Spencer ekkor gyorsan riadóztatta munkatársait, hogy más élelmiszerekkel is kipróbálják, miként viselkednek a nagy sűrűségű elektromágneses mezőtől. Ha az ember egy teljesen új technológiára lesz figyelmes, értelemszerűen egymást érik a szokatlan helyzetek a kezdeti kísérletek során. A mérnök és csapata esetén ez annyit tett, hogy többször arcon találta őket egy szétrobbanó főtt tojás vagy éppen pattogatott kukorica. Ám ha azt nézzük, hogy végül feltaláltak egy gépet, ami viszonylag gyorsan elkészít szinte bármilyen ételt, akkor néhány tojás az arcra igazán nem nagy áldozat.
Percy Spencer szerette volna behelyezni a mikrohullámú sugárzást generáló magnetronokat egy Faraday-kalitkába. Utóbbi egy fémhálóval bevont felület, melynek feladata az elektromágneses mező blokkolása. Ez a szerkezet voltaképp megegyezett a mikrohullámú sütővel, csak éppen méretre nagyjából egy hűtőszekrényhez hasonlított. Ám népszerűségének még ez sem állhatott az útjába, az első darabokat ugyanis pillanatokon belül elkapkodták. Méghozzá éttermek, amik 1947-ben mintegy ötezer dollárért megvásárolhatták a szerkezetet. A háztartásokban viszont csak később, a hatvanas évek környékén terjedt el, miután forgalmazói a méretét, és természetesen az árát is lejjebb vitték.
Az eleinte Radarange néven árult konyhai berendezéssel folyamatos kísérletek zajlottak. Miután a kutatók rájöttek, hogy a mikró ételt melegít, másként kezeli a különböző textúrájú, sűrűségű ételeket, illetve, ha fém kerül bele (ami visszaveri a mikrohullámot és eltereli az útját), az károsítja a magnetront, szikrákat, sőt rosszabb esetben tüzet okoz, felmerült bennük a kérdés, hogy
vajon mi történne, ha fagyasztott rágcsálókat melegítenének benne?
Igen, jól látja a kedves olvasó, fagyasztott rágcsálók. Ez az eljárás a negyvenes években ugyanis nagy 'divat' volt a tudóstársadalomban, akik kíváncsiak voltak, hogy vajon az állatok meddig maradnak életben. Fagyasztásuk után pedig újra és újra - hőhatással - próbálták újraéleszteni őket. Emellett szerettek volna rálelni a szövetek és az emberi vér tárolásának leghatékonyabb módjára. Ehhez azonban többek között tudniuk kellett, hogy mi történik, ha megfagyasztják és utána felolvasztják; mennyire szállíthatók így transzfúzióhoz vagy a szervek átültetéshez; és vajon növelhetnék-e a levett vér tárolási idejét az akkori három hétről akár több hónapra.
Hogy, hogy nem, kiolvasztani és életre kelteni a rágcsálókat a kezdeti módszerrel lehetetlen küldetésnek bizonyult. Kezdeti módszer alatt egy felforrósított, hosszú fémeszközt kell érteni, amit közvetlenül az állatok bőréhez nyomtak. A tudósok végső soron arra jutottak, hogy még ha sikerül is az újraélesztés, akkor is csak úgy, hogy az állatnak súlyos fájdalmai és/vagy égési sérülései lesznek. James Lovelock kutató ekkor kitalálta, hogy az egész procedúra kíméletesebb lenne, ha a lefagyasztott állatokat mikrohullámmal működő készülékben olvasztanák ki. A csavar azonban csak ezután jött, ugyanis ahelyett, hogy Spencer találmányához nyúltak volna,
inkább újra feltalálták és megépítették a mikrót magnetronok és Faraday-kalitka segítségével.
Mivel a diatermiával, vagyis az elektromos áram szövetekre kifejtett hőhatásával való kísérletek az 1800-as években elterjedtek, Lovelock felhasználhatta az azóta szerzett eredményeket az általa megépített mikrohullámú sütő megépítésénél. A behelyezett fagyasztott rágcsálókból ugyan nem mind, de körülbelül nyolcvan százalékuk égési sérülések nélkül felébredt. Ennek ellenére az eljárás kicsit sem tekinthető állatbarátnak, hiszen egyik-másikat egymás után tízszer is lefagyasztották, majd kiolvasztották. Pozitívum viszont, hogy az emberiség megismerhette a mikrót.
(Fotó: Pixabay, Getty Images Hungary)