A világon számtalan állatról emberre terjedő kór létezik, a statisztikák szerint az összes halálozás tizenhat százalékát ilyen fertőző betegségek okozzák, a már ismert fertőzések hatvan százaléka zoonózis, az újonnan felismerteknek pedig háromnegyede, az USA Nemzeti Egészségügyi Hatósága szerint. Egyes zoonózisok ártalmatlanok, ám némelyik, mint például a Lyme-kór, meglehetősen súlyos, néhány pedig, mint a COVID-19, akár halálos is lehet. Utóbbi eredetére vonatkozó vezető elméletek talán legismertebbike, hogy az egy wuhani állatpiacon került át az emberre, valamikor 2019 végén. Azóta több elképzelés született arról, hogy ez hogyan is történhetett, de ami bizonyos, hogy védtelenek vagyunk a vírussal szemben, a betegek és halálesetek száma pedig világszerte napról napra növekszik.

Az elmúlt hónapok tanulsága késztette arra többek között a londoni Brunel Egyetem munkatársait, hogy felhívják a figyelmet az élő állatok fogyasztásának megannyi egészségügyi veszélyére. Az egyetem egyik kutatója, Paul Thung 2019 óta végez terepmunkát a Dayak Iban törzsben a Borneó-sziget indonéziai oldalán, ahol a természetvédelmi szervezetek megpróbálják lebeszélni az ott élő közösségeket az olyan vadon élő állatok vadászatától és fogyasztásától, mint a vaddisznó, az őz vagy akár az orangután. Csakhogy az indonéziai bennszülöttekkel folytatott kutatás során kiderült, hogy a figyelemfelhívó kampányok nem érték el a kívánt hatást, méghozzá azért,

mert az elszigetelt népek a modern kor betegségének tartják a COVID-19-et, nem pedig saját életmódjuk következményének.

Így amíg ezt a gondolkodásmódot nem sikerül módosítani, aligha reménykedhetünk változásban. (A kutatók hasonló kampányt folytattak Borneón, és a világ egyéb pontjain is, de egy esetben sem jártak sikerrel. Olyannyira nem, hogy Borneón még nőtt is a vadászat mértéke az utóbbi hónapokban.)

Párbeszéd a koronavírusról

Munkája során Paul több, a COVID-19 eredetéről folytatott diskurzusban részt vett, idővel azonban világossá vált számára, hogy a többség a zoonózissal kapcsolatban a leginkább szkeptikus. A dayakok ugyanis gyakran felvetették, hogy az új koronavírust valószínűleg emberek hozták létre, biológiai hadviselés céljából. Paul szerint a könnyebbik utat az jelenti, ha az utóbbihoz hasonló összeesküvés-elméleteket gyártunk a járvánnyal kapcsolatban, ő antropológusként azonban inkább arra törekszik, hogy megértse a helyiek logikáját. Kiderült, hogy feltűnő eltérések mutatkoznak a természetvédők zoonózis-érvelései és a Dayak Iban törzs tapasztalatai a COVID-19 felfogása között. Először is, a zoonózis-érvelés a hagyományos dayakok életformáját tekinti a probléma forrásának, mondván, azok a vadállatok, amelyekre az őslakosok évszázadok óta vadásznak, sok olyan betegséget tartalmaznak, amelyek árthatnak az embereknek. Az a következtetés azonban, hogy a helyieknek fel kellene hagyniuk a vadászattal és a vadon élő állatok fogyasztásával, ellentmond az életmódjuknak, arról nem beszélve,

hogy a vadhús számukra nemcsak értékes fehérje-, de jövedelemforrás is.

Másodszor, a legtöbben ezen a területen a COVID-19-et kifejezetten modern jelenségnek tekintik, amelynek központja a városi és a gazdagabb régiók. Itt, akárcsak Borneóban, az emberek nagyon is tisztában vannak a „haladás” (kemajuan) és a modernitás előnyeivel és buktatóival. Bár mindenki a fejlődésre vágyik - pénzkeresésre, a „modern” kényelem és infrastruktúra élvezetére -, az  ilyen változások problémákat és kockázatokat is rejtenek. A közlekedési infrastruktúra például javítja a kereskedők és az utazók mobilitását, ugyanakkor túlzott erőforrás-kitermelést, valamint a bűnözés és a vírusok elterjedését vonja maga után. A járvány kitörésekor a helyiek közül sokan inkább a hagyományok felé fordultak, minthogy eltávolodtak volna tőlük, a városokban dolgozók vagy tanulók közül pedig többen visszatértek a falvakba. A helyiek ugyanis a szántóföldeken és az erdőkben végzett fizikai munkát, valamint a természetes ételek (makanan alami) fogyasztását - beleértve bizonyos vadállatokat is - az egészséges életmód kulcselemeinek tartják. Egyes munkások szerint a koronavírus csak a hűvösebb, légkondicionált helyeken (magyarán a városokban) terjed, a szabadban, napfény hatására elpusztul. Persze ez nem így van.

Új kommunikációs stratégia szükséges

A kampány kudarca fontos tanulságokkal szolgál a természetvédők számára: alapvetően emlékezteti őket arra, hogy törekvéseiket a helyi, helyszíni ismereteknek és tapasztalatoknak kell vezérelniük. Vagyis ahelyett, hogy megpróbálnának másokat oktatni, a szakembereknek először meg kell ismerniük adott desztinációjuk lakosainak sajátosságait, aggályait, hogy miképp tekintenek egy adott problémára, esetünkben a COVID-19-re. Ha ez megvolt, csak akkor állhatnak elő valamilyen környezetspecifikus megoldással. A kutatóknak a hangsúlyt nem a koronavírus eredetére kellett volna helyezni, hanem a vidékiek véleményére a modern életkörülményekről, amelyek szerintük lehetővé teszik a járvány terjedését, emellett foglalkozhattak volna a COVID-19 társadalmi hatásainak mérséklésével, például a gazdasági nehézségeket illetően. Az ilyen erőfeszítések hatására természetesen nem csökkent volna azonnal a vadon élő állatok vadászata és fogyasztása, de hosszú távon biztosan.

Borneó egyes régióiban sokan úgy tartják, hogy a természetvédők jelenleg jobban törődnek az állatokkal, mint az emberekkel.

A koronavírus-járvány azonban lehetőséget kínál a szakembereknek arra, hogy bizonyítsák elkötelezettségüket a helyi lakosok jóléte iránt. A bizalom és a tisztelet hosszú távú kiépítése pedig sokkal nagyobb esélyt adhat a hosszú távú sikerre.

(Fotó: Pixabay)