Felfigyeltél már arra, hogy mennyire lassan árasztja el a mindent megkönnyítő hétköznapi elektronika pont azt a helyet, ahol a legfontosabbnak tartjuk a kényelmet: az otthonunkat? Már szinte mindent, mindenhol a mobil érintőképernyőjéről intézünk, egy csomó dolgot oldunk meg érintés nélkül, wifi, Bluetooth, NFC vagy mindenféle más rádiófrekvenciás technológia segítségével, miközben a legtöbben ma is a jó öreg kulcsos zárral bajlódva jutunk be a lakásunkba, majd pedig kézzel kapcsolgatjuk fel és le a villanyt, ahogy vonulunk helyiségről helyiségre. Az autóban természetesnek vesszük a kulcsnélküli nyitás-indítást, az érintésérzékeny felületeket, az automatikusan felkapcsolódó-elhalványodó világítást kívül és belül, és közben eszünkbe sem jut, hogy működhetne ez hasonlóan otthon is. Az IKEA-nak viszont eszébe jutott - valamint eszükbe jutott a Rakéta.hu is, így hát küldtek nekünk egy kis belépő szettet az otthoni okosvilágítási lehetőségek kipróbálásához.

A starter kit, amit kaptunk, annyira azért nem okos; aki igazán komplikált, wifire kapcsolt, mobiltelefonról is vezérelhető rendszert szeretne, annak szüksége lesz még egy egész csomó kiegészítőre. A feneség viszont az, hogy miután kipróbáltam ezt a két egyszerű kütyüt, a mozgásérzékelős és az ajtónyitás-érzékelős villanykapcsolót, már kezdem úgy érezni, hogy tényegesen szükségem is van a bővítésre.

Az ajtónyitás-érzékelő a spájzajtóra került, az egyik rádióvezérelt, standard, csavarmenetes E27-es foglalatú, külsőre teljesen hétköznapi LED-körtének tűnő fényforrás pedig a spájz plafonjára. A telepítés talán két percet vett igénybe. Beraktam egy AAA-s tölthető akkut (ebből is van IKEA saját márkás, természetesen) a mágneses nyitásérzékelő aktív darabjába, becsavartam a helyére a lámpát, felkapcsoltam a világítást, odatartottam a nyitásérzékelőt a lámpa mellé, elszámoltam tízig. Miután a lámpa egy kis hunyorgással jelzi, hogy a párosítás sikeres volt és összebarátkozott a nyitásszenzorral, lemásztam a székről, lehúztam a fedőfóliát a mágneses nyitásérzékelő két darabjáról és felragasztottam őket az ajtó tetejére. Kiléptem a spájzból, becsuktam az ajtót, és a kulcslyukon ellenőriztem, hogy tényleg kikapcsolt-e bent a lámpa. Ki. Kinyitottam az ajtót: finoman dimmelve kigyúlt a fény a plafonon. És kész; innentől kezdve soha nem kell többet a spájz villanykapcsolójához nyúlni és égve se tudom hagyni többé a világítást odabent.

A másik kísérlet elsőre nem hozott ilyen tökéletes eredményt, de csak azért nem, mert mint kiderült, a mozgásérzékelővel vezérelt villanykörte használata nem optimális, ha a fürdőkád, ahol az ember zuhanyzik, kívül esik a szenzor érzékelési körén. És az egyperces lekapcsolási idő is túl kevésnek bizonyult egy rutin-zuhanyozáshoz. De sebaj: a szenzort áthelyeztem, a biztonság kedvéért a lekapcsolást öt percre állítottam és most már a fürdőben se kell kapcsolgatni többé a villanyt.

A mozgásérzékelőt nem is rögzítettem sehova. Fel lehetne ragasztani a dobozban talált kétoldalú ragasztószalaggal a csempére, vagy fel is csavarozhatnám a falra, de felesleges: a kis fehér bigyó remekül megáll a saját lábán is, ha van olyan vízszintes felület, ahonnan rálát a megfelelő területre.

Ezeknek az új, csekély energiafogyasztású, tölthető akkuval táplálható szenzoroknak, kapcsolóknak az egyik szuperképességük, hogy nem kell fúrni-faragni-bontani-vezetékezni a beépítésükhöz. A másik, hogy az elektronikai tömeggyártásnak köszönhetően nevetségesen olcsók. A villanykapcsolások megspórolásához csak a két darab, egyenként ötezer forintos smart LED-lámpa és a 3500 forintos nyitás- illetve mozgásérzékelőre (becsületes nevük: TRÅDFRI, ARASOLL és VALLHORN), plusz a kis elemekre volt szükség.

Persze ez még tényleg csak a bejárat a nyúl mély üregébe. Időkapcsolások, sötétedés-érzékelők, szekrényvilágítások, távirányítású konnektorok, elektronikus zárak: ha rákattan az ember a dologra, jöhet a DIRIGERA nevű wifi-hub 28 ezerért, meg az Ikea Okosotthon-app letöltése a mobilos kapcsolgatásokhoz.