Lehúzta a rolót az internet egyik legvéresebb bugyra

2021 / 05 / 13 / Felkai Ádám
Lehúzta a rolót az internet egyik legvéresebb bugyra
A LiveLeak, mint arra a mottója is utalt, újra akarta definiálni a médiát.

Ennél azonban szerényebbek voltak a kezdetek: a LiveLeak elődje az Ogrish.com volt, egy, a Rottenhez, illetve a korszakban ismert többi „sokk-oldalhoz” hasonló site. Mint azt a Mashable írta még 2007-ben, a LiveLeak, ez a 2006-ban alapított videómegosztó valójában jobbról előzte a Youtube-ot, vagyis úgy próbálta felvenni a versenyt a már akkor népszerű megosztóval, hogy náluk olyan tartalom is megtekinthető volt, ami a YouTube-on nem. Ennek oka, hogy a YT kétféle kontentet tilt: a pornót és a direkt erőszakot. Az Ogrish és a hasonló oldalak pedig épp ez utóbbira koncentráltak, idővel pedig erre valahogy ráülepedett némi politikai, rendszerkritikus és cenzúraellenes ideológia. A LiveLeak pedig akkor került – legalábbis a brit – közvélemény figyelmének a homlokterébe, amikor ez vált az elsődleges forrásává a Szaddám Huszein kivégzéséről készült videónak.

Magyarán a LiveLeak némi filozófiai alapozással kívánta aládúcolni a jellemzően vérben tapicskolós kontent-bányajáratokat. Aztán ahogy a hasonló, a „médiát a cenzúrától megtisztító” oldalak esetén az már csak történni szokott, a politikai csapásirány mind dominánsabb lett, és a site egyre több, főleg jobboldali elköteleződésű felhasználót kezdett bevonzani. A New York Times 2019-ben írt alaposabban erről az oldalról. A cikkben szóba kerülnek a sokkoló tartalmakkal indult kezdetek, ahogy a jelenlegi kínálat is, melyben a brutális, véres videók mellett több videó szól a bevándorlásról is, a média Trump-ellenes támadásairól, a politikai korrektségről, valamint természetesen az iszlámról. Sőt a jobboldali álhírgyárnak, az Infowarsnak is ez oldal kínált utolsó menedéket, miután azt kitiltották többek közt a YouTube-ról és a Facebookról is. 2019-ben egyébként az oldalnak még 16 és 25 millió közötti egyedi látogatója volt havonta – a nagyobb kiugrásokat az olyan virálissá vált videók okozták, mint amikor egy repülő ferdén, a talajhoz közel húz el. A többség azonban inkább a keményebb, véresebb felvételekre volt kíváncsi: a terrorizmushoz, háborúkhoz és a bűnözéshez kötődő tartalmakra.

Hayden Hewitt, az oldal alapítói közül az utolsó, aki végig kitartott a LiveLeak mellett, maga is elismerte, hogy az oldal közönsége inkább jobboldali meggyőződésű, és bizony a rasszisták is megtalálják a számításukat az oldalon. A LiveLeak időnként megpróbálta meghúzni azért a határt: a Christchurch-ben történt mészárlást követően például Hewitt úgy döntött, hogy nem közlik a felvételt, mivel az az ISIS vérmocskos propagandavideóira emlékeztet, és ezzel csak a gyilkosnak kedveznének. Az oldal elismerte ugyanakkor azt is, hogy ezen döntésük nagyon sok felhasználójuknak nem tetszett, akik hangot is adtak az elégedetlenségüknek. A LiveLeak egyébként még az Irakban és Afganisztánban állomásoztatott amerikai katonák körében is népszerű lett. 2008-ban pedig az oldal közzétette a holland bevándorlásellenes politikus, Geert Wilders rövidfilmjét, a Fitnát, amely a terroristatámadások véres hatását mutatta be nem kevés iszlámellenes felhanggal. Hewitt ezzel a döntéssel kapcsolatban egyébként úgy nyilatkozott, hogy kockára teszi az életét egy olyan ember kedvéért (Wildersért), akivel semmiben sem ért egyet.

Egyébként a hazai Wikipedia bejegyzés a site-ról elég szemérmes és rövid, és a LiveLeaket a civil újságírás támogatójának próbálja inkább bemutatni – mint írják: "a hírértékű tartalmak megosztására szolgált, és a civil újságírást támogatja".

Nyilván sokféle ember sokféle okból nézhette ezeket a videókat, de azért látható, sőt Hewitt maga sem tagadja, hogy sikerült „valahogy” a szélsőjobbot is mágnesként bevonzani, és azért ez ellen nem történtek radikális lépések. A mainstream megosztókról például az Infowarsnak elsősorban azért kellett mennie, mert az még hagyján, hogy egyértelmű álhíreket, megalapozatlan összeesküvés-elméleteket közölt, de többször is nyíltan buzdított gyűlöltre bizonyos embercsoportokkal szemben  innentől pedig legalábbis véleményes, hogy a "média újradefiniálása" a vérben tapicskoló tartalommal, valamint az elhíresült, szélsőjobbos álhírgyárakkal minimális kontent-szűrés mellett mennyire sikerült jól.

Akárhogy is, 15 évvel később, május 5-én a LiveLeak lehúzta a rolót. Hewitt a döntést azzal magyarázza, hogy a LiveLeak elért mindent, amit el lehetett ebben a kategóriában, szóval itt volt az ideje, hogy valami újat is kipróbáljanak. Emellett megemlítette azt is, hogy az évek során rengeteget változott a világ, és vele együtt az internet is. Az új oldal, az Itemfix, melyen Hewitt a fenti sorokat is megosztotta az érdeklődőkkel, elvileg szigorúbb lesz a kontentekkel kapcsolatban, mint az előd, sőt az oldal kimondottan tiltja a nyílt erőszakot és véres jeleneteket bemutató tartalmat. Egy gyors átfutást követően egyelőre ilyesmi tényleg nincs annyira jelen, bár az egyik legnépszerűbb kategória a baleseteké (crashes), de ezekben is inkább csak a járművek láthatóak, az nem, hogy mi történt az utasokkal. Természetesen az csak idővel fog kiderülni, hogy az Itemfix mivé növi majd ki magát.

(Kép: Flickr/Aslantek Teknoloji Haber)

További cikkek a témában:

14 ember őrzi a világ, legalábbis az internet kulcsát Nem, ez nem egy közepesen gyenge akciófilm induló jelenete, hanem a hús-vér valóság, bemutatjuk, hogyan őrzi 14 ember az internet kulcsát.

Az egész internet a macskává változott ügyvéden röhög "Nem vagyok macska!" - magyarázkodott az ügyvéd, aki cuki kiscicaként jelentkezett be az online meghallgatásra.

Új korszak kezdődik a neten. Tényleg vége a megfigyelésnek, vagy csak új nevet kapott? Rövidesen már a Google Chrome sem teszi lehetővé az eddig megszokott reklámcélú adatgyűjtést.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
A generatív AI az emlékeket alakítja sosemvolt fényképekké
A generatív AI az emlékeket alakítja sosemvolt fényképekké
Régi, kedves emlékeinkről sosem készült fénykép? Annyi gond legyen, a generatív mesterséges intelligencia ezt is megoldja.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.