Ha az okokat keressük, nagyon nagyot kell visszaugranunk az időbe, egészen 1931-be: ekkor a Bell Telephone Laboratories (ma Nokia Bell Labs) egyik mérnöke, Karl Jansky megpróbálta kideríteni, hogy mi az a statikus forrás, ami interferál a rádióhullámokkal. Jansky végül a saját maga által tervezett eszközzel három ilyen forrást azonosított be: helyi viharok, távoli viharok, valamint egy harmadik forrást, amiről óvatosan csak úgy nyilatkozott, hogy nem beazonosítható, honnan ered. A mérnök ekkor úgy gondolta – egyébként helyesen –, hogy a jel nem a Földről ered, hanem a galaxis közepéről. Jansky viszont nem volt csillagász, és a Bellnél nem azért fizették, hogy ilyesmikre fecsérelje az idejét, annak ellenére sem, hogy a férfi az űrkutatás egy új ágazatának fektette le voltaképp az alapját, a rádiótávcsöves megfigyelését. A rádiótávcső a rádióhullámok tartományába tartozó elektromágneses sugárzás összegyűjtésére és segítségükkel távoli objektumok megfigyelésére szolgáló eszköz, egyfajta irányított rádióantenna, és a második világháború végét követően többen is elkezdtek erre az új kutatási területre fókuszálni.

Az első tudósok egyike volt George C. McVittie, egy brit kozmológus, aki megszervezte a University of Illinois csillagászati tanszékét az ötvenes években. McVittie és a csapata ezzel egy időben az Illinois-i Danville-ben felépített egy 121 méter széles rádiótávcsövet az Univerzum tanulmányozására. A távcső a 608-614 megahertz frekvenciatartományban működött – azért éppen ebben, mert műszaki okok miatt csak így lehetett igazán nagy antennát építeni akkoriban. A távcső a korban igen lenyűgöző darabnak számított, amely akár napi 16 órában is kémlelte az eget, a 610 MHz körüli tartomány pedig idővel azért is fontos lett, mert a rádiócsillagászat számára fontos két másik frekvencia között helyezkedett el: a 410 MHz és az 1.4 GHz között.

Az ötvenes években azonban egyéb dolog is történt: 1952-ben az USA médiahatósága, a Federal Communications Commission (FCC) engedélyezte a sugárzást az ultramagas frekvenciákon, a döntést követően pedig az országban az addigi 108 tévéállomás száma 2051-re ugrott meg. A csillagászokat mindebből főleg egyetlen tényező izgatta, a 37-es csatorna, amely a 608 és 614 MHz közötti frekvenciatartományban helyezkedett el, éppen ott tehát, amelyben a Illinois-i távcső működött. Mivel pedig rengeteg új állomás született, minden csatornáért megindult a verseny -- ugyanabban az évben, tehát 1952-ben az USA területén 18 adó is sugárzott a 37-es csatornának kiosztott frekvencián. Kezdetben ez nem volt még probléma, mert akkoriban még messze nem minden tévé volt egyáltalán kompatibilis az ultramagas frekvenciájú jelekkel, de ahogy az a technológiai fejlődéseknél történni szokott: az opcionálisból hamarosan sztenderd lett, és mind több készüléken lehetett fogni akár épp a 37-es csatornát is.

A tudósok épp ezért háborút hirdettek a 37-es csatorna ellen, aminek egyik első lépése 1959-ben egy nagyobb csata megnyerése volt: ekkor az ügy mögé beállt a tudományos világ. Ebben az évben az International Telecommunication Union ülésén ugyanis elkülönítettek több frekvenciasávot is, amely tudományos vagy technológiai okok miatt volt fontos. Ezek egyike volt az a hely, amit 37-es csatorna foglalt el. A döntéssel a zsebükben a University of Illinois tudósai felkeresték az FCC-t is. A hatóság kezdetben habozott, majd próbált lavírozni az állomások kereskedelmi érdeke és a csillagászok lobbizása közt, aztán miután a történet kapott némi médiahátszelet, ideiglenesen megtiltotta a sugárzást a szóban forgó tartományban, vagyis zárolta a 37-es csatornát. Idővel aztán az ideiglenes zárolásból állandó lett, és McVittie, aki a 37-es csatorna eltüntetésének éllovasa volt, sosem tudta meg, hogy mi változtatta meg ennyire radikálisan az FCC álláspontját. A csillagász arra gyanakodott, hogy a közvélemény számára az egész űrtávcsöves megfigyelés úgy jöhetett le, hogy a kutatók ezzel a módszerrel hallgatják le a kis zöld emberkéket, és most majd nem lesznek erre képesek Amerikában az FCC miatt. Az FCC tehát a közvélemény valami ilyesmi véleményétől ijedhetett meg.

Mint a Vice utánajárt, a megoldás valójában nem ez volt: az FCC egyszerűen csak nem tudta kisakkozni, hogy miként engedélyezze a csatorna használatát úgy, hogy ne zavarjanak bele a tudományos kutatásba, és mivel a kissé fogalmatlan bürokraták nem akartak kockáztatni, inkább lezárták örökre és teljesen ezt a frekvenciatartományt. Természetesen a digitális átállás óta a helyzet már megváltozott ebben az ügyben is.

(Kép: Flickr/SixtyEight.)

További cikkek a témában:

A Naprendszer legnagyobb teleszkópját telepítené a NASA a Hold egyik kráterébe Az egy kilométer átmérőjű rádiótávcső igencsak emlékeztet valamire.

Nyilvánosságra került egy videó a világ egyik legnagyobb rádióteleszkópjának pusztulásáról Az Arecibo Obszervatórium kedden reggel omlott össze, miután az elmúlt hónapokban több tartókábele is elpattant.

Egymillió eddig ismeretlen, új galaxist találtak háromszáz óra alatt A tudósok szerint ráadásul még ezen kívül is több tízmillió, felfedezésre váró csillagváros lehet odakint. A dolog nagyságrendjének érzékeltetéséhez elegendő, ha arra gondolunk, hogy az ausztrál csillagászok a megfigyelhető univerzum 83 százalékát térképezték fel mindössze 300 óra alatt.