Avi Loeb, az UFO-kérdés kapcsán ismertté vált harvardi csillagász és a Pentagon UAP kutatását vezető részlegének, az AARO-nak az igazgatója korábban közösen írt egy tanulmányt arról, hogy az Oumuamua akár egy olyan idegen anyahajó is lehet, melyről szondák indultak a Naprendszer bolygóinak a felderítésére. Egy ilyen szonda pedig akár be is csapódhatott a Földbe – ez pedig talán az IM1-ként ismert csillagközi objektum lehet (CNEOS1 2014-01-08 jelzésű meteorit):

A Pentagon AARO igazgatója szerint lehetett egy idegen anyahajó a Naprendszerben Sean Kirkpatrick, a Pentagon azonosítatlan repülő tárgyakra szakosodott részlegének, az AARO-nak az igazgatója, és közösen publikált egy tanulmányt az ismert harvardi kutatóval, Abraham „Abi” Loebbel – eszerint nem zárható ki, hogy a Nprendszerünket felkereste egy idegen anyahajó, amely felfedező drónokat bocsájtott az útjukra.

Az IM1-et Loeb és egy kollégája, Amir Siraj fedezték fel (ami nem járt mindenféle bürokratikus nehézség nélkül, mivel az objektumot az USA nukleáris fegyvereket ellenőrző rendszere észlelte), és ezután elhatározták, hogy kézre kerítik ezt a tárgyat, bármi is legyen az (pontosabban a szilánkjait) – már csak azért is, mert idegen technológiai vagy sem, egy csillagközi térből érkezett objektum tanulmányozása mindenképp érdekes lehet.

A most lezárult Galileo Project expedíció pedig tehát épp ezt a célt szolgálta. Az expedícióhoz végül összegyűlt a szükséges 1,5 millió dollár, és a “szilánkvadászat” a következőképp zajlott:

Az expedíció lényege, hogy egy franciaágy méretű mágnest eresztettek le az óceánba 1,3 fok déli, 147,6 fok keleti irányba attól a ponttól, ahol az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma szerint a meteorit becsapódhatott. Ez a helyszín körülbelül 300 km-re északra található Manus-szigettől a Bismarck-tengerben, a Csendes-óceán délnyugati részén.

És hogy miért gondolják, hogy egy mágnessel ki lehet halászni a mélységből ezt a meteort (pontosabban a töredékeit)? Ennek oka, hogy a számítások szerint a CNEOS 2014-01-08 nagymértékben meghaladta egy tipikus vasmeteorit anyagszilárdságát, ami Siraj szerint jóval könnyebbé teszi kutatást. Mivel pedig a legtöbb meteorit elegendő vasat tartalmaz ahhoz, hogy az óceáni expedícióhoz tervezett mágnes magához vonzza, így ennek esélye tehát a CNEOS 2014-01-08 esetén is fennáll. Mint Siraj fogalmazott:

„Tekintettel a rendkívül nagy anyagszilárdságra, nagyon valószínű, hogy a CNEOS 2014-01-08 darabjai ferromágnesesek.”

Pápua Új-Guineából indulva a Galileo Project hajója lényegében tehát egy mágneses szánkót eresztett az óceán fenekére egy csörlővel, amelyet aztán 10 napig vontatattak végig az aljzaton több "futam" alkalmával 1,7 km távon keresztül. Ezzel a módszerrel a mágnes képes volt magához vonzani a meteorit apró, akár 0,1 mm átmérőjű törmelékeit is.

Az expedícióról pedig Loeb naplót vezetett, amit a Mediumra töltött fel – eszerint tehát mostanra ez az expedíció sikerrel lezárult: összesen 50 apróbb gömböt sikerült összegyűjteni, amelynek össztömege 35 mg-ot tesz ki. A gömbök mérete 0,1-1 mm között mozog. Mint Loeb írta:

“A gömböket elsősorban az IM1 legvalószínűbb útvonala mentén találták meg, nem pedig a tőle távolabbi kontroll régiókban. Az elkövetkező hetekben elemi és izotópos összetételüket elemezzük, és egy lektorált folyóiratban közöljük adatainkat. Az (adatok) értelmezése későbbi tanulmányok feladata lesz. Tekintettel az IM1 nagy sebességére és rendellenes anyagszilárdságára, a forrása a Naprendszertől eltérő természeti környezet vagy egy földönkívüli technológiai civilizáció lehetett.”

Loeb szerint az első adatok a gömbök anyagi összetételéről már a hétvégére elkészülhetnek. Loeb hozzáteszi azt is, hogy ezek a kisebb gömbök a nagyobb felület/tömeg arányuk miatt komolyabb súrlódást tapasztalnak a levegőben, így a robbanás helyéhez közelebb csapódhattak be. Az IM1 valószínű útjához közel eső gömbök egymáshoz hasonló összetételt mutatattak röntgenfluoreszcencia analizátorban, ami arra utal, hogy egyetlen forrásból, tehát az IM1-ből származnak. Az egyik gömbben, amit a feltételezett útvonaltól távolabb gyűjtöttek be, szokatlanul magas, 10 tömegszázalékos indium mennyiséget találtak – az indium egy ritka elem, a Földön pedig számos félvezető alkalmazásban használjuk.

A keresésnek egyéb haszna is volt, mivel a fentebb említett szánt több mint hússzor húzták végig a tengeri aljzaton, így ezeket a futamokat kombinálva létrehozható egy valószínűségi térkép az IM1 pontos útvonalához. Ezáltal pedig kiszámítható, hogy hol lehet megtalálni az IM1 immár nagyobb darabját – Loeb hozzáteszi azt is, hogy mindez a következő expedíció feladata lesz, és akkor néhány centiméteres felbontással, egy 30 kilohertzes szonár segítségével fogják alaposan átkutatni ezt a régiót.

Természetesen egy ilyen nagyobb darab immár egyértelmű bizonyítékot szolgáltatna az IM1 eredetéről, legyen az természetes vagy technológiai. Igazán persze ez utóbbi eset lenne érdekes, hiszen, mint Loeb írja: így betekintést nyerhetnénk egy földönkívüli civilizáció technológiájába.

(Kép: Avi Loeb)