Öt nap kétségbeesett keresés után megtalálták a Titan minitengeralattjáró roncsait, az utasok nem élték túl

2023 / 06 / 23 / Bobák Áron
Öt nap kétségbeesett keresés után megtalálták a Titan minitengeralattjáró roncsait, az utasok nem élték túl
Az OceanGate Expeditions járművén öt ember tartózkodott, köztük a cég vezérigazgatója is.

Az amerikai parti őrség csütörtökön jelentette be, hogy egy távirányítású merülőjárművel rábukkantak a Titan roncsaira, ez alapján pedig az is biztosan kijelenthető, hogy a jármű utasai már nincsenek életben - írja a CNN. A tengeralattjáró maradványainak megtalálása egy öt napon keresztül tartó kutatás végére tett pontot, amelyben a mentőegységek versenyt futottak az idővel, hogy még időben megtalálják az esetlegesen a tenger fenekén rekedt járművet, