Kína Csang'o-5 űrszondája leszállt a Holdra

2020 / 12 / 02 / Justin Viktor
Kína Csang'o-5 űrszondája leszállt a Holdra
Sikerrel landolt a Holdon tegnap este a Csang'o-5 kínai űrszonda. Az űrszondát november 23-án lőtték fel, a célja kőzetminták begyűjtése a Hold eredetének és kialakulásának jobb megértése érdekében.

Viharok óceánja

Az eszközzel kettő-négy kilogramm kőzetmintát szeretnének összegyűjteni az Oceanus Procellarum (Viharok óceánja) nevű nagy kiterjedésű lávamezőről, azon belül is a Mons Rümkerről, egy erősen vulkanikus komplexumról. 

Az ősi kínai holdistennőről elnevezett 8,2 tonna súlyú űrszonda leszállóegysége a tervek szerint lyukat fúr majd a Hold felszínébe, és robotkarjával szedi össze a talajmintákat.

A mintákat felszállóegység viszi majd magával a Hold körüli pályán keringő visszatérő modulra - jelentette be a kínai nemzeti űrügynökség. A leszállóegység ma és holnap kezdi meg a mintagyűjtést, és ez az első eszköz az 1970-es évek óta, ami  kőzetmintákat igyekszik begyűjteni a Hold felszínén. Annak idején a Szovjetunió három robotok által végrehajtott küldetés során közel 300 gramm holdkőzetet, az USA pedig hat űrhajósokkal kivitelezett küldetés során összesen 380 kilogramm mintákat hozott a Holdról a Földre.

A Csang'o-5 számos eszközt alkalmaz majd, beleértve a kamerát, spektrométert, radart, egy ásókanalat, és fúrót. Ha minden rendben megy, körülbelül 2 kg regolitot, azaz holdi talajt szeretnének összecsomagolni és visszahozni a Földre. A misszió egy héttel ezelőtti indításától eltérően a leszállást a kínai tévécsatornák nem közvetítették élőben.

A Nasa gratulált Kínának, tudományos főtisztviselője, Dr. Thomas Zurbuchen azt reméli, hogy végül majd a nemzetközi kutatóközösség is lehetőséget kap a hazaküldött minták elemzésére. "Miután a Holdon összegyűjtött mintákat visszajuttatják a Földre, reméljük, hogy mindenki hasznát veheti majd, és tanulmányozhatja ezt az értékes rakományt, amely elősegítheti a nemzetközi tudományos közösség együttműködését" - tweetelte.

(Forrás: MTI Kép: CNSA)

Ez is érdekelhet:

A NASA bejelentette hogy egyenletesen eloszló vizet találtak a Holdon A NASA kerek egy hete tartja izgalomban az űrkutatás, a csillagászat és a tudomány rajongóit és szakembereit, valami igazán nagy horderejű felfedezést ígérve a Holdról. A kutatók előre bejelentett névsora alapján a találgatások és pletykák valamiféle Holdon található, frissen felfedezett vízkészletről szóltak. És valóban ez történt, csak úgy, ahogy senki sem várta.

Miért fontos a víz a Holdon, és mik vele a NASA tervei? A vizet innen odavinni nem olyan egyszerű feladat, legalábbis ha az innen a Földön van, az oda pedig a Holdon, mivel jelentős súlyú anyag, és rengeteg kell belőle. Odafent nem csak nélkülözhetetlen táplálék, de levegőt is vízből készítik, szó szerint ebből veszik veszik ki az oxigént. (Ezt valahol már hallottuk.)

A NASA 2024-ben nőt küld a Holdra, az Artemis III. program keretein belül A kritikus szerződések megkötése és a hardveres mérföldkövek elérése után a NASA menetrend szerint megosztotta Artemis programjának frissítését, köztük a legújabb, 1. fázisú terveket is, melyek szerint 2024-ben egy nő lehet a következő ember aki a Holdra lép.


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Gamernek keresel karácsonyi ajándékot? Mondjuk a tuti tippeket!
Ha nem szoktál játszani, akkor gamer barátodnak vagy családtagodnak karácsonyi ajándékot választani extra kihívást jelent, ezért az Acer segítségével mondunk öt tippet, amivel sikert arathatsz.
A “mexikói UFO-múmiák” DNS-ének 30 százaléka egy “ismeretlen fajtól” származik állítólag
A “mexikói UFO-múmiák” DNS-ének 30 százaléka egy “ismeretlen fajtól” származik állítólag
Bármit is jelentsen, hogy ismeretlen faj. Kiderült az is, hogy Neil deGrasse Tysonnak felajánlották, hogy személyesen vizsgálja meg a testeket – de ő ezt a lehetőséget visszautasította. Elmondjuk, hogy miért, és hogy ez miért jelentheti a mexikói UFO-múmia vita bizonyos fokú lezárását.
Felforgathatja a fizikát: Einstein gravitációját egyesíti egy új elmélet a kvantummechanikával
Felforgathatja a fizikát: Einstein gravitációját egyesíti egy új elmélet a kvantummechanikával
A fizika éppen két szimultán közölt tanulmánytól hangos, amelyek egy radikális elméletet közölnek. Az új elmélet következetesen egyesíti a gravitációt és a kvantummechanikát, miközben megőrzi Einstein klasszikus téridő-koncepcióját. Mindez rengeteg mindent helyretenne az Univerzumról alkotott képünkben, többek közt magyarázná a fekete lyukak legrejtélyesebb tulajdonságát is.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.