Lebegő városokban élhetnének az emberek, ha a Föld tartalékai kimerülnek

2023 / 04 / 19 / Bobák Zsófia
Lebegő városokban élhetnének az emberek, ha a Föld tartalékai kimerülnek
Milyen lehetne a világ, ha az eddiginél sokkal mobilisebb lenne az emberek lakókörnyezete? A vízen úszó és lábakon járó házak koncepciói nem először tűnnek fel a tervezőasztalokon, a lebegő város régi ötlete is új formát nyert a Tervezd újra a Világot pályázaton.

Mikor Georgij Krutikov építészhallgató 1928-ban a nagyközönség elé tárta a lebegő városának terveit, hamar kritikák célpontjává vált: a kortársak a gyakorlati érzék hiányát vetették a szemére, el is nevezték 'szovjet Jules Verne-nek' és a mérnök valóban, saját bevallása szerint sem tudott választ találni arra a lényeges kérdésre, hogy hogyan is lehetne megoldani egy teljes város levegőben tartását a rendelkezésre álló technológiákkal. Krutikov inkább megkerülte a kérdést és feltehetően arra alapozta az elképzelését, hogy a későbbi generációnak számos olyan eszköz és műszaki tudás áll majd a rendelkezésére, amelyek a 20. század elejei Oroszország lakóinak még nem, és megtalálják majd a módját a repülő város megvalósításának.

Most, majdnem egy évszázaddal később, úgy tűnik, hogy még mindig nem jött el a pillanat, hogy egy építész valamivel konkrétabb terveket dolgozzon ki a lebegő települések technikai kivitelezésére, de maga az ötlet nem merült feledésbe és megszületett egy olyan újabb koncepció, amelyben a szovjet mérnök víziója köszön vissza, aki a disztópikus jövő problémáinak, például a túlnépesedésnek és a mezőgazdasági területek kimerülésének megoldását a technológiában látta meg. Bless Yee a Snøhetta építésze (ez az az iroda, amelyik a Budapesten, a Csepel mellé tervezett városnegyed koncepcióját is megalkotta), de a Carbon Capture Refuge X nevű projektet nem a cég portfóliójába szánta, hanem egy olyan elgondolásnak, ami rávilágít a jelenben gyökerező gondok következményeire és a lehetséges, bár kissé radikális megoldásokra. A tervet a Dezeen által meghirdetett pályázatra nyújtotta be, amelynek célja a világ újratervezése volt. A leírás szerint a jövőben

a tudósok kifejlesztenek egy olyan élő struktúrát, amely lakhatást biztosít az embereknek,

akik a háborúk által sújtott, élhetetlenné tett Földön már nem találják a helyüket. A CCRX lakóegységeit a bolygó mágneses tere tartja valahogyan a levegőben, az energia napelemekből és DAC (direct air capture) eszközökből érkezik, amelyek szén-dioxid-kivonás által biztosítják nem csak az elektromosságot, hanem a tiszta levegőt is. Az egységek külalakja folyamatosan változik és a méretük növekszik, ahogyan a fedélzeten található növényzet terjeszkedésnek indul és, mivel a lakók igénye egy élhetőbb világra szélesebb infrastruktúra kialakítását igényli, a házakat előbb-utóbb összekapcsolják egymással, hogy átjárható területeket alakítsanak ki.

Így születnek meg a lebegő mezők, erdők és városok, végül egy teljes repülő ökoszisztéma, ami a földi környezetet helyettesíti, majd a környezetbarát lakóhelyeknek hála maga a bolygó is új életre kel.

"A CCRX-ek betöltik az eget, ahol nincsenek határok."

- írja Yee, aki a terveivel harmadik helyet nyert az Tervezd újra a Világot (Redesign the World) versenyen.

A zsűri indoklása szerint a koncepció azért érdemelte meg a helyezést, mert bármennyire is túlzásnak látszik, valójában "elérhető technológiákat tartalmaz, mint amilyen a szén-dioxid-megkötés, ami fontos szerepet fog játszani a klímaváltozás megfordításában." Arra Yee sem adott választ és így továbbra is nagy kérdés marad, hogy a lebegő város leglényegesebb részét, magát a lebegést milyen módszerekkel és műszaki eszközökkel lehetne valósággá tenni, de a tervek is bizonyítják, hogy a városok levegőbe emelkedése manapság sem csak a sci-fi írók képzeletét ragadja meg, az építészek még most is foglalkoznak az ötlettel.

Ez a cikk eredetileg 2021.11.24-én jelent meg a Rakétán.

(Dezeen)

További cikkek a témában:

A szovjet lebegő város története - levitáló épületekkel oldották volna meg Oroszországban a túlnépesedés problémáját A történelem során kevés építész próbálkozott meg egy valódi, gravitációval dacoló város tervezésével, amely a levegőben adott volna otthont az emberiségnek, de a szovjet érában a jövő városa határozottan izgalmasnak ígérkezett.
Kína második Holdja és az Égbolt Városa - a megaprojektek, amik soha nem valósultak meg Mesterséges Hold az égre, ami bevilágítja a sötét utcákat éjszaka és Sky City vertikális városa, melyet soha nem kell elhagyni a lakóknak: a nagyratörő és néha szó szerint ragyogó terveknek a rideg valóság az útjába állt.
A semmiből építenék fel az Egyesült Államok következő nagyvárosát Telosában mindenki egyenlő, az eget pedig légitaxik népesítik be.


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
Mit jelent az, hogy 850 centiméternél tetőzhet a Duna?
Mit jelent az, hogy 850 centiméternél tetőzhet a Duna?
Előrejelzések szerint a következő napokban az elmúlt tíz év legnagyobb áradása várható a Dunán, amelynek tetőzését Budapesten 850 centiméternél várják a szakemberek. Mivel a Vigadó téri vízmérce számai a legtöbb embernek önmagában valószínűleg nem sokat mondanak, így a 2013-as példák alapján megnéztük, hogy mit jelenthet ez a vízmagasság Budapestre (és az ország más részeire) nézve.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.