Az elmúlt időszakban ellepték a közösségi oldalakat a házi készítésű kenyérről készült fotók, rövidesen pedig a vekni lett a karanténidőszak sztárja. (Mindez megmagyarázza, miért lett egyik napról a másikra hiánycikk a liszt és az élesztő.) A kenyér előnyei azonban jócskán túlmutatnak finom ízén és gusztusos formáján, az ugyanis az emberiség történetében ősidők óta fontos, közösség-összetartó szerepet játszik. Na de miért sütünk otthon kenyeret? Pszichológiai oldalról szemlélve kenyérsütés során részesei válunk egy folyamatnak, amelynek van eleje, közepe és vége, a végeredmény pedig egy mindannyiunk számára látható, kézzelfogható dolog. Nemzetközi kutatók korábban már megállapították, hogy a tészta dagasztásával zenszerű nyugalomba kerülünk,

elménk a jelenre fókuszál, figyelmünk elterelődik a nyomasztó hírekről, és úgy érezzük, nem vagyunk teljesen tehetetlenek a külső világ eseményeivel kapcsolatban.

Kenyérsütés, mint összekötő kapocs

A cipó két legfontosabb jellemzője a tartósság, illetve a könnyű hozzáférhetőség. Erre már a korai társadalmak is rájöttek, a búza termesztése és háziasítása ugyanis arra ösztönözte az embereket, hogy feladják nomád életmódjukat és térjenek át a gazdálkodásra, megteremtve ezzel az első települések, majd később a városok alapjait. (Feljegyzések szerint az első kenyérsütés bizonyítékai a kőkorszak végéről származnak.) De térjünk vissza kicsit a folyamat pszichológiájához: a bezártságból adódó szorongás egyik oka, hogy úgy érezhetjük, az idő csak úgy elfolyik a semmibe. A gazdaság stagnálása és a közösségi élet megszűnése idején a kenyérsütés azonban lehetővé teszi számunkra, hogy kis időre visszatérjünk a gyökereinkhez. A tevékenység egyúttal közös nyelvet teremt nemzeti és kulturális határokon átnyúló beszélgetésekhez, amire ilyenkor különösen nagy szükségünk van. Vagy gondoljunk a kenyértörésre, ami szintén rávilágít a pékáru történelmi fontosságára; a Bibliában például úgy említik, mint az áldás megosztásának metaforáját. Mivel jelenleg személyesen nem tudunk egy lakomára összeülni, kihasználhatjuk az online tér kapcsolatteremtő előnyeit.

A sütéssel kapcsolatos hashtagek sokasága megmutatja, hogy digitális világunkban az ennivalót lényegében kétszer fogyasztjuk: egyszer a való életben, majd ismételten újra az interneten.

Ezzel kapcsolatban Roland Barthes francia kritikus  azt állította, hogy az ételekben pontosan úgy „olvashatunk”, mint bármely írott szövegben. A kenyérről készült fotóink posztolása egyrészt önkifejezésünk kreatív módja, apró bepillantás az életünkbe, másrészt egyfajta kapcsolatteremtési mód, ha azt vesszük, hogy a felhasználók gyakran recepteket vagy sütési praktikákat cserélnek.

Nosztalgia bűvöletében

Kenyérsütés közben egyrészt megnyugtathatjuk magunkat, hogy minden a legnagyobb rendben, hiszen ezáltal még mindig hozzáférünk az otthon tartós örömeihez. Másrészt az a melegség és biztonságérzet, amit egy szelet vekni nyújthat, felbecsülhetetlen értékű a mostanihoz hasonló vészterhes időkben, amikor körülöttünk szinte minden veszélyesnek tűnik.

A kenyér időtállósága a múlt egyszerűségét és kiszámíthatóságát idézi, amikor életünk még megszokott, csendes medrében zajlott. A szorongás ellenszere pedig gyakran az egyszerűség és a bizonyosság, az úgynevezett nosztalgikus impulzus két alapvető eleme.

A kenyérsütés ugyanakkor felerősíti bennünk a túlélés, az önellátás és a regresszió poszt-apokaliptikus fantáziáit, hiszen ha a társadalom összeomlik, a tudat legalább még mindig ott van, hogy egészséges, tápláló ételt adhatunk családunknak. (Korábbi tanulmányok szerint ugyanez a katasztrofizáló impulzus váltja ki a társadalomból a pánikvásárlást és a felhalmozást is.) „Egy hónapja még a vásárlók többsége a gluténmentes étrendet hirdette, most pedig hirtelen mindenki pék lett” - vélekedik a hirtelen megváltozott világról Maddalena Borsato, a Torinói Egyetem gasztronómia kutatója, aki korábban maga is Olaszország leghíresebb pékségeiben és cukrászdáiban dolgozott. A kutató a kenyérsütés másik lehetséges magyarázatára is rámutat, ami nem más mint a segítés, a gondoskodás szimbóluma a bezártság és tehetetlenség idején.

„Kenyeret nemcsak magunknak, másoknak is készítünk. Ha pedig az otthon sütött kenyerünk fotóját közzétesszük, az azt jelenti, hogy azt szeretnénk másokkal is megosztani” - mondja Borsato.

A fentiekből tehát jól látszik, hogy bár a kenyér a világ legegyszerűbb étele, mégis sokféle jelentést hordoz, míg a sütés számos gyakorlati, pszichológiai és társadalmi funkciót ellát. Ki tudja, talán ezért kapott helyett az alábbi kérés a keresztény világ legismertebb imádságában: "Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma..."

(Fotó: Getty Images Hungary, Pixabay)