Hiába tudná visszafizetni a nyolcmilliárd dollárt, amit ellopott, évtizedekre börtönbe megy Sam Bankman-Fried

2024 / 04 / 03 / Pőcze Balázs
Hiába tudná visszafizetni a nyolcmilliárd dollárt, amit ellopott, évtizedekre börtönbe megy Sam Bankman-Fried
Novemberben mind a hét, ellene felhozott vádpontban bűnösnek találta az esküdtszék Sam Bankman-Friedet, aki az FTX nevű kriptotőzsde vezetőjeként lett híres, majd hírhedt. Most a bíró arról határozott, hogy ezért pontosan milyen büntetés vár a férfira.

Amint arról a The Verge beszámolt, Bankman-Friednek végül negyed évszázadot kell rácsok mögött töltenie, vagyis előreláthatólag 2048-ban, ötvenhat évesen fog szabadulni. Ez szakértők szerint legfeljebb tizenöt százalékkal, azaz négy évvel lehet rövidebb, feltéve, hogy nem tesz rossz fát a tűzre a börtönben. A törvények alapján maximum száztíz évre csukhatták volna le SBF-et; az ügyészek negyven-ötven évet kértek, míg a védők hat és felet. Letöltendő büntetésén felül a kriptomogul tizenegy milliárd dollárral is tartozik majd a szövetségi kormánynak, amit lefoglaltak a vagyonából.

2022 decemberében írtunk arról a Rakétán, hogy több bűncselekménnyel vádolják a Bahamákon elfogott Bankman-Friedet, egy hónappal azután, hogy bedőlt a világ egyik legnagyobb és legismertebb kriptopiaca. Az általa alapított FTX fizetésképtelenné vált, majd csődbe ment, nagyjából nyolcmilliárd dollárnyi adósságot hagyva maga mögött. És erről nem csak a kripto-árfolyamok ingadozása tehetett.

A vezérigazgató gyakorlatilag fogta a felhasználók pénzének egy részét, és továbbította azt az általa birtokolt befektetési alapnak, az Alameda Research-nek, ahol aztán a befektetések nagy része elvesztette az értékét. "Nincs ebben semmi finomság. Ez sima, klasszikus sikkasztás" - fogalmazott a csőd után kinevezett vezérigazgató, John Ray III. A többtízmilliárd dolláros pénzügyi szabálytalanságok mellett az FTX-alapító arra is százmilliókat költött, hogy demokrata és republikánus politikusokat győzködjön a kripto-szabályozással kapcsolatban, sőt, a saját "működési költségeit", így luxusingatlanok vásárlását is mások vagyonából finanszírozta. Az ügyvédei azzal érveltek, hogy a védencük "rossz üzleti döntéseket hozott", de ettől még nem lett belőle bűnöző - de ez nem hatotta meg Lewis Kaplan bírót, ahogyan az sem, hogy

a kriptovaluták értéknövekedése miatt felmerült, hogy SBF, illetve az FTX vissza tudná fizetni a hiányzó pénzt.

Kaplan szerint "ha egy tolvaj elviszi a zsákmányát Las Vegasba, és nyer vele, nem érdemel kisebb büntetést, csak mert vissza tudta fizetni, részben vagy egészben, amit ellopott, miután elfogták". De a tárgyalások alatt Bankman-Fried ügyetlen és valótlan válaszai, nem őszintének tűnő bűnbánata sem segítettek sokat, így aztán olyan illusztris társaságba került az elítélt technológiai üdvöskék között, mint a gyógyszerárakkal trükköző Martin "Pharma Bro" Shkreli, a kamu vértesztekkel befektetőket vadászó Elizabeth Holmes, vagy a Binance kriptotőzsde egykori vezetője, Changpeng Zhao.

(Bortókép: Michael M. Santiago/Getty Images)


Tisztelt Cégvezető! Vegyen részt 5 perces üzleti felmérésünkben, és garantáltan 30 000 Ft értékű online marketing szolgáltatást kap ajándékba.
Emellett 2025. október 22-én további három, egyenként 100 000 Ft értékű marketingcsomagot is kisorsolunk a résztvevők között.
Az idő luxusa – óragyűjtés mint szenvedély, hobbi és befektetés
Az idő luxusa – óragyűjtés mint szenvedély, hobbi és befektetés
Egy mechanikus óra több, mint egy gyűjteménybe illő kiegészítő – mikrokozmosz a csuklón, ahol a tradíció, a mérnöki zsenialitás és a dizájn találkozik.
A gyűjtés mint befektetés és hobbi – miért izgalmas világ ez? Indul az Ínyenc befektető a Roadsteren!
A gyűjtés mint befektetés és hobbi – miért izgalmas világ ez? Indul az Ínyenc befektető a Roadsteren!
A Roadster és a Range Rover új sorozatot indít Ínyenc befektető címmel, ahol az olvasók velünk tarthatnak az old money különleges világába.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.