Hogyan működhetne fenntarthatóan a világ tizedik legkisebb országa?

2023 / 12 / 02 / Raketa.hu
Hogyan működhetne fenntarthatóan a világ tizedik legkisebb országa?
A Rakéta szerzői rendszeres vendégei a radiocafé 98.0 Kávézó a világ végén című műsorának. A legutóbbi adás középpontjában Málta fenntarthatósági törekvései álltak, de a fekete péntek sötét oldaláról is beszélgetett a két műsorvezető, McMenemy Márk és Marvin, kollegánkkal, Pőcze Balázzsal.

Az Egyesült Államokban majdnem tízmilliárd, világszerte több mint hetvenmilliárd dollárt hagytak ott a vásárlók az internetes áruházakban a fekete pénteken, ami szemmel látható növekedés tavalyhoz képest. Pedig a hatalmasnak tűnő akciók előtt pont arról írtunk a Rakétán, hogy valójában már nem is minden esetben tudunk olyan óriásiakat spórolni ezen a napon. Marvin, Balázs és Márk, aki bevallotta, hogy egy porszívóval lett gazdagabb a Black Friday-nek köszönhetően, alaposan végigbeszélték, hogy hogyan próbálják megvezetni egyes áruházak a vásárlóikat, ahogyan azt is, hogy mi a baj a meggondolatlan, túlzó vásárlással.

A Kávézó a világ végén második felének a vendége Hangya Edina volt, aki a Máltai Idegenforgalmi Hivatal képviseletében mesélt arról, hogy az alig több mint félmilliós, mindössze háromszáztizenhat négyzetkilométeres miniállam hogyan küzd a kiszolgáltatottság ellen, hiszen egyelőre az élelem- és az energiaigényét is külső forrásokból kell fedeznie. Ugyanakkor terveik vannak már arra, hogy szél-, nap- és hullámerőművek segítségével önállóan biztosítsák az ott lakók életéhez szükséges energiát.

(Borítókép: Joseph Buhagiar/Unsplash)


Tudsz olyan töltőt, ami appból vezérelhető, távolról frissíthető és 3 év garanciával jön?
Tudsz olyan töltőt, ami appból vezérelhető, távolról frissíthető és 3 év garanciával jön? A Voltie nem csak ígér – le is szállítja: kezeld a töltést egyetlen koppintással, bárhonnan. 👉 Nézd meg, miért mosolyognak a Voltie-sok!
Miért lett hirtelen mindenki kicsit barista?
Miért lett hirtelen mindenki kicsit barista?

A reggelekben a legjobb pillanatok akkor jönnek el, amikor a lakás még csendes, a fény lassan beszűrődik az ablakon, a konyhát pedig megtölti a frissen őrölt kávé illata.

Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
A Dorottya Residencesben jártunk.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.