Eredményeiket a Zoological Research szaklapban publikálták, melyből sok más érdekes információ is kiderült. A kutatási mintákat egy, a Londoni Természettudományi Múzeumban őrzött példánnyal vetették össze: ezt az 1913-ban begyűjtött majmot korábban nem tekintették önálló fajnak, merthogy sokáig azt hitték, hogy az a Phayre-langur (Trachypithecus phayrei) egyik képviselője. A szakértők továbbá eleinte úgy tartották, hogy Mianmarban a Phayre-langur egy alfaja él, most kiderült, hogy a popa-langur valójában nem is önálló faj.

A leghatalmasabb tabu mind közül: lehet-e keresztezni az embert állatokkal? Bizonyos, egymáshoz közel álló fajoknak születhet közös utódja, ilyen például az öszvér vagy a kutyák és farkasok is életet adhatnak közös kölyöknek. Mi a helyzet az emberrel, és a hozzá legközelebb álló főemlősökkel? A téma a legvégső tabu, de ez nem jelenti, hogy senki soha nem is próbálkozott ilyesmivel.

A fajmeghatározás nem olyan könnyű, mint amilyennek biológiaórán tűnik

Százhatvan évvel a fajok eredetének megjelenése után azt gondolhatnánk, hogy olyan alapvető biológia fogalmakhoz, mint amilyen a faj, "kőbe vésett" definíció társul. Tracie McKinney, a Dél-Walesi Egyetem humánbiológiai főelőadója szerint ez azonban távolról sincs így, mivel tucatnyinál is több különböző fajdefiníciót megkülönböztethetünk. Az iskolában tanított, úgynevezett biológiai fajfogalom (az élőlények olyan csoportja, amelynek tagjai képesek egymással szaporodni és szaporodóképes utódokat létrehozni)

csak egy a sok közül - bár kétségtelenül az egyik legelterjedtebb -, és ráadásul nem alkalmazható az ivartalanul szaporodó élőlényekre.

Ezek után nem csoda, ha az emberben felmerül a kérdés, hogy akkor mégis hogyan foglalkozhatnak kutatók a fajképződéssel, ha magát a fajt sem tudják definiálni? McKinney szerint a helyzet azért nem ennyire tragikus, de úgy tűnik, hogy az évszázados kutatómunkák ellenére az még mindig a jövő tudósgenerációnak feladata lesz pontosan meghatározni a biológiai variációk fogalmát. Ha ez egyáltalán lehetséges.

A fajképződés problémája egyébként már Darwinnak is fejtörést okozott, nem is talált rá kielégítő magyarázatot. Érdekesség, hogy még Mendel genetikai munkásságának alapos tanulmányozása sem könnyítette meg a fajképződés problematikájának tisztázását: a szakemberek elvesztek az egyes génállományok és genetikai folyamatok vizsgálatában, és egyre távolabb kerültek a biológiai sokféleség kérdésének megválaszolásától. A kutatáson egy teljesen új megközelítés lendített, méghozzá a különböző fajok populációinak (vagyis földrajzi variációjuk) tanulmányozása. Adott faj különböző populációi mindaddig egy fajba tartozók maradnak, amíg tagjai képesek egymással szaporodni és szaporodóképes utódokat létrehozni. Ha ez a kereszteződés valamilyen oknál fogva megszakad, akkor lehetőség nyílik a populáció egyedei közt meglévő kis genetikai eltérések számának felhalmozódására, ami új génváltozatok (allélok), végső soron pedig új fajok kialakulásához vezethet. Ez a fajta elszigetelődés a reproduktív izoláció vagy szaporodásbeli elkülönülés, a fajképződés alapja.

Vissza az új majomfajhoz

Roberto Portela Miguez, a tanulmány egyik szerzője szerint a phayre- és a popa-langur közötti különbség a természetben nem szembeötlő: az újonnan felfedezett majom karja a könyéken felül is fekete, míg a többi faj esetében általában ez csak az alkarra igaz, az állat szeme körül pedig minden esetben fehér a szőr. A múzeumi és befogott példányok tanulmányozásánál az is kiderült, hogy a popa-langur őrlőfogai jóval nagyobbak, mint a phayre-languré, míg koponyája valamelyest megnyúlt.

Miguez szerint noha a felfedezés ünneplésre méltó, szomorúság is vegyül az örömbe: a popa-langur ugyanis valószínűleg már most a kihalás szélén áll, mindössze kétszáz-kétszázhatvan példányával. A majom a Popa-hegyről kapta a nevét, itt fogták be a fent említett, múzeumban őrzött egyedet. A szent helyként tisztelt kialudt vulkán oldalában él a faj legnagyobb populációja is, az itteni természetvédelmi övezet körülbelül száz példány otthona.

Nagyon kevesen maradtak

A korábbi feljegyzések alapján a popa-langur régebben Mianmar középső részén gyakran felbukkant, mostanra azonban a Popa-hegyen lévő száz példányon kívül csak egy nagyobb populáció élhet, a Myogyi-kolostor közelében körülbelül további hetvenöt-száz példány, míg a többi vizsgált helyszínen legfeljebb egy-két tucatnyi. Miguez szerint hiába védett a faj élőhelye, az illegális erdőirtás és az orvvadászat komoly veszélybe sodorja az amúgy is a kihalás szélén álló majmokat, ezért a kutatók a mielőbbi hivatalos védettségét és az IUCN vörös listájára történő felvételét sürgetik.

Ez is érdekelhet:

Egy német laboratóriumban furcsa majomrobotot építettek a mozgás evolúciójának tanulmányozására

Genetikailag módosított majmokba ültetnének emberi agyból származó géneket

Csimpánzok segíthetnek az emberi beszéd gyökereinek megértésében

(Fotó: Wikimedia Commons, news.mongabay.com)