Darwin kifogta, Bateman megfőzte, az evolúcióbiológusok pedig mind megették. Részben legalábbis ez a kép rajzolódik ki abból a hazai kutatásból, amely annak járt utána, hogy mennyire igaz a Darwin-Bateman paradigma. A vizsgálatban az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) és a Debreceni Egyetem (DE) munkatársai vettek részt, az eredményeket pedig a Scientific Reports című lapban publikálták – számol be róla az ELKH sajtóközleménye. A szóban forgó teória egyébként az állatvilágban zajló szexuális szelekció egyik 150 éves elmélete, mely szerint a nemi szerepeket a hímek és a nőstények ivarsejtjeinek méretbeli különbsége határozza meg. Mint azt az ELKH közleménye is megemlíti, az egész teória (mint a meghatározó teóriák általában) kifejezetten elegáns, de kezdjük az elején!

Charles Darwin, az evolúcióelmélet atyja fedezte fel azt, hogy a természetes szelekció egyik fontos motorja az a szexuális szelekció amely egyrészt a nemek között, másrészt a nemeken belül zajlik. A nemeken belüli versengés talán a könnyebben megérthető eset: ekkor az azonos nemű állatok versenyeznek egymással a legjobb vagy legtöbb párért – példa rá a jelenleg zajló szarvasbőgés, amikor a szarvasbikák vívnak párbajokat, esetleg az, hogy ki villant a falusi diszkóban BMW-slusszkulcsot. Ez utóbbi természetesen vicc, de mivel az emberek esetén is jelentős a különbség a nők nagyobb petesejtje és a hímek apróbb hímivarsejtje közt, így a témában a mi fajunk is érintett (erre, mármint az emberre még a cikk végén visszatérünk).

Ha mindezen túl vagyunk, marad a kérdés, hogy mi a nemek közötti versengés? Elvégre az érthető, hogy két hím ölre megy a nőstény kegyeiért, ne de hímek és nőstények miért háborúznak? Ha figyelembe vesszük, hogy a szexuális szelekciónak két célja van, akkor gyorsan kiviláglik a válasz: ez a szelekciós nyomás ugyanis több szinten valósul meg a sejtektől kezdve mondjuk a középkori udvari etikettig, de az áhított végeredmény mindig a „legjobb minőségű és legtöbb utód létrehozása a lehető legkisebb energiabefektetéssel”. Míg tehát az utódok számát és (ezzel a csúnya szóval mondva) minőségét a nemeken belüli szelekció befolyásolja, az energiabefektetésen történő spórolásra a nemek közötti versengés irányul, tehát az, hogy a bambinák és bambinók felnevelésébe ki mennyi energiát tegyen. Az ELKH közleménye a fentiek hideg konklúzióját tömören és lényegretörően fogalmazza meg:

„a szülők igyekeznek minél könnyebben megúszni utódaik gondozását, ami sokszor ahhoz vezet, hogy az egyik szülő, jellemzően a hím, egyáltalán nem gondozza az utódokat.”

Darwin után pedig következett Angus Bateman, angol genetikus, aki továbbgondolta a fenti elméletet, és arra jutott, hogy a nemek közötti szelekció mögött az ivarsejtek eltérő mérete állhat. Mindez érthető, világos, illetve tehát: angolosan elegáns – a nőstények sok energiát fektetnek a petesejtbe, míg a hímek ontják magukból a kisebb, de tömeg termelt hímivarsejteket, aminek a következménye, hogy a hímek a nőstényekért küzdenek, míg a nőstények nevelik az utódot. Ez a teória pedig körülbelül ebben a formában az evolúcióbiológia egyik alaptézise lett, ami évtizedek óta rendre visszaköszön a tankönyvekből is. Nem mellesleg mi férfiak is takarózhatunk azzal, hogy Darwin miatt nem akarjuk mi az oviba elcipelni a gyereket. Legalábbis eddig takarózhattunk, mert hazai kutatók annak jártak utána, hogy az elmélet megállja-e a helyét a valóságban is, legalábbis az állatvilágot tekintve.

