Már Magyarországon is kapható a szuper olcsó humanoid robot

2025 / 02 / 18 / Bobák Áron
Már Magyarországon is kapható a szuper olcsó humanoid robot
Az Unitree G1 annyiba kerül, mint egy autó, de a hasonló képességű robotokhoz képest így is rendkívül olcsónak számít.

A kínai Unitree tavaly májusban mutatta be a G1 névre keresztelt humanoid robotját, amely végül ősszel került forgalomba. A robot nemcsak a bámulatos ügyessége miatt lett azonnal szenzáció, hanem azért is, mert mindössze 12 ezer dollárba kerül, ami átszámítva alig hatmillió forint. Bár a január vége óta már Magyarországon is kapható robot itthon ennél jóval magasabb árcédulát kapott, a 12 millió forintos ára még mindig jócskán elmarad attól, amit ebben a szegmensben megszoktunk. Összehasonlításképpen: a Boston Dynamics Spot robotja 74 ezer dollárba, vagyis körülbelül 30 millió forintba kerül, a BMW gyárában is dolgozó Figure 02 ára pedig valahol 60 és 120 ezer dollár között mozog.

A jutányos ára ellenére az Unitree G1 meglehetősen fejlett technológiával rendelkezik: a robotot többek között Livox Mid-360 LiDAR-ral és Intel RealSense D435 mélységszenzorral is ellátták, aminek köszönhetően akadályokkal teli környezetben is könnyedén navigál, képes akár 7 km/h-s sebességgel futni, emellett csúszós felületeken, lépcsőn és emelkedőn is elboldogul. A robot vállai és csípője három, a csuklója és a bokája pedig kéttengelyű mozgást tesz lehetővé, így meglehetősen agilisan képes mozogni, az ujjakkal ellátott kézfejeinek köszönhetően pedig olyan precíziós mozdulatokra is képes, mint például a forrasztás, a törékeny dolgok felvétele vagy egy serpenyő helyes használata.

A 132 centiméter magas és nagyjából 35 kilogrammos robotnak a gyártó szerint számos területen vehetik hasznát a vásárlók, többek között képes automatizált feladatok ellátására ipari környezetben, de logisztikai területen, vendéglátásban vagy akár háztartási robotként is használható. A G1 egyik érdekessége, hogy a Unitree Robot Unified Large Model segítségével, utánzással képes elsajátítani az egyes feladatok végrehajtását, így a tanításához nincs szükség programozói ismeretekre, hanem elég megmutatni a robotnak, hogy mit várunk tőle.

A G1 a gyártó szerint nagyjából kétórás üzemidővel rendelkezik, ám mivel az akkumulátora cserélhető, így valójában ennél jóval hosszabb ideig is folyamatosan használható. A robotot az Unitree hazai forgalmazójának, az Infuze Roboticsnak a weboldalán keresztül lehet megvásárolni, a cég közleménye szerint pedig emellett bérlésére is van lehetőség.

(Fotó: Bobák Áron/Rakéta.hu)

Felnőtt emberek is közlekedhetnek már robotkutyával De csak a soványabbak.


Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) által szervezett Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) sok évtizedes hagyománya mára széles körű népszerűséget ért el, és fontos kiindulási pont lehet a hazai és határon túli tehetségek számára a jövőbeli karrierjük felé vezető úton. A 2025-ös, 37. konferencia előtt az OTDK céljáról és működéséről Prof. Dr. Szendrő Péter örökös elnök úrral és dr. Cziráki Szabinával, az OTDT titkárával beszélgettünk.
Mindent tudsz a technológiáról? Akkor ez a kvíz meg sem fog kottyanni neked
Mindent tudsz a technológiáról? Akkor ez a kvíz meg sem fog kottyanni neked
Napjainkban a technológia olyan ütemben fejlődik, hogy néha még a szakemberek is alig tudják követni az újdonságokat. Programozási nyelvek, hardverek, mesterséges intelligencia, kiberbiztonság – ember legyen a talpán, aki mindegyikben otthonosan mozog.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.