Kigyulladnak-e a frissen megjelent Xbox konzolok?

2020 / 11 / 12 / Felkai Ádám
Kigyulladnak-e a frissen megjelent Xbox konzolok?
November 10-én megjelent a két új generációs gép, az Xbox Series X és az Xbox Series S. Az erősebb, X változat kapcsán azonban megjelentek az első aggasztó videók a közösségi médiában.

Füstbe ment terv

A Twitterre feltöltött videók alapján ugyanis több Series X gép elkezdte hányni a füstöt, mint egy kitörni készülő vulkán. Az első videó ráadásul Lengyelországból származik, és Arek Adamowicz felhasználó töltötte fel.

Mint a videón látható, a konzol vertikális helyzetben van, ilyenkor alul szívja be a hűtéshez használt levegőt, amit aztán felül fúj ki. A gép tetejéből azonban levegő helyett fehér, de nem kormozó (vagyis nem feltétlen égésre utaló) füst árad. Ezt aztán követte egy másik videó, íme:

A Kotaku szerint azonban messze nem zárható ki a feltételezés, hogy szándékos átverésről van szó. Ugyanakkor sokakat nyugtalaníthat a dolog, hiszen nem példátlan, hogy a premieres konzolok valamilyen komoly gyerekbetegséggel küzdjenek. A korai Xbox 360 gépek például hajlamosak voltak a hírhedt RRoD (Red Ring of Death) hibaüzent produkálására, amely akár azt is jelezhette, hogy a gép teljesen használhatatlanná vált. Ha ezt a tapasztalatot összeadjuk a világjárvány potenciális hatásával a gyártásra, akkor a felhasználó logikusan juthat arra a következtetésre, hogy a mostani premier esetén több lesz a selejt, mint az megszokott.

A füstölés kapcsán ugyanakkor több jel is arra utal, hogy nem feltétlen valódi hibával állunk szemben. Ennek egyik jele maga a füst, amely tehát nem úgy fest, mint ami égés során keletkezik, sokkal inkább emlékeztet az e-cigik füstjére. Ehhez nem is kell mást tennünk, mint vertikális helyzetben a konzol alján befújnunk a füstöt, ami átszáll a gépen, és a fenti videón látott effekt mellett távozik a felső szellőzőn, ahogy az a lenti videón bemutatásra is kerül:

Persze az első két videón senki sem fúj be füstöt a konzol alján, de tegnap láttam TikTokon egy férfit, aki felugrott, és a levegőben sütőtökké változott, szóval maradjunk annyiban, hogy egy hasonló videó megszerkesztése nem feltétlen lehetetlen feladat. Adamowicz egyébként ragaszkodik hozzá, hogy az ő videója nem kamu, és pár perccel a beüzemelés után a gép füstölögni kezdett. Szerinte egyébként az ő gépének a füstje nem is hasonlít arra, amely a „leleplező” videón látható. A Microsoft egyébként mindenképp vizsgálatot ígért, ugyanakkor az Xbox hivatalos Twitter-csatornáján a következő bejegyzés jelent meg ma. (Nem hisszük el, hogy ez külön kell mondani, de ne fújjatok be füstöt a gép ventilátorába!)

A Digital Foundry egyébként 211W-os maximális fogyasztást mért a konzolnál, amely jóval alacsonyabb annál, amit a masina 315W-os tápja elbír. Illetve a maximális hőfok 62 Celsius volt. Ezen adatok alapján semmi sem utal gyulladásveszélyre, hacsak nem alakult ki rövidzárlat vagy valami egyéb, egyéni hiba. Vagyis ezzel kapcsolatban semmi ok a széles körű aggodalomra.

Amit mindenképp tudni kell az új PlayStationről és Xboxról Mire képes, mennyibe kerül, mikortól lehet kapni?

Már megint a régi lemez(olvasó)

Ami a 360-nak a RRoD, az a legelső Xbox-nak a lemezolvasó kimúlása. Jómagam mindkét hibával találkoztam, de a kettő közül az originál, fekete doboz hibája maradt az emlékezetesebb, mert ez épp a Silent Hill 2 közben jelentkezett, és ezért azt a játékot sokáig nem is tudtam befejezni, bármennyire is szerettem volna. A lemezolvasó hibájával kapcsolatban pedig tényleg rengeteg videó jelent meg a twitteren, mint például ez:

A beszámolók szerint az olvasó fura hangokat ad ki, vagy mint a fenti videón is látszik, nem is fogadja el a lemezt. Egyesek szerint javít a helyzeten, ha a konzolt horizontális helyzetbe fektetik, vagy épp ellenkezőleg: vertikálisan működtetik. A hibát egyébként a Microsoft hivatalosan nem ismerte el, de minden felhasználót arra kérnek, hogy a meghibásodással kapcsolatos információknak a hivatalos honlapon nézzenek utána. A hibabejelentést pedig itt lehet megtenni.


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
Gyilkossági nyomozás zajlott le a TikTokon egy elásott szőnyeg miatt
Gyilkossági nyomozás zajlott le a TikTokon egy elásott szőnyeg miatt
Holttestkereső kutyákkal érkezett a rendőrség, a családanyának pillanatok alatt többmillió követője lett.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.