Már Magyarországon is kapható az LG vezeték nélküli tévéje

2023 / 09 / 17 / Bobák Áron
Már Magyarországon is kapható az LG vezeték nélküli tévéje
Bár a konnektorba azért az OLED evo M-et is be kell dugni, de ezen kívül valóban bármilyen további vezeték csatlakoztatása nélkül élvezhetjük a 4K-s képminőséget 77 vagy akár 83 colos méretben.

A koreai gyártó a januárban megrendezett CES szórakoztatóelektronikai-kiállításon mutatta be az egyedi tévét, amit az LG kínálatában csak azért nem nevezhetünk a legkülönlegesebbnek, mert a cég korábban már többek között egy olyan készülékkel is előrukkolt, aminek feltekerhető kijelzője van. Az OLED evo M ugyan első ránézésre ennyire nem extrém, viszont sok szempontból sokkal hasznosabb, hiszen a gyártónak sikerült szinte az összes vezetéket eltüntetnie a tévéből: az OLED evo M mindössze egyetlen tápkábelt igényel a működéshez, az összes többi funkciót pedig a Zero Connect Box biztosítja, amit a készüléktől akár 10 méterre is elhelyezhetünk.

Akik követik a tévépiacot, talán emlékeznek rá, hogy néhány éve a Samsung is előállt egy hasonló megoldással, azonban a One Connect alapjaiban különbözik az LG megoldástól. Amíg a Zero Connect teljesen vezeték nélkül - a gyártó szerint a Wi-Fi 6e szabvány akár háromszorosával - továbbítja a tévének a 4K-s felbontású, 120Hz-es képet, addig a Samsung megoldása vezetékeket használ, csak mivel a doboz a tévé hátuljához csatlakozik, ezek nem látszanak. Ennek viszont megvan az a hátránya, hogy az ilyen tévéket nem lehet falra rögzíteni, csak a talpas megoldással használhatók.

A Zero Connect Box nem csak a képminőség szempontjából veszi fel a versenyt a "normál" tévékkel, de az extra funkciókról sem kell lemondanunk: az OLED evo M más csúcskategóriás tévékhez hasonlóan támogatja a Dolby Vision és Dolby Atmos szabványt is, és bár a késleltetése 5 milliszekundumos, ez legfeljebb a profi gémerek számára jelenthet némi hátrányt. Az LG a budapesti székházban tartott bemutatón többek között a Forza Horizon 5-tel szemléltette a tévé képességeit, ami a valamivel nagyobb késleltetés ellenére is határozottan játszhatónak bizonyult, sőt, őszintén szólva semmilyen különbséget nem láttunk az alacsonyabb késleltetésű panelekhez képest.

A vezetékek minimalizálását segíti elő az LG Wowcast jeladója is, ami a Zero Connect Boxhoz csatlakoztatva wifin keresztül tudja továbbítani a hangot a hangfalnak, így a soundbarnál szintén csak egy tápkábelre lesz szükségünk ahhoz, hogy élvezhessük a többcsatornás, térhatású hangot.

AZ OLED evo M ezen túlmenően is az LG OLED-tévéinek legjavát nyújtja a felhasználóknak, hiszen a csúcskategóriát képviselő Alpha 9 processzor számos mesterséges intelligenciával működő megoldással javítja a tévézés élményét: az AI kép Pro növeli a kép tisztaságát és felbontását, az AI fényerő beállítással a készülék automatikusan a környezeti fényekhez igazítja a fényerőt, az MI műfajválasztás pedig a videó tartalmának megfelelően állítja be az optimális képminőséget. A mesterséges intelligencia emellett akár arra is képes, hogy a tévénézési szokásaink alapján javasoljon tartalmakat, esetleg kényelmi funkciókat ajánljon tévénézés vagy az alkalmazások használata közben.

Magyarországon a tévé szeptember 14-től rendelhető meg az LG webáruházában 77 valamint 83 colos méretben; előbbi 2,1 míg utóbbi hárommillió forintba kerül. A tévének emellett van egy 97 colos képátlójú változata is, ami viszont csak egyedileg rendelhető a gyártótól. A gyártó a tévékben található panelre 3+2 éves kiterjesztett garanciát ad, amivel meghibásodás esetén rengeteget spórolhatunk, hiszen ez messze a készülék legdrágább alkatrésze, ami önmagában több mint egymillió forintba kerül. Bár a tévéket a Media Marktban vagy más elektronikai áruházakban nem fogjuk viszont látni, az LG bemutatótermében előzetes időpontfoglalással bárki megnézheti őket.

(Fotó: Bobák Áron/Rakéta.hu)


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Egykerekű elektromos gördeszkákat hívnak vissza az USA-ban négy haláleset miatt
Egykerekű elektromos gördeszkákat hívnak vissza az USA-ban négy haláleset miatt
A Onewheel elektromos gördeszka gyártója minden termékét visszahívja, ami 300 ezer önkiegyensúlyozó elektromos gördeszkát jelent az Egyesült Államokban. Az eljárás oka a 2019 és 2021 között történt négy, halállal végződő baleset.
Lezajlott az első, óceánon átívelő hologramtalálkozó
Lezajlott az első, óceánon átívelő hologramtalálkozó
Három nagy telekommunikációs cég munkatársai megtartották az első transzatlanti hologrammeetinget 5G kapcsolat segítségével.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.