az amerikai AeroVironment például a saját Switchblade rendszereit (melyek sokszor szintén drónként szerepelnek a sajtóban) loitering missile-nek, tehát kifejezetten lövedéknek nevezi. Ennek oka, hogy a lövedékekhez hasonlóan ezek az eszközök is mindössze egyszer használatosak – az eszköz azonosítja a célpontot, becsapódik és megsemmisül – emiatt nevezik néha kamikazénak is (habár arra időnként van mód, hogy a fel nem használt lövedéket ismét begyűjtsék). Érdekes az eszköz irányítása – miután a levegőbe emelkedett, a lövedék akár emberi irányítással, akkár önállóan, vagy a két kontroll-mód keverékeként is azonosíthatja a célpontot.

A nemzetközi vállalat, a Rheinmetall pedig épp ilyen lövedékeket gyárt és forgalmaz, amely termékcsaládjuk HERO néven ismert . Mint a cég honlapjáról kiderül, a HERO bevethető mind szárazföldön, tengeren vagy akár levegőből indítva. A szárazföldön a HERO az operációs terület felett – mondjuk tehát így – lézeng, miközben azonosítja az ellenséget, és követi annak a mozgását is. A rendszer ezen kívül segít kiválasztani a legértékesebb célpontokat is, majd kiszámolja a precíziós csapásmérésre legmegfelelőbb időt, irányt és támadási szöget. Ennek a lézengő lövedéknek az esetén az összes rendszert ugyanaz a földi kezelőegység és adatkapcsolati terminál üzemeltetheti, és valamennyi HERO rendszert úgy tervezték, hogy erősen kihívásos harctéri körülmények között is üzemelhessen, beleértve a GPS-mentes környezetet és a kommunikációs zavarokat.

Mint a lenti képen látható, többféle HERO modell létezik (a szűkszavú üzleti jelentés arra nem tért ki, hogy ezek közül Magyarország melyik(ek) mellett teheti le a voksát), és ezeknek eltér az üzemeltetési idejük, hatótávolságuk, valamint a rájuk aggatható robbanófej mérete is. Az amerikai tengerészgyalogosok (USMC) tavaly például a 120-as HERO egységekből vásároltak be.

A modelltől függ tehát az is, hogy miként indható a lövedék – a kisebb lövedéket akár szárazföldi egységek is fellőheti, a nagyobbakhoz járműre van szükség. Ahogy a vállalat némileg reklámízűen fogalmaz: „A rendkívül könnyű és ember által is hordozható HERO közvetlenül a csata szívébe vihető, és perceken belül bevethető. Pneumatikus kilövésével, alacsony zajszintjével és alacsony termikus, vizuális és radarjelével a HERO egy csendes, láthatatlan, meglepetésszerű támadóeszköz – a vidéki és városi csatatereken egyaránt kiemelkedő rendszer.

A HERO rendszer folyamatosan bizonyította hatékonyságát különféle célpontokkal szemben, mint például gyalogsági célpontok, mozgó könnyűjárművek, harckocsik, megerősített ellenséges állások, légvédelmi rendszerek és kulcsfontosságú, nagy értékű létesítmények – mindez jelentős előnyt biztosít a mai konfliktusokban.”

Ami pedig a mai konfliktusokat illeti – a lézengő muníció tesztpályája tehát Ukrajna, és ebből a szempontból talán kevésbé meglepő, hogy a magyar honvédség részéről is felmerül ilyen eszközök beszerzése. És mint oly sok modern rendszer esetén, a lézengő lövedékek eddigi szereplése a jelenlegi háborúban is alkalmas már bizonyos következtetések levonására. A War on The Rocks négy ilyen fontosabb konklúzióról ír elsősorban az USA számára, de ezek közt akadnak minden nemzet számára hasznos gondolatok is:

A lézengő lövedékek az USA, de akár a többi NATO-tagállam számára is kiegészíthetik a jelenlegi nagy hatótávolságú tüzérségi megoldásokat, különösen ha ezek esetén hiányzik (vagy legalábbis limitált) a tankelhárító képesség. Másodszor Ukrajnában kiderült az is, hogy bár ezekből a lövedékekből relatíve kevés akad, de az már most látszik, hogy ezek kiterjeszthetik azt a műveleti területet, amelyen a Javelinek és a jelenlegi tankelhárító rendszerek működnek. A HERO-hoz hasonló eszközök ugyanis a látótávolságon kívül, és a védelmi helyzetben állomásozó tankokra is képesek hatékonyan csapást mérni – mindezzel egyébként a tankok harctéri szerepe is erősen megkérdőjeleződik. Röpke gondolatként azért tegyük hozzá, hogy akár ilyen csúcstechnológiájú eszközre sincs feltétlen szükség, az oroszok szupertankját legutóbb már egy alap gránátvetővel is kilőtték. Ettől független ezek a lézengő lövedékek nyilván hozzáteszik a magukét a páncélos hadviselés alkonyához.

Videón, hogy az ukránok kilövik az orosz szupertankot Mióta kilőtték az orosz hadsereg büszkeségét, a T–90M közepes harckocsit, egyre az a kérdés, hogy az ukránok milyen fegyvert használtak. Nos, úgy tűnik, nem feltétlen a legmodernebb eszközt vetették be. Videón látható a tank megsemmisülése is.

A harmadik fontos dolog, hogy immár egy kisebb, akár gyalogos egység is kiválthatja a tüzérséget, miközben a harctér biztonságosabb részeiről is képesek a csapásmérésre. Magyarán hosszútávú csapásmérésre innentől a harctér bármely zugából lehet számítani, ami immár arra is kihat, hogy az USA (vagy a többi NATO ország) miként helyezze el az egységeit, vagyis ezzel kapcsolatban új doktrína bevezetésére is szükség van. Az utolsó konklúzió pedig az, hogy ezek a lövedékek relatíve egyszerűek és olcsóak, ugyanakkor mégis képesek áthatolni a legfejlettebb légvédelmi rendszereken is – ami egy újabb elgondolkodtató szempont a jövőt illetően.

(Kép: wikimedia.commons/Swadim)