Így működik a magyar fejlesztésű üveg-, PET-palack- és aludoboz-visszaváltó guruló automata

2024 / 03 / 07 / Rácz Tamás
Így működik a magyar fejlesztésű üveg-, PET-palack- és aludoboz-visszaváltó guruló automata
A nyártól már általánosan kötelező új visszagyűjtési rendszer részeként elmés azonosító-feldolgozó rendszerrel felszerelt furgonok gyűjtik be a dobozokat, palackokat a kisboltokból. Megnéztük, hogyan lapít, zúz és ad nyugtát egy ilyen autó.

Új korszak köszönt a magyarokra az idén: júliustól szinte minden PET-palackot, aludobozt és italosüveget 50 forintos betétdíj terhel majd, amit a vásárláskor meg kell fizetni, majd a visszaváltásnál lehet visszakapni. A rendszer nagyrészt a nagy üzletekben működő automatákra épül, de valahogy a kistelepüléseken is meg kell oldani a visszaváltást. Ennek a rendszerelemnek egyik eszköze az a kisteherautóba épített rendszer, amit a Hungexpón tartott vendéglátóipari kiállításon, a SIRHA-n mutatott be az új hulladékgyűjtő rendszer üzemeltetője, a MOL leányvállalata, a MOHU ZRt.

A hosszú, magas Ford Transit kisteherautókba a Returmatic nevű magyar cég tervezett és épített be egy állítólag globálisan egyedülálló mobil visszaváltó berendezést. A gép képes egy menetben azonosítani és tömöríteni a többé-kevésbé ép állapotban, akár egy zsákból a feldolgozó garatra öntött PET-palackokat és aludobozokat, valamint azonosítani, összetörni és zúzott állapotban tartályba önteni a bedobónyíláson át becsúsztatott üvegeket.

Ezekkel az autókkal a dobozos sörök, üdítők, PET-palackos vagy üveges italok fogyasztói személyesen nem fognak találkozni. A kocsik a legkisebb gyűjtőhelyekről kézi visszaváltás és átmeneti tárolás után szedik majd össze a felgyűlt hulladékot. Ezeken a gyűjtőpontokon (tipikusan falusi kisboltokban) a vásárlóktól kézi visszaváltásban visszavett, majd műanyagzsákban illetve rekeszekben tárolt csomagolóanyagokért akkor mennek majd ki az autók, ha a boltvezető a gyűjtési rendszer mobilapplikációjában jelezte, hogy van nála kb. ezer egység, amit el lehet vinni.


Nem kell álló helyzetben is járatni a dízelmotort a begyűjtés során: kabinban található az az akkumulátor, ami a tömörítést, üvegtörést végző gépeket szolgálja ki energiával

A tömörítő és a zúzó rendszer energiaellátását egy ideig a menet közben az autó motorjáról feltöltött akksi biztosíthatja, de hálózati áramtól is működtethető a rendszer

Egy menetben 14 ezer csomagolóegységet, kb. 1100 üvegpalackot és 12900 PET-palackot illetve aludobozt tud begyűjteni az autó a kisboltokból

A gyűjtőautók a csomagolóanyagokkal kapcsolatos pénzügyi feladatokat is képesek lekezelni. A folyamatos internetkapcsolattal rendelkező kocsikban a kisboltokban felvett, a járművezető által a feldolgozóegységekbe öntött illetve pakolt dobozok, flakonok illetve üvegek után járó pénz átutalással azonnal a bolt számlájára kerül. Ha netán nem lenne térerő a világvégi kisboltban, akkor sem kell sokat várni a pénzre: a boltüzemeltető az átvétel után kap egy papírnyugtát, az átutalás pedig automatikusan megtörténik, ahogy a gyűjtőautó egy mobilnettel lefedett területre kerül.

Hogy pontosan mennyibe kerül a berendezés, nem árulta el a sajtónak a gyártó, de annyit azért megtudtunk, hogy a manufakturálisan készülő gépsor értéke magasabb, mint az őt hordozó tizen-valahány millió forintos Ford furgoné. A tervezés és a gyártás száz százalékban magyar.

Az új hulladékgyűjtési rendszerben első körben, még az idén 89 ilyen gyűjtőautó készül majd el. Egy-egy kocsi egy fuvarban 14 ezer csomagolási egységet képes begyűjteni. Az előzetes kalkulációk szerint ebből kb. 1100 lesz üveg, a többi PET-palack és aludoboz. A MOHU úgy kalkulál, hogy a kocsik által kiszolgált gyűjtőpontokon nagyjából 1000-1000 egységet kell majd felvenni havonta. A gyűjtőjáratok szervezését számítógépes rendszer intézi, a cél az, hogy az autók a lehető legkisebb ökológiai lábnyommal, a lehető leghatékonyabban szállítsák el a csomagolási hulladékot a vidéki kisboltokból a feldolgozóüzemekbe.

Ezekben az automatákban lehet majd visszaváltani az italos palackokat január 1-től A vásárló az üveg visszaváltása után eldöntheti, hogy szeretné visszakapni a betétdíj összegét: kérhet levásárolható ajándékutalványt, adományozhatja jótékony célra a visszajáró pénzt, vagy egy mobilalkalmazással visszautalhatja a bankszámlájára az összeget.


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
Mit jelent az, hogy 850 centiméternél tetőzhet a Duna?
Mit jelent az, hogy 850 centiméternél tetőzhet a Duna?
Előrejelzések szerint a következő napokban az elmúlt tíz év legnagyobb áradása várható a Dunán, amelynek tetőzését Budapesten 850 centiméternél várják a szakemberek. Mivel a Vigadó téri vízmérce számai a legtöbb embernek önmagában valószínűleg nem sokat mondanak, így a 2013-as példák alapján megnéztük, hogy mit jelenthet ez a vízmagasság Budapestre (és az ország más részeire) nézve.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.