Georgij Krutikov a Vkhutemas Műszaki Intézet (Vkhutemas Technical Institute) végzős építészhallgatója volt, mikor 1928-ban bemutatta nagyszabású diplomamunkáját, amelynek koncepcióján előtte tizenöt évig dolgozott és az ötlet ekkor végre materializálódott konkrét tervrajzok formájában is. A Jövő Városa, amit a tervező elképzelt, nem akármilyen földhözragadt építmény volt, hanem a levegőben lebegett, egészen újszerű életforma lehetőségét biztosítva a jövő szovjet lakosainak.

Flying City 1928
Georgy Tikhonovich Krutikov 1899–1958, was a Russian constructivist architect and artist, noted for his Flying City. pic.twitter.com/MSLTilPqR7

— Angel Muñiz (@areasvellas) January 20, 2018

A tervek szerint a legalább hat emeletes, kör alakú lakóépületek egy gyűrű formájú talapzaton helyezkedtek el, melyek egyfajta közösségi térként szolgáltak, ezek a gyűrűk pedig egymástól néhány méterre úsztak a levegőben. Ahhoz, hogy a népesség ki is tudjon lépni a lakásokból és tudjon közlekedni a városon belül, esetleg le tudjon ereszkedni a Földre, mindenkinek biztosítva volt egy Kabin nevű… kabin, amely egy csepp formájú jármű, kényelmes, napozóágyhoz hasonló vezetőüléssel. A bolygó felszíne a felhőkben szálló épületeknek köszönhetően mentesül a mindennapos tevékenységeket szolgáló infrastruktúrák terhétől, de nem mentesül magától az embertől, mivel a Föld így egyfajta ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi színtérré alakítható.

Krutikov elsődleges célja az volt, hogy bemutassa, hogyan lehetne egy igazán mobilis, mozgékony, a tér és a gravitáció megkötő erejéből végre kiszabaduló lakóteret létrehozni, és ezzel megelőlegezte azoknak a filmeken látott fantasztikus városoknak a koncepcióját, amelyeket mi is ismerhetünk mondjuk a Studio Ghibli animációjából, a Laputa - az égi palotából vagy éppen egy kicsit disztópikusabb változatban az Alita, a harc angyalából. Bár, hozzá kell tenni, hogy az orosz építésznek is megvolt a maga inspirációja, Laputa repülő szigete például már 1726-ban felbukkant Swift Gulliver utazásaiban.

A szovjet jövőváros csak egy gondolatkísérletnek indult, amit maga a tervező sem tartott kivitelezhetőnek, legalábbis Selim Khan-Magomedov orosz tudós szerint, aki az avantgárd érát tanulmányozta és először írt hosszabb könyvet Krutikov terveiről, melyben sikerült előkerítenie az elveszettnek hitt eredeti tervrajzokat is. A kortársak is ebben a szellemben álltak a projekthez és amilyen gyorsan elhíresült a város, olyan gyorsan le is degradálták, mint felhőkben járó ötletet, amely a többi, funkcionalitást és gyakorlati hasznosságot szem előtt tartó tervhez képest keveset ért, bár kétségkívül nagy fantáziáról tett tanúbizonyságot. Krutikov hamar meg is kapta a 'szovjet Jules Verne' nevet. De a tervező nem csak egy szépen mutató képzeletbeli építményt szeretett volna kreálni, hanem bizonyítani akarta, hogy a projektnek megvan a maga technológiai alapja és egyszer majd a távoli jövőben akár megvalósíthatóvá válhat.

A technológiába és az innovációba vetett bizalom a század elején (és később is) egyébként is hatalmas volt és a világ sok problémájának megoldását a gépek fejlesztésében látták meg a mérnökök és művészek is. Ez volt Oroszországban az első világháborút és a polgárháborút követő időszak, Lenin új gazdaságpolitikájának kezdete, az orosz civil légiközlekedés hajnala, amelyet 1923-tól, a DOBROLET (Orosz Légiflotta Önkéntes Egyesülete) megalapításától számítanak, egyszóval nyugtalan korszak, amely a műszaki innovációk robbanását hozta nem csak az országban, hanem az egész világon. A technológia fejlődésében való hit késztette Krutikovot is arra, hogy egy ilyen magasan szálló gépvárosban lássa meg a népességnövekedés, a háborúk és a bolygó kizsákmányolása következményeként a Földet sújtó bajok orvoslását.

De hogyan lehetne kivitelezni egy repülő várost?

