Giorgio Agamben, „A profán dicsérete” című könyvében írta;

"Genialis, vagyis zseniális az az élet, amely elfordítja tekintetét a halálról, és habozás nélkül megfelel az őt létrehozó géniusz unszolásának."

Erről eszünkbe ötlött a New Scientist egy korábbi cikkének idézete, miszerint filozófusok már Darwin óta arra figyelmeztetnek, hogy óvakodjunk pusztán különleges majomfajként kezelni embertársainkat, mert ez az egész társadalomra negatívan hat. Elvégre, ha nincs bennünk semmi különleges, miért tartanánk többre az embereket az állatoknál?

Sokan ezt abszurdnak tartják, elvégre az érzékenység és a moralitás velünk született evolúciós készség. Egy korábbi vizsgálat mégis arra jutott, hogy akik mereven ragaszkodnak az ember biológiai definíciójához, kevésbé értenek egyet az emberi jogok egyetemes alkalmazásával. Giorgio Agamben ezt nemes egyszerűséggel ’lecsupaszított életnek” nevezi.

Akár osztjuk, akár ellenezzük az olasz filozófus nyers megfogalmazását, a dehumanizáció létezését aligha vonhatjuk kétségbe; Philip Zimbardo szociálpszichológus szerint dehumanizációról beszélünk, ha a „másikra”  (hajléktalanra, romára, zsidóra, vagy háborúkban az ellenségre) úgy gondolunk, mint akinek érzései, értékei és szándékai -saját vagy egy befolyással bíró csoport véleménye szerint- a közerkölccsel ellentétesek. Ha pedig valaki ’nem is ember’ kirekeszteni, rosszabb esetben elpusztítani is könnyebb.

Ki az ember, és ki nem az?

Az egyenlet tovább bonyolódik, ha robotokat is hozzáadunk, hiszen nem létezik olyan tudományos fogalom, ami pontosan körülhatárolná, hol kezdődik, és hol ér véget az élet. Nos, úgy tűnik az Európai Parlament már lefektette a robotjog kezdeteit, 2017-es februári ülésén ugyanis javaslatot tettek a gépekre vonatkozó etikai standard felállítására, amely afféle "e-személyiséggel" felruházza a robotokat. Jelentésükben pedig akad néhány érdekesség:

• Szépirodalmi előzmények (például Frankenstein és Gólem) említésével hivatkozik a tényre, miszerint az emberiség régóta fantáziál jellemvonásokkal bíró gépekről, vagyis mondhatni kultúrtörténeti alapok szólnak a robotjogok mellett.
• A Parlament indítványozta a Robotikai és Mesterséges Intelligencia Ügynökség létrehozását, ahová minden robotot regisztrálni kell. Az Ügynökség többek között robotikával és mesterséges intelligenciával kapcsolatos szakmai támogatását biztosítaná technológiai, etikai és szabályozási kérdésekben az erről döntő politikai testületnek.
• Előírja fekete dobozok elhelyezését a robotokban, ami minden működésükre vonatkozó adatot rögzít, melyekből aztán kikövetkeztethetik döntéseik alapjául szolgáló algoritmusukat.
• Szorgalmazza az emberek gondozásával foglalkozó és az egészségügyben tevékenykedő robotok elterjedését, ugyanakkor hozzáteszi, a személyes kapcsolatot igénylő munkákat nem lehet csak úgy kivenni az emberek kezéből, és átadni a gépeknek.
• Valamint kiemeli, hogy a robotok által okozott károk esetén is felelőst kell találni ahelyett, hogy arra hivatkoznánk; nem ember okozta, ezért senki sem tartozik elszámolással.

A fentiekből arra következtethetünk, hogy a jövő robotika eszközei idővel nem csupán eszközöknek, hanem elektronikus személyeknek minősülhetnek. A jelentésben arra is kitérnek, hogy a robotokat hamarosan tulajdon- és szerzői jog is megilletheti, emellett kereskedhetnek, és számos más joggal élhetnek.

Példának okáért eldönthetik, kinek nyújtanak egy adott szolgáltatást, és kitől vonják meg. Itt felmerül a kérdés, ha egy napon a mesterséges intelligencia valóban emberi kontroll nélkül, szabadon dönthet, akkor

kit terhel a felelősség azért, ha mondjuk egy sebész robot tévedésből rossz lábat amputál vagy nem a célzott szervet távolítja el a páciens testéből? Vagy például, ha egy pénzügyi szektorban dolgozó robot teljesen rossz befektetési tanácsot ad egy pénzügyekben járatlan ügyfélnek?

Az Európai Parlament jogi bizottsága szerint ilyenkor az alvállalkozói felelősség szabályait kellene alkalmazni és egyfajta felelősségbiztosítási alapot kell létrehozni, amelybe a robotok tulajdonosai bevételük arányában meghatározott összeget fizetnek.

Észtországban robotok mondhatnak ítéletet

Az államigazgatás digitalizálása nemcsak létező jelenség, de Észtország már most olyan magas szinten űzi, hogy csaknem duplán túlteljesíti az Uniós átlagot. Mivel az ország munkavállalóinak huszonkét százaléka állami foglalkoztatott, kézenfekvő megoldás volt az MI bevezetése, amit mostanra tizenhárom helyen bevezettek.

Az állami támogatást nyert gazdáknál például úgy ellenőrzik, valóban lekaszálták-e a szénát, hogy az Európai Űrügynökség által május és október között készült űr-felvételeket betáplálják a rendszerbe, az pedig rávetíti a képeket a támogatásra jogosult földterületetekre.

Két héttel az aratásra kijelölt határidő lejárta előtt a rendszer figyelmeztetést küld a gazdának, és mellékeli a fotót. Érdekesség, hogy már a módszer bevezetésének első évében közel hétszázezer eurót megspóroltak azzal, hogy nem kellett mindenhová ellenőröket küldeni. Így személyes jelenlétük már csak vitás kérdéseknél indokolt.

Az ország eddigi legmeredekebb húzása mégis az Igazságügyi Minisztérium megbízása a helyi MI fejlesztőknek: tehermentesítsék a túlterhelt igazságszolgáltatást „robot-bírók” bevezetésével. A rendszer a betáplált adatok, illetve betanított algoritmusa alapján úgynevezett tyúkpereknél hozhat ítéletet, mindaddig, amíg a vitatott érték hétezer euró alatti. Ha valamelyik fél nem ért egyet a gépi bíróval, fellebbezést tehet, ami már hús-vér döntéshozó elé kerül.

(Fotó: Pixabay)