Magyarországról látja el kormányművekkel a világot a Bosch, de a maklári gyár nem csak ezért különleges

2024 / 05 / 03 / Bobák Zsófia
Magyarországról látja el kormányművekkel a világot a Bosch, de a maklári gyár nem csak ezért különleges
A Bosch húsz éve alapította a Robert Bosch Automotive Steering Kft.-t, aminek egri és maklári gyárában építik a hidraulikus és elektromos kormányműveket. A maklári telepen tavaly augusztusban már a tízmilliomodik elektromos kormányművet állították elő és a gyárban zajló munkában magas számban vesznek részt női dolgozók is, ami a globális viszonyokat tekintve nem gyakori jelenség.

A Robert Bosch Automotive Steering Kft. 2003-ban indította el egri gyárát, ahol különféle autóalkatrészeket gyártanak és aminek egyik fő termékfajtáját ma már a kormányművek adják. Az egri létesítményben eleinte csak hidraulikus, később, 2012-től elektromos kormányműveket is készítettek és a kibővült termékpaletta, valamint növekvő igények miatt Makláron is nyitottak egy üzemet, ahol szintén a kormányművek összeállítása került fókuszba. A 70 ezer négyzetméteres maklári gyárban emellett kormányoszlopokat és kormánytengelyeket készítenek, termékteszteléseket végeznek, valamint az itt dolgozó mérnökök vezető járműgyártó cégekkel együttműködésben buszok és kamionok számára fejlesztenek alkatrészeket. A gyárban 2023 augusztusában készült el a tízmilliomodik kormánymű és a munkatempó azóta sem csökkent: az üzemben minden harmadik másodpercben születik egy-egy újabb termék, évente 6,5 millió alkatrészt és részalkatrészt gyártanak le itt a Bosch elmondása szerint.

Az egri és maklári telephelyeken összesen több mint 1500 dolgozó végzi a munkát, olyan környezetben, ami teljes egészében az Ipar 4.0, vagyis a negyedik ipari forradalom elvei alapján működik. Ezt az automatizáción kívül a digitalizációban, a gépek, önvezető járművek, virtuális valóság eszközök használatában és folyamatos adatgyűjtésben nyilvánul meg - a helyszínen a tervezésben VR-technológiát alkalmaznak, az alapanyagok szállítását autonóm járművekkel oldják meg és mesterséges intelligencia rendszerek segítik a különböző munkafolyamatokat. A gyárból felújított alkatrészeket is szállítanak a világ több mint száz járműgyártója részére és az egyik fontos terméket a Servocom jelenti, ami a nehezebb gépjárművek kormányműveként szolgál. A hidraulikus Servocom előnye a nagy teljesítmény alacsony energiafogyasztással kombinálva, valamint az alacsony karbantartási igény.

A kormánymű alkatrészeinek gyártásának és összeszerelésének folyamatát az idei évben megtartott Lányok Napján, április 25-én a gyárba látogató középiskolás lányok is figyelemmel követhették és bepillantást nyerhettek a termékellenőr, a metrikus és az anyagvizsgáló munkatársak mindennapjaiba, akik funkcionális teszteket, dimenzionális (3D) méréseket, valamint különböző anyagvizsgálatokat végeznek. A látogatókat a Bosch női munkatársai kalauzolták körbe, akik az autógyártás területén váltak sikeressé, bizonyítva, hogy nőként is lehet érvényesülni ezekben a szakmákban. Ahogy azt Michael Zink, a Robert Bosch Automotive Steering Kft. ügyvezető igazgatója elmondta:

a maklári gyárban a dolgozók körülbelül 30%-a nő és a vezetők között is nagy számban, közel 25%-ban találhatóak női kollégák.

Ez globális viszonylatban nézve jó aránynak számít, mivel statisztikák szerint még a fejlettebb régiókban is általában 25% alatti a nők reprezentációja az autóiparban. A Deloitte tanácsadói vállalat 2020-as jelentése szerint a nők a teljes munkaerő 47%-át teszik ki az Egyesült Államokban, de az autógyártásban csak 24%-os az arányuk. A felmérés során a legtöbb megkérdezett az autóipari karriert hátráltató tényezőként az inklúzió, elfogadás hiányát jelölte meg, vagyis ezt látják a legnagyobb problémának. A Bosch hangsúlyt helyez arra, hogy aktívan segítse az egyenlőség megalapozását és a sokszínű környezet kialakítását, többek között nőknek szóló mentoring programokkal, a Business Women és Female Talent tréningprogrammal is.

“A Bosch csoport vállalati stratégiájának alappillére a sokszínűség. Egyre több kutatás mutat rá, hogy az a vállalat, ahol férfi és női vezetők is részt vesznek a vállalatirányításban, üzletileg is sikeresebbek. Emellett számos tanulmány erősíti meg, hogy a vegyes csapatok a vállalat minden szintjén jobb termékeket és szolgáltatásokat fejlesztenek.”

- vallja a cég a kérdéssel kapcsolatban, de számos eszközzel támogatják az egyedi élethelyzetek, a munka-magánélet egyensúlyának megteremtését is, és kiemelt figyelmet fordítanak a munkába visszatérő édesanyákra. A rendszeresen megtartott Lányok Napja rendezvényekkel pedig a fiatalok leendő karrierjének beindítását és különféle képzésekkel a munkára való felkészülést segítik a cégnél.

“Széles körű támogatást nyújtunk azoknak a hölgyeknek, akik karriert szeretnének építeni nálunk, emellett fontosnak tartjuk azt is, hogy a fiatalok minél korábban megismerjék az innováció, a kutatás-fejlesztés izgalmas világát.

Duális képzésekben veszünk részt, iskolai, egyetemi versenyeket támogatunk, nyári munkára és gyakornoki programokra várjuk az érdeklődőket. Örömmel csatlakoztunk a Lányok Napja kezdeményezéshez, hogy megmutassuk a fiataloknak az autóipari fejlesztésekhez kapcsolódó vonzó karrierlehetőségeket” -mondta el Bekényi Henrietta, a Robert Bosch Automotive Steering Kft. HR csoportvezetője az eseményen.

(Fotó: Bosch)

Hogyan lehet nőként érvényesülni egy hagyományosan férfiközpontú terepen, az autóiparban? A Bosch szeptemberben nyitotta meg legújabb gépjárműtechnológiai fejlesztőközpontját, ahol magas színvonalú környezetben zajlik a munka, a mérnökök többek között az autonóm közlekedési megoldásokat is itt fejlesztik és tesztelik. Hogy hogyan születnek a jövő autóipari fejlesztései és hogyan lehet nőként érvényesülni egy hagyományosan férfiközpontú terepen, arról a Bosch Lányok Napja rendezvényén tudhattunk meg többet.


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
Klímasemleges háborút: hidrogénhajtásúra cserélnék a katonai járműveket
Klímasemleges háborút: hidrogénhajtásúra cserélnék a katonai járműveket
Tény, hogy a világ hadseregei pöfögik szét a legtöbb fosszilis tüzelőanyagot, mégis kicsit meglepő az ilyen cél, de a hidrogéncella nem csak a légkörnek tesz jót, katonai célokra is kifejezetten ideális.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.