Először is, a város tulajdonképpen nem lenne annyira mobilis az építész elképzelése szerint, mivel egy helyben lebegne, a közlekedés az öntisztító falakkal rendelkező kabinok segítségével valósulna meg. Az épületeket valamilyen atomenergiával működő szerkezet emelné a magasba, de sajnos a tervező ennél tovább nem ment a részletek kifejtésében, valószínűleg úgy gondolta, hogy a jövő mérnökei már tudnak majd rá megoldást, hogy hogyan lehetne felhasználni ezt az energiaforrást a tervekhez. A város elsődleges és legfontosabb jellemzője a mobilitás, amely Krutikov repülés iránti megszállottságával is magyarázható, de köze van ahhoz az idealizmushoz is, ami a modernista építészeket ekkoriban jellemezte. A Vkhutemas intézetébe látogató Le Corbusier úgy írta le az intézményt, mint

"ahol egy új világot építenek újra, abból a misztikumból, amelyből a tiszta technika emelkedik elő"

- írja Jean-Louis Cohen francia építész történész.

Azt mondani sem kell, hogy a Repülő Város végül sosem emelkedett a levegőbe, se atomenergiával, se máshogy, Krutikov pedig későbbi karrierje során talajon álló lakóépületeket és metróállomásokat tervezett, valamint jellegzetes és úttörő építészeti örökségek megőrzésén munkálkodott. A most készülő futurisztikus városok között már nem nagyon lehet fellelni olyat, amely bátran (vagy őrült módon) a gravitációval dacolva az égben valósulna meg, bár egy dologban továbbra is hasonlítanak a legelrugaszkodottabb tervek az egy évszázaddal ezelőtti időszak idealizmusához, mégpedig a technológia iránti vonzalomban, amely a mostani modern építészek elképzelései szerint is sok problémára választ adhatnak, többek között segíthetik mondjuk a lakók károsanyag-kibocsátásának csökkentését, az épületek energiaellátásának optimalizálását, a mobilitást és a kommunikációt.

Ezek pedig olyan célok, amelyek nagyon is egybecsengenek a szovjet tervező forradalmi céljaival. A lebegő városok, amelyek azóta elszórtan és igen ritkán, de időnként mégis feltűntek már a sci-fi regényeken kívül is a tervezők asztalán, például Buckminster Fuller Cloud Nine projektjében a hatvanas években, most már inkább egy másik szférában találnak helyet maguknak, a Földön kívüli régióban. Legutóbb a NASA tervezett a HAVOC (High Altitude Venus Operational Concept) projekt keretében olyan felhővárost, amely a Vénusz mérgező, kénköves légkörében nyújtana átmeneti otthont az űrhajósoknak, hatalmas, 'felfújható' űrhajók által, amelyek a bolygó felett lebegnének.

Bár atomenergiát nem igényel a felhőkben úszó vénuszi város, de még ennek a megvalósításához is olyan mértékű technikai akadályokat kell legyőzni, amely egyelőre csak a távoli jövő elképzelésévé teszik. Vagyis száz év technológiai fejlődése ide vagy oda, az emberiség továbbra sem jutott sokkal közelebb ahhoz, hogy egy igazi repülő városban telepedhessen le.

(Fotó: NASA, Pixabay, Flickr/jeannemasar/J_R, további képeket a thecharnelhouse.org oldalon találhatunk a lebegő városról)

További cikkek a témában:

Mesterséges szigeteken álló, önfenntartó várost terveztek Malajzia partjaihoz A tengerbe épülő BiodiverCity a fenntarthatóságra és az emberközpontúságra helyezi a hangsúlyt, a látványtervek alapján pedig nagyjából úgy néz ki, mint egy földi paradicsom.
A Proxima-B felfedezőjének vezetésével tervezték Nüwa földöntúli városát - 2100-ra talán oda is költözhetünk Kevésbé apokaliptikus, mint a filmbekből megszokott marsi metropoliszok, de Nüwában a szikláknak is szeme van, mögötte pedig garzonok százait rejti a Terra Mensa fala.
A jövő városainak nem az emberekről, hanem a fákról kellene szólniuk Előrejelzések szerint a városok szerte a világon több mint két és fél milliárd fővel bővülnek 2050-re. Ahhoz, hogy életünk ne essen darabjaira, gyökeresen változtatnunk kell a városok kialakításán, és a jelenleginél sokkal nagyobb teret adni a növényeknek.