Techno

Idén már kevesebb adót kell fizetni a kriptovaluták után

A Nemzeti Adó-és Vámhivatal új szabályai alapján egyszerűbbé vált az adózás a bitcoin és egyéb kriptovaluták tekintetében, ha pedig a kriptobizniszre szánt kiadásaink összege nagyobb, mint a bevételek összege, akkor leírhatjuk adó formájában.
Techno

Évekig szinte egyáltalán nem fizetett adót, most rekordot dönthet Elon Musk

Ő lehet Amerika történetének az egyik legnagyobb adófizetője.
Techno

A Twitter-felhasználók megszavazták, hogy Elon Musk adja el a Tesla-részvényei 10%-át, de valószínűleg amúgy is eladta volna őket

A Tesla vezérét mostanában egyre többen vádolták azzal, hogy nem fizet adót, így Musk a Twitteren indított szavazást arról, hogy eladja-e a részvényei egy jelentős részét.
Techno

Magyarország is csatlakozott az Apple-nek, a Google-nek és a Facebooknak fájó megállapodáshoz

Írország, ahol sok tech óriás adózik, szintén elfogadta a globális minimumadó gondolatát.
Techno

Egy magyar pályakezdő is több adót fizet, mint Elon Musk

Kiszivárogtak az amerikai tech milliárdosok adótitkai.
Techno

Záródnak a kiskapuk: adóemelés vár a legnagyobb tech vállalatokra

A G7 pénzügyminiszterei megállapodtak a globális adóminimumról.
Techno

Jövőre nagyot csökkenhet a kriptovaluták adója Magyarországon

Jelenleg, ha valamilyen kriptovalutát fiat pénzre váltunk, a nyereség több, mint negyede adóra megy el. Egy jogszabály módosítás szerint viszont jövőre már csak 15%-os szja-t kell fizetni és a költségeket (bányagép, villanyszámla) le lehet majd vonni a nyereségből.
Tudás

Az OpenAI elnöke szerint hamarosan az MI biztosíthat évi négymillió forintnyi alapjövedelmet mindenkinek

A mesterséges intelligenciával felruházott robotok és alkalmazások nemhogy nem veszik el a munkahelyeinket, de a technológia világának egyik legendája, Sam Altman szerint egyenesen mesés alapjövedelmet biztosíthatnak majd az USA felnőtt lakosságának.
Tudás

Hogyan adózzunk a Bitcoin és más kriptovaluták után?

A kriptovaluták Magyarországon nem számítanak pénznek vagy fizetőeszköznek, adózni viszont kell az ebből származó jövedelem után, ha átváltjuk fiat pénzre. A kriptovaluták adózása nem bonyolult, de jobb, ha néhány szabállyal tisztában vagyunk.
Techno

Egyre több ország adóztatja a nagy tech cégeket

A kormányzói vétó ellenére Maryland lett az első amerikai állam, amely különadót vetett ki a nagy technológiai vállalatokra, illetve azoknak a digitális hirdetési bevételeire.
Tudás

Az ókori Athénban csak a leggazdagabbak fizettek adót, és ők is felvágtak vele

Méghozzá nyilvánosan. Pedig a kivetett adó mértéke olyan magas volt, amennyit egy szakképzett munkás tíz-húsz év alatt keresett.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.