Magyarországon már előrendelhető a Covid19 vakcina

2020 / 09 / 07 / Felkai Ádám
Magyarországon már előrendelhető a Covid19 vakcina
Egy internetes oldal már előrendelési akciót indított a vakcinához: 5000 forintért bebiztosíthatjuk, hogy elsők közt kapjuk meg az oltást. Egyébként valóban nem járhatunk messze a vakcina kifejlesztésétől, hat ígéretes próbálkozás ugyanis már augusztus végén akadt.

A hivatalos tájékoztatás szerint a mai napon 576 fővel nőtt meg az aktív fertőzöttek száma. Ráadásul a szennyvízadatokban a koronavírus örökítőanyagának mennyiségi vizsgálata alapján a fertőzöttek számában további emelkedés várható. A Magyar Orvosi Kamara is nyilatkozatot adott ki, hogy megfelelő lépések nélkül a járvány második hulláma akár katasztrófát is okozhat. Sokan pedig érthető mód nagyon várják már egy hatásos vakcina megjelenését, és erre most lehetőség nyílt. Előfoglalásként legalábbis.

A honlap, ami eltűnt

Az Átlátszó írt arról, hogy az oltokozpont.hu oldalon már elő lehet rendelni a Covid19 járványt okozó koronavírus elleni vakcinát. Idővel az előfoglalási oldalt levették. A lap kérdésre a tulajdonos elárulta, hogy csak átmenetileg vették le az oldalt, mert finomítanak a részleteken. Ez így is történt, ennek a cikknek az írásakor az oldal ismét elérhetővé vált.

Az oltokozpont.hu honlapja, ahol az előrendelést le lehet adni, az Oltóközpont Kft. tulajdona, amely tavaly 342 millió forintos bevételt ért el – írja az Átlátszó. A lap megkereste a cég egyik tulajdonosát, Kámány Zoltánt. Kámány nyilatkozata szerint a hirdetést ő maga vette le, de mint mondta: „Erkölcsileg, gazdaságilag és jogilag is minden a helyén van. A felhívást pontosítjuk.” A tulajdonos elárulta azt is, hogy korábban külföldi utazásokhoz kínáltak oltást, de ez a piac a járványintézkedések miatt beszűkült. A karantén lejártával aztán Covid19 teszteket kezdtek végezni.

 

Mire fizethetünk elő?

Az immár tehát ismét élő oldal tanúsága szerint az előrendelési lehetőség oka, hogy a vakcina megjelenését követő első hónapokban nehéz lesz oltóanyaghoz jutni. Az előfoglalási programmal tehát a vásárló lényegében a helyét biztosíthatja be, azt hogy az elsők közt jut oltáshoz. Egyelőre azonban nincs tényleges oltás, de mint az oltokozpont.hu írja, abból a feltételezésből indulnak ki, hogy belátható időn belül elérhető lesz a vakcina. Hozzáteszik, hogy az engedélyezett oltóanyagot vagy anyagokat a cégük is a gyártótól vagy a gyógyszerforgalmazótól szerzi majd be.

Az előfoglalás díja 5000 forint fejenként, és az időpontok kiosztása foglalási sorrendben történik. Az 5000 forintban nincs benne sem a vakcina, sem a vakcina beadásának a költsége, ezzel lényegében csak bevásárolhatjuk magunkat az első közé. Ugyanakkor ha befizettük az 5000 forintot, megspórolhatjuk a 2990 forintos ellátási díjat, ezt ugyanis előfoglalás esetén nem számolják fel nekünk.

Fontos tudni még azt is, hogy az előfoglalás, tehát az „oltás joga” nem átruházható, azt csak a számlán szereplő személy kaphatja meg. Az oltást orvos fogja beadni a cég rendelőjében, steril körülmények között. A vakcinát hazavinni, elvinni nem lehet. Amennyiben több vakcina is rendelkezésre áll majd, ezt az árakat feltüntetve külön jelzik majd az értesítéskor. Ebben az esetben a foglalási sorrendben a készlet erejéig választhatunk.

A befizetett összeget viszont visszakapjuk, ha 2021.12.31-ig (tehát a következő év végéig) a cég nem jut vakcinához, vagy ha az előfoglaló időközben ingyenes (akár OEP-re biztosított) oltást kap, és ezt bizonyítani tudja. Azt sem árt tudnunk, hogy a cég fenntartja a jogot, hogy az előfoglalás jogát indoklás nélkül megtagadja.

Kámány Zoltán az Átlátszónak úgy nyilatkozott, hogy az oltóanyag árát 4-15 ezer forint közé saccolja.

A honlap, ami visszatért

Miután ismét kikerült az oldal, megjelent rajta egy „Fontos üzenet ügyvezetőnktől” című bejegyzés, amit Kámány Roland, az Oltóközpont Kft. ügyvezetője írt alá. Az írás szerint az előfoglalási program azért szünetelt, mert a média felkapta a dolgot, és egyesek még politikai tőkét is kívántak kovácsolni a cég tevékenységének a szándékos félreértelmezéséből. Ezért a kommunikáció újragondolása miatt a jogi csapatukkal is konzultáltak, hogy még a látszatát is elkerüljék, hogy a tilosban járnának.

Az ügyvezető ezután több dolgot is leszögez, egyebek mellett azt, hogy még nincs vakcina. Érvelése szerint cége magánrendelő, és az „államhoz vagy a közegészségügyhöz” nincs közük, ajánlatuk pedig azoknak szól, akik nem szeretnének várni az oltóanyagra, és nem a háziorvosnál vagy kórházban szeretnék beadatni azt, hanem magánrendelőben.

Az előfoglalási igényünket itt lehet amúgy leadni.

Lesz-e oltás?

Poór Gyula akadémikus összefoglalója a védőoltások helyzetéről a Tudományos Akadémia honlapján jelent meg még augusztus 18-án. Akkor hat vakcina tartott a tesztelés előrehaladott, III. klinikai fázisánál: hármat amerikai, kettőt kínai, egyet brit gyógyszercégek végeznek. Az elérhető, megbízható adatok alapján a vakcinák tömeges gyártására és hozzáférésére a jövő év közepére nyílik esély az Akadémia publikációja szerint.

Az Átlátszónak nyilatkozó Letoha Tamás, szegedi kutatóorvos azonban olyan amerikai iparági hírekre hivatkozik, melyek szerint az első oltóanyag az USA-ban novemberre készülhet el. Hozzáteszi, hogy az egyik brit vakcina (AstraZeneca és az oxfordi egyetem együttműködése) fejlesztése is nagyon előrehaladott.

(Kép: Pixabay)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Milyen távolságból nézzük a mobiltelefon kijelzőjét, hogy ne legyen baja a szemünknek?
Milyen távolságból nézzük a mobiltelefon kijelzőjét, hogy ne legyen baja a szemünknek?
Az okostelefonok viszonylag apró képernyőjének állandó nézegetése különféle látási problémákhoz vezethet, az enyhébb szemkifáradástól a rövidlátásig. A problémák elkerülésében az is segíthet, ha az eszközt megfelelő távolságba tartjuk magunktól.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.