India már készül az emberes űrprogramjára

2023 / 10 / 22 / Bobák Zsófia
India már készül az emberes űrprogramjára
A Gaganyaan misszió lesz az ország első küldetése, aminek során indiai legénységet juttatnak Föld körüli pályára. A misszió egyik fontos berendezését szombaton tesztelték.

India miniszterelnöke nemrégen jelentette be az ISRO (Indiai Űrkutatási Szervezet) ambiciózus terveit a leendő űrprogramok terén: eszerint először saját űrállomást építenek és nem sokkal később emberes holdraszállást valósítanak meg 2040-re, valamint vénuszi és marsi missziókat is indítanak hamarosan.

A legközelebbi projekt azonban az emberes küldetésekkel kapcsolatos: a Gaganyaan programban indiai legénységet küldenek Föld körüli pályára.

Ennek első fázisában, 2024-ben tesztútra indulnak az űrhajósok a Launch Vehicle Mark-3 rakétával, amit az ISRO fejlesztett részben a műholdak űrbe juttatására, részben az Indiai Emberes Űrrepülési Program elősegítésére. A rendszer egyik fontos elemét, az űrhajósok kabinját, azaz a Gaganyaan modult, amiben utaznak és a hozzátartozó rendszert október 21-én tesztelték a TV-D1 próba során. A teszt lényege az volt, hogy demonstrálják a vészhelyzetben menekülési útvonalat biztosító CM-CES (crew modul-crew escape system) megfelelő működését és a teszt sikeres volt: az egység időben lecsatlakozott a rakétáról és a legénységi modul ejtőernyők segítségével gond nélkül földet ért, pontosabban az óceánban landolt a kijelölt helyszínen.

A TV-D1 keretében használt modul a leendő kabinnak a leegyszerűsített változata volt: ugyanakkora méretű és súlyú, de belső tere nem volt nyomás alá helyezve, mivel utasok most még nem foglaltak benne helyet. Rakétának szintén nem a Gaganyaan misszió során alkalmazni kívánt LVM-3-at, hanem egy tesztverziót használtak, amelyről 12 kilométeres magasságban csatlakozott le a modul, majd a CM és a CES is elvált egymástól.

A Gaganyaan misszió során egy három fős legénység indul majd három napos útra 400 kilométeres magasságba, hogy bizonyítsák az ISRO által kivitelezett emberes űrutazás működőképességét. Az űrhajósokat a Bengaluruban található központban képzik ki, ahol a szokásos tréningek mellett a jóga is a gyakorlat részét képezi.

(Fotó: ISRO)


A személyesség luxusa: így lesz az ajándékból igazi emlék
A személyesség luxusa: így lesz az ajándékból igazi emlék

A karácsonyi ajándékozás az egyik legnehezebb műfaj. Na nem azért, mert ne lenne miből választani… épp ellenkezőleg! Sok a lehetőség, közben sok az elvárás, mégis valahogy eltűnik a lényeg, mégpedig az, hogy a figyelmünket adjuk. Karácsony előtt mindig ugyanaz a kérdés kering a fejemben: vajon mit adjak annak, akinek tényleg szeretném megmutatni, hogy mennyire fontos nekem?

Őszi stílus, határozott karakterrel – megérkezett a Beverly Hills Polo Club legújabb kollekciója
Őszi stílus, határozott karakterrel – megérkezett a Beverly Hills Polo Club legújabb kollekciója
Pontosan erre az időszakra készült: magabiztos, kényelmes és kortalan darabokkal, amelyek egyszerre működnek a hétköznapokban és az elegánsabb alkalmakon is.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.