Ilyen lesz a koncertek jövője?

2020 / 06 / 11 / Pőcze Balázs
Ilyen lesz a koncertek jövője?
Tavaly januárban több mint tízmillióan látták Marshmello fellépését a Fortnite-ban. Ami akkor izgalmas, de öncélú kísérletnek tűnt, mostanra lehet, hogy a túlélést jelentheti a koncertezés nélkül megélni próbáló zenészeknek.

A kilencvenes évek közepén még javában csipogó modemekkel töltöttük le az mp3-akat, fél óránként egyet, amikor a KFT zenekar úgy érezte, hogy Magyarországon is eljött az ideje az online koncerteknek. A Budapest Sportcsarnokban megrendezett bulijukat online is közvetítették, sőt, egy énekesnő hangját szintén az interneten át fűzték bele a műsorba. Azt, hogy hányan voltak kíváncsiak minderre az akkor már internetezők közül, nem tudjuk. Azt viszont igen, így utólag, hogy huszonöt évvel később egyre kevésbé kuriózum, ami akkor a trió furcsa hóbortjának tűnt.

A TechCrunch részletes írásban mutatja be a The Wave nevű startupot, amelynek alapítói a Rock Band és a Dance Central játékokon dolgoztak korábban együtt, mostanra pedig több mint ötven eseményt tudnak a hátuk mögött a platformjukon. A Wave-et életre hívó gondolat egyszerű, és régebbi, mint a tavasszal a világon végigsöprő járvány: a koncertek nehezen skálázhatók. És ha valamit méretgazdaságossá lehet tenni az interneten, akkor azt valaki meg fogja próbálni.

Az már más kérdés, hogy értelme mennyi van.

Egy koncert attól koncert, hogy a zenekar és én egy helyen vagyunk, meg hogy ott van még egy csomó ember, sokan részegek, sokan izzadnak, aztán az ember hazamegy, és még a lakásba lépve is cseng a füle, egyre halkabban. A san franciscói dj, JAUZ wave-es szettjén látszik, hogy a platformon mindent megtesznek azért, hogy ha már nem lehetünk együtt másokkal, legalább vizuálisan izgalmasabb legyen az esemény, mint a fizikai térben valaha is lehetne. Ráadásul a műsorokat nem csak Facebookon, YouTube-on vagy Twitchen, hanem VR-ben, Steamen és Oculus sisakokban is lehet követni.

A TechCrunch cikkében idézett források szerint a Fortnite-ban tartott Marshmello koncert legalább 30 millió dollárt, de lehet, hogy ennek a többszörösét hozta, hiszen az összegyűlt rajongók virtuális ajándékokkal lephették meg magukat és egymást. A kérdés, hogy az ilyen, ritka és hatalmas együttműködések, illetve a Wave-en születő, eggyel kisebb léptékű, de még így is rengeteg munkát igénylő bulik a stadionkoncerteket képesek-e csal kiváltani, vagy a kevésbé ismert előadók is össze tudnak majd hozni egy-egy ilyen eseményt. Úgy, hogy még keresnek is rajta.

(Fotó: The Wave XR)


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Egykerekű elektromos gördeszkákat hívnak vissza az USA-ban négy haláleset miatt
Egykerekű elektromos gördeszkákat hívnak vissza az USA-ban négy haláleset miatt
A Onewheel elektromos gördeszka gyártója minden termékét visszahívja, ami 300 ezer önkiegyensúlyozó elektromos gördeszkát jelent az Egyesült Államokban. Az eljárás oka a 2019 és 2021 között történt négy, halállal végződő baleset.
Lezajlott az első, óceánon átívelő hologramtalálkozó
Lezajlott az első, óceánon átívelő hologramtalálkozó
Három nagy telekommunikációs cég munkatársai megtartották az első transzatlanti hologrammeetinget 5G kapcsolat segítségével.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.