Amennyiben ugyanis igaz az elmélet, úgy minél nagyobb az eltérés a kétféle ivarsejt közt (anizogámia), annál nagyobb lesz a különbség a nemek közt is. A Darwin-Bateman paradigmát igazolandó pedig a kutatók a „legkülönfélébb rendszertani csoportokba tartozó 64 állatfajtól származó viselkedési és életmenetadatokat elemeztek, miközben próbáltak kapcsolatot találni az anizogámia, a nemek közötti testméretkülönbség és az utódgondozás erőssége, illetve a szexuális szelekció intenzitása között„. A kutatás eredményét Mokos Judit, az ELKH egyik ELTE-n működő kutatócsoportjában dolgozó fiatal kutató a következőképp foglalta össze:

„Meglepő módon az adatok elemzése után azt tapasztaltuk, hogy az anizogámia és a szexuális szelekció erőssége között semmiféle összefüggés nincs. Egyedül a szülői gondoskodás mértéke és a szexuális szelekció erőssége között találtunk kapcsolatot, tehát minél inkább jellemző egy fajra, hogy a nőstények gondozzák az utódokat, annál erősebb a hímek között a versengés a nőstényekért, és fordítva.”

Ez azt jelenti, hogy Darwin és Bateman tévedtek volna? Az eredmények alapján nem feltétlen, egyszerűen csak a valóság ennél összetettebb, és bár az evolúciós régmúltban valóban az anizogámia indította be a szexuális szelekciót, de ezt később rengeteg erősebb tényező (például környezeti hatások) módosították. Vagyis hiába jelentkezett egyfajta erőhatásként az anizogámia, ha a körülmények úgy változtak, hogy mindkét szülő gondoskodására szükség volt ahhoz, hogy az utód életben maradjon, akkor ennek megfelelően alakult át a viselkedésük is. A környezeten kívül ilyen módosító hatás lehet még akár a populációban a hímek és a nőstények eltérő aránya, de több más faktor is felmerül. Miként azt Székely Tamás, a kutatás egyik vezetője elmondta:

„Biztos van olyan élőlény, amelynél az anizogámia a nemi szerepek fontos meghatározója, de általánosságban ez nem így van.”

Egyébként a kutatók nem találták összefüggést a szexuális szelekció erőssége és a nemek testi különbözősége, vagyis a szexuális dimorfizmus között sem (holott a biológusok sokáig tényként kezelték azt is, hogy minél nagyobb a különbség egy faj hímje és nősténye között, annál erősebb a hímek közötti versengés). Viszont ez utóbbi cáfolat kapcsán a kutatók megemlítik, hogy a dimorfizmus mérőszámaként csak a testtömeg különbségét vizsgálták, de ezen kívül előfordulhatnak egyéb jegyek (színezet, intelligencia), melyek befolyásolják a szexuális szelekció erősségét.

„Vagyis nem lehet kizárni, hogy más nemhez kötött tulajdonságok korrelálhatnak a versengéssel.”

Magyarán ez is csak azt támasztja alá, hogy nehéz mérni azokat a tulajdonságokat az állatvilágban, melyek a „sikeresség” zálogai lehetnek, és ennek megfelelően az eddigi kutatások során is könnyű lehetett ezeken átsiklani. Összességében tehát a kép jóval összetettebb, mint amilyennek eddig látszott. A legnagyobb izgalmak azonban még csak most következnek majd, hiszen a kutatás ezek után az az emberekre koncentrál, egész pontosan arra, hogy a modern családokban a férfiak és nők szerepét mennyiben határozzák meg a fentebb említett evolúciós folyamatok.

(Címlap- és borítókép: Flickr/happymillerman)

További cikkek a témában:

Térképként tekintett az emberi arcra, és áramot vezetett betegeibe "Most pedig mosolyt kanyarintok az arcodra." Akár ez is lehetett volna Duchenne de Boulogne, a világhírű neurológus jelmondata, aki miközben a páciensei arcába tudományos célból áramot vezetett, fotózta őket.

A majmokat valójában laboratóriumban fedezik fel, nem pedig kutatóexpedíciókon A popa-langur azonosítása keserédes fogadtatásra talált a tudományban, mivel egyrészt a maga kétszáz-kétszázhatvan példányával a faj már most a kihalás szélén áll, másrészt miért olyan nehéz a fajmeghatározás még ennyi év után is?

Magyarok jöttek rá, miért néz állandóan kelet felé a kifejlődött napraforgóvirág Noha a Charles Darwint és botanikus fiát is izgató jelenséget már sokféleképpen indokolták, eddig egy feltételezés sem nyert bizonyítást. Az ELTE kutatói azonban nemrég a korábbi elképzeléseket is magába foglaló környezetoptikai magyarázatot találtak, amely a növény tenyészhelyének fényviszonyaira épül.