Maga a repülő autó koncepciója olyannyira nem újdonság, hogy Glenn Hammond Curtiss már 1917-ben kísérletezett egy úgynevezett "roadable aircraft" megépítésével, ami közúton is képes közlekedni. Az elvetélt ötletet a következő évtizedekben sorra követték az egyre kifinomultabb próbálkozások, mint a Waterman Arrowbile, a Fulton FA-2 Airphibian és a Taxlor Aerocar. Ezek a járművek mind nagyjából ugyanarra a koncepcióra épültek, vagyis lecsatolható szárnyakkal és propellerrel rendelkeztek, valódi autónak viszont legfeljebb csak hatalmas jóindulattal lehetett volna öket nevezni.

És így jutunk el 1973-ig, amikor Henry A. Smolinski és Harold Blake kifejlesztették a Mizar 210-et, az első valódi repülő autót. A két harmincas éveiben járó férfi nem valamilyen elvont csodabogár volt, mindketten a Northrop Technológiai Egyetemen végeztek repülőgépmérnökként, és 1968-ban közös céget alapítottak Advanced Vehicle Engineers néven, hogy megépítsék a forradalmi járművet. Smolinski és Blake a korábbiakhoz képest lényegesen máshogy közelítették meg a "roadable airplane" kérdését, ugyanis a tervük a kezdetektől fogva az volt, hogy egy valódi, kereskedelmi forgalomban lévő autót alakítanak át, ezzel biztosítva, hogy a járművük ne csak repülőként, de autóként is száz százalékosan megállja a helyét.

Az érdeklődés azután nőtt meg igazán a projekt iránt, hogy 1970-ben Smolinski és Blake egy sajtótájékoztatón tárták a nagyérdemű elé a terveiket. Bár ekkor még ők sem tudták, hogy milyen autót fognak használni, abban biztosak voltak, hogy egy Cessna Skymaster kisrepülőgép szárnyait és motorját fogják kombinálni egy autóval. "A tervünk, hogy olyan egyszerűen kezelhető legyen, hogy még egy nő is képes legyen vele elboldogulni" - fogalmazta meg a mai szemmel már nem túl politikailag korrekt céljaikat Smolinski.

A következő két év fáradhatatlan tervezéssel telt, és idő közben azt is eldöntötték, hogy a projekthez egy Ford Pintót fognak használni, ami egy tonna körüli tömegével kifejezetten könnyű, gazdaságos autónak számított. Az 1980-ig gyártott autó később a "Pinto Memóról" híresült el, vagyis arról a kiszivárgott belső dokumentumról, amely arról tanúskodott, hogy a Ford vezetői pontosan tisztában voltak vele, hogy az autó a ráfutásos baleseteknél könnyen kigyulladhat, de kiszámoltak, hogy üzletileg jobban megéri, ha évente 180 ember bennég az autójában, mint visszahívni az összes kocsit és kijavítani a hibát.

Erről Smolinskiék viszont még nem tudhattak, 1973-ban pedig meg is kezdték a tesztrepüléseket a "repülő Pintóval". A korabeli újságok gyorsan felkapták a sztorit, a lelkesítő beszámolók alapján pedig bárkinek az lehetett az érzése, hogy a repülő autók néhány éven belül a mindennapok részei lesznek. A Gizmodo szerint a The Oklahoman 1973. augusztus 23-i kiadása például így számolt be a sikeres tesztekről: "Végre megtörtént. Egy autó, ami repül. A Mizar 210 egy kétajtós, négyüléses, 1973-as fehér Ford Pinto, felcsatolható szárnyakkal". A lapnak maga a tervező is nyilatkozott, aki egy kézzelfogható példán keresztül érzékeltette, hogyan fogja az új technológia sokkal könnyebbé tenni a közlekedést.

"Mondjuk, hogy el akarsz menni Disneylandbe. Beszállhatsz az autódba, és mehetsz az autópályán, eltöltve néhány órát a dugóban. Vagy repülhetsz egy légiparkig aztán hívhatsz egy taxit, bérelhetsz egy autót, vagy megvárhatod, amíg egy ismerősöd érted jön. A Mizarral viszont mindez megszűnik: egyszerűen elrepülsz a légiparkba, lecsatolod a szárnyakat, átállítod a váltót, aztán mehetsz is tovább Disneylandbe".

Az ígéretes tervek azonban 1973. szeptember 11-én csúnya véget értek, amikor Smolinski és Blake újabb tesztrepülésre vitte a Mizart a Camarillo repülőtérről. A projekt a Sacramento Bee korabeli beszámolója szerint ekkor már annyira előrehaladott állapotban járt, hogy a tervezők egy negyvenállomásos bemutatóturnét is leszerveztek az Egyesült Államokban, hogy elősegítsék a későbbi értékesítést, ami 1974-ben vette volna kezdetét. Erre azonban soha nem kerülhetett sor. A repülő Pinto alig két perce szállt fel a repülőtérről, amikor sűrű füst csapott fel belőle, majd az egyik szárnya levált, és az autó lezuhant. A balesetben mindkét tervező szörnyethalt.

A tragédiához számos, egymással összefüggő ok vezetett: a Pinto a maga egytonnás tömegével eleve túl nehéz volt a Cessna Skymaster szárnyaihoz, Smolinski ráadásul nem is volt tapasztalt tesztpilóta. A Mizart általában Charles Janisse vezette, aki jól tudta, hogy fordulásnál a nagy terhelés miatt a szárny merevítő rúdja meghibásodhat, ő viszont a tragikus napon nem ért rá repülni. A Nemzeti Közlekedésbiztonsági Tanács későbbi vizsgálata megállapította, hogy a balesetet közvetlenül a gyenge hegesztés okozta, ugyanis a rendkívüli terhelés miatt a jobb szárny merevítő rúdja kiszakadt az autó oldalából.

A Mizar kudarca ellenére a repülő autók azóta is sok tervező fantáziáját mozgatták meg, az elmúlt években többek között a Terrafugia és a szlovák AeroMobil is próbálkozott ilyen járművet létrehozni. Ahogy korábbi cikkünkben is írtuk, ennek ellenére úgy fest, hogy a klasszikus repülő autó néhány elvetélt próbálkozást leszámítva örökre a fantázia szüleménye marad, hiszen a légitaxik mellett ez a technológia már igencsak körülményesnek és szükségtelennek tűnik.

(Fotó: Doug Duncan/Wikimedia Commons)