A kiindulási alap, hogy a Budapesten (mint úgy általában más városokban is) hatékony megoldás lenne a csapadékvíz helyben tartása és felhasználása. Ennek egyébként néhány országban már van kialakult gyakorlata, de ott is inkább az új beépítések esetén, ahol már ezeket szem előtt tartva történik a tervezés eleve. Mi a helyzet azonban egy már meglévő, nagyvárosi környezettel? Csizmadia Dóra, a SZIE Tájépítészeti és Tájökológiai Doktori Iskola PhD-hallgatója éppen ezt, tehát a fenntartható csapadékvíz-kezelés városi alkalmazhatósát vizsgálta – hazánkban elsőként.
Összetett kérdést összetetten kell megközelíteni, ennek megfelelően a kutató elemezte „Budapest területhasználatát, a város klimatikai, talajtani, domborzati és vízrajzi adottságait, a jelenlegi csapadékvíz-elvezető infrastruktúra elemeit, valamint a csapadékvíz-gazdálkodás jelenlegi jogi szabályozását, intézményrendszerét és szerepét a városfejlesztési dokumentumokban”. Csizmadia Dóra ezután saját módszertant dolgozott ki arra, hogy miképp lehetne beazonosítani azokat a fővárosi területeket, ahol a csapadékvíz felhasználása elképzelhető lehetne.
(Világoskék területek: vízvisszatartás; világoszöld területek: szikkasztás és vízvisszatartás; sötétebb kék területek: vízvisszatartás és párologtatás; sötétebb zöld területek: szikkasztás, vízvisszatartás és párologtatás) – Forrás: Csizmadia Dóra
A módszertanra azért volt szükség, mert Budapest egyes városépítészeti zónái eltérő jellemzőket mutatnak. A kertvárosi zónákban és a lakótelepek esetén például a fenntartható csapadékvíz-kezelés módjai (szikkasztás, visszatartás, párologtatás) közül szóba jön a szikkasztás és a vízvisszatartás, ám a hegyvidéken vagy a Duna mellett csak az utóbbira nyílna lehetőség. A belváros esetén pedig további problémát jelenthet a csatornahálózat túlterheltsége és a magas burkoltság.
Kiderült az is, hogy nem csak pénzügyi és műszaki problémák várnak megoldásra az ügyben, de a jogi és az intézményi hátteret is ki kellene mindehhez dolgozni. Vagyis hátra van még a jogi fogalmak lefektetése, valamint a felelősök és a tulajdonosi/fenntartói háttér egyértelműsítése is. A kutató szerint ezek mellett elengedhetetlen a szakirányú tudás fejlesztése és az „ingatlantulajdonosok bevonása, ösztönzése és támogatása is.”
Forrás: Szent István Egyetem, Médiaközpont
Borítókép: Flickr/Duane Moore
