A kozmológusok hagyományosan homogénnek és izotrópnak, vagyis minden irányban egységesnek és egyformának tartják az univerzumot. Ezt a nézetet kérdőjelezi meg azonban a JWST Advanced Deep Extragalactic Survey (JADES) legújabb kutatása, amely a valaha vizsgált legtávolabbi és legősibb galaxisokat elemzi. Egy valóban izotróp univerzumban a galaxisok forgásiránya egyenletesen oszlana meg: nagyjából 50%-uk az óramutató járásával megegyezően, míg másik felük azzal ellentétesen forogna. A JWST felmérése azonban jelentős eltérést mutatott: a vizsgált galaxisok körülbelül kétharmada az óramutató járásával egyező irányba forog – ezzel ellentétesen pedig mindössze az egyharmaduk.
„A galaxisok elemzését formájuk kvantitatív vizsgálatával végeztük, de a különbség annyira feltűnő, hogy bárki szabad szemmel is azonnal észreveheti – különösen a James Webb teleszkóp képességeivel” – magyarázta Lior Shamir, a Kansas Állami Egyetem professzora, a tanulmány vezető szerzője.
Mi állhat e szokatlan eredmény hátterében? A kutatók két lehetséges magyarázatot vázolnak fel. Az egyik szerint univerzumunk már a születése pillanatában is rendelkezett egyfajta forgó mozgással – erről egy korábbi cikkünkben már írtunk. Akkor azonban adósok maradtunk a válasszal, hogy ha az univerzum valóban forog, akkor mégis „miben”? Ez a friss eredmény viszont összhangban van a fekete lyuk-kozmológiával, amely szerint maga az univerzum is egy fekete lyuk belsejében található.
„Az egyik lehetséges értelmezés az, hogy a világegyetem eleve forgással jött létre. Ez az elképzelés szépen összecseng a fekete lyuk-kozmológia elméletével. Ha viszont valóban így van, az azt jelenti, hogy jelenlegi elképzeléseink a kozmoszról hiányosak” – hangsúlyozta Shamir.
A másik lehetőség szerint az észlelt aszimmetriát a Doppler-effektus is okozhatja.
A Doppler-effektus
A Doppler-effektus olyan jelenség, amely során a hullámok (például a hang vagy a fény) frekvenciája megváltozik attól függően, hogy a hullám forrása és a megfigyelő egymáshoz képest milyen irányban és sebességgel mozog. Ha egy forrás közeledik hozzánk, magasabb frekvenciát érzékelünk (például magasabb hangot vagy kékebb fényt), míg ha távolodik, akkor alacsonyabb frekvenciát (mélyebb hangot vagy vörösebb fényt) tapasztalunk. Ez a jelenség kulcsfontosságú az asztrofizikában, hiszen segítségével meghatározhatjuk, hogy a galaxisok távolodnak-e vagy közelednek-e hozzánk, és ezáltal pontosabb képet kaphatunk az univerzum mozgásairól és fejlődéséről.
A Föld forgása, amely együtt mozog a Tejútrendszerrel, befolyásolhatja a távoli galaxisok fényének érzékelt frekvenciáját. Így azok a galaxisok, amelyek forgásiránya ellentétes bolygónk mozgásával, fényük „összenyomódása” miatt fényesebbnek tűnhetnek, és ezáltal a teleszkóp több ilyen forgási irányú galaxist láthat, mint amennyi ténylegesen létezik.
Ha valóban a Doppler-effektus áll a háttérben, akkor szükségessé válhat a kozmikus távolságmérés újragondolása. Ez viszont hozzájárulhat olyan régi kozmológiai rejtélyek tisztázásához, mint például az univerzum tágulási sebességében tapasztalható eltérések vagy a nagy galaxisok korára vonatkozó becslések pontatlanságai.
(A cikkhez használt kép illusztráció, forrása: Pixabay/Kyraxys)
Itt állíthatod be, hogy a Rakéta az elsők között legyen a Google keresőben
