Konkurense érkezik a Steam Decknek, a Lenovo is piacra dob egy hordozható kézikonzolt

2023 / 09 / 04 / Pőcze Balázs
Konkurense érkezik a Steam Decknek, a Lenovo is piacra dob egy hordozható kézikonzolt
Hatalmas képernyő, nagy felbontás, gyors képfrissítés: a Lenovo Legion Gója ambiciózus vállalkozásnak tűnik, bár kérdés, hogy nem vállalta-e túl magát a gyártó.

A 2017-ben megjelent Nintendo Switch a videojátékok történetének egyik legsikeresebb terméke; csak a szintén Nintendo-gyártmány DS-ből, és a Sony PlayStation 2-jéből adtak el többet. Így nem meglepő, hogy a kütyü valódi reneszánszt indított el a kézikonzolok piacán, amit a mobilos játékok miatt sokan már temetni kezdtek. Az ismert játékdisztribúciós platform, a Steam tavaly februárban hozta ki a Steam Decket, ami ugyan Linux operációs rendszert futtat, de Windows-játékokat is képes kezelni. Ezt követte idén nyáron az ASUS ROG Ally, ami már teljesen Windows-alapokon működik. Mindkét konzol alapkoncepciója azonos a Switch-ével: ha akarom, magammal vihetem játszani, amikor viszont nagyobb képernyőre vágyom, ráköthetem a tévére. A Nintendo zseniális megoldását, a képernyőről leválasztható, akár két játékos által használható irányítókat viszont egyik cég sem tudta, vagy akarta utánozni. Ezért is érdekes a Lenovo próbálkozása:

a Legion Go hatalmas, 8,8 hüvelykes képernyőjéről szintén le tudjuk csúsztatni a kontrollereket,

de nem ez az egyetlen figyelemre méltó újdonsága a kütyünek. Az 500 nit-es fényerő, amelyet néhány laptop is megirigyelne, akár 2560 x 1600 képpontos felbontással és 144 Hz-es képfrissítési frekvenciával párosul, már ameddig bírja töltéssel a 49,2 WHr-es akkumulátor - számolt be az Ars Technica. A legnagyobb elérhető processzor egy AMD Ryzen Z1 Extreme, amihez 16GB memória és akár 1TB belső tárhely tartozhat. Akinek a 0,8 kg-os súly hosszabb távon sok lenne, az nem elég, hogy le tudja támasztani a kijelzőt, miután leválasztotta a széléről a kontrollereket, még a Lenovo AR-szemüvegére is kivetíthet egy virtuális, nyolcvanhat hüvelykes képernyőt. A Windows 11-et futtató Legion Go idén novemberben érkezik és az alapmodell hétszáz dollárba fog kerülni. Ez valamivel több, mint az Ally ára, és lényegesen több, mint a Steam Decké, ami az Egyesült Államokban négyszáz dollárnál, itthon kétszázötvenezer forint körül indul.

De nem csak ez a két versenytársa lesz az eszköznek. A PlayStation Portal, amiről korábban mi is írtunk a Rakétán, ugyan harmadennyibe fog kerülni, de csak a meglévő PlayStation 5-ünkről tud streamelni játékokat, vagyis arra lesz jó, hogy a nappaliból a hálószobába magunkkal vihessük a FIFA-t, illetve az EA FC-t, ha a család maradéka tévézne. A Switch pedig hiába tapossa a hatodik évét, még mindig jön ki belőle újabb változat, most épp az ősszel megjelenő Super Mario Bros. Wonder tiszteletére egy tűzpiros modell.

(Fotó: Lenovo)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Már készül a jövő “kvantuminternete”, amelynek kulcsa a kvantumdob
Már készül a jövő “kvantuminternete”, amelynek kulcsa a kvantumdob
A Koppenhágai Egyetem Niels Bohr Intézete már a jövő világhálójának, a “kvantuminternetnek” a legszükségesebb összetevőjén dolgozik.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.