Japánban a szupergazdagokra magasabb adót terveznek kivetni

2022 / 12 / 16 / Bobák Zsófia
Japánban a szupergazdagokra magasabb adót terveznek kivetni
A becslések szerint körülbelül 200-300 lakosnak van Japánban évente 3 milliárd jennél (8,4 milliárd forint) több bevétele, rájuk egy tervezet szerint nagyobb adót szabnak ki, hogy ledöntsék a "millió jenes falat".

Japán kormánya olyan lépésre készül, ami nem fog a leggazdagabb elitrétegnek kedvezni adózás szempontjából: bizonyos bevétel felett hamarosan szigorúbb adóztatási szabályok léphetnek érvénybe. A japán hírügynökségek beszámolói szerint Mijazava Joicsi, a kormányon lévő Liberális Demokrata Párt adórendszereket vizsgáló bizottságának elnöke elmondta: a megemelt adóterhek azokat érintik majd, akiknek az éves bevételük legalább 3 milliárd jen, vagyis 8,4 milliárd forint.

Ilyen jelentős jövedelemmel, illetve más forrásból származó bevétellel rendelkező lakos nem sok él a szigetországban, körülbelül 200-300 személyre lesz csak érvényes az új szabály, de az ennél szélesebb körű emelést egyelőre nem lépi meg a kormány gazdasági okokból. A Japan Times leírása szerint Kisida Fumio miniszterelnök tavalyi beiktatása után ígéretet tett az adóterhek igazságosabb elosztására és az úgynevezett "millió jenes fal" ledöntésére, de nem sokkal később visszakozott a negatív fogadtatás miatt. A millió jenes fal az ország adózási politikájának arra a sajátosságára utal, ami szerint az adók mértéke rendszerint az évi egymillió jen feletti bevételek esetében csökkenni kezd, bár ez a Japan Times magyarázata szerint azért van így, mert a tehetősek vagyona főként különböző pénzügyi eszközökből származik és ezeknek az adója kevesebb, mint a személyi jövedelemadó. Az eredeti tervezetet, pontosabban ígéretet végül azért vonták vissza, mert nagy valószínűséggel rossz hatással lett volna a vállalkozók helyzetére, márpedig a kormány számára ők egyre fontosabb réteget képviselnek a gazdaság működése szempontjából.

Az innovatív kis cégek, vagyis startupok támogatása is kiemelt jelentőségű és ez nyomot hagyott az új törvényjavaslaton is: a 3 millió jenes bevételek adózása során ugyanis 2 millió jen tőkenyereség után nem kell majd adózni, amennyiben az adott vállalkozó ezt az összeget startupok támogatására fordítja. A szigorúbb adózási szabályok alapján, amit 2025-ben vezetnek majd be, 22,5%-os adó terheli a teljes bevételt 330 millió jen levonása után. A tőkenyereségek és osztalékok után fizetendő adó mértéke jelenleg 20%, bármilyen mértékű bevétel esetén. A Pénzügyminisztérium adatai szerint 2019-ben körülbelül (maximálisan) 27,9%-os adót fizettek azok, akik évi 50-100 millió jen (140 000-280 000 forint) között kerestek, de ez 16%-ra csökkent az 5-10 milliárdot (14-28 milliárd forint) kereső személyek körében.

A Forbes májusi jelentése szerint egyébként Japán leggazdagabb személyeinek listáját Janai Tadasi és családja vezeti, akik a Fast Retailing nevű ruházati kereskedelmi "birodalmat" alapították, a vagyonukat jelenleg nagyjából 23,6 milliárd (9019 milliárd forint) dollárra becsülik.

(Fotó: Getty Images/runphoto)


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
Tényleg 50-50 százalék az esélye, hogy egy feldobott érme fej vagy írás lesz?
Tényleg 50-50 százalék az esélye, hogy egy feldobott érme fej vagy írás lesz?
A vicces kutatásokat értékelő Ig Nobel díjazottjai között magyar kutatók is találhatóak, akik bizonyították, hogy nem egyenlő az esélye, hogy a pénzfeldobás során fej vagy írás lesz az eredmény.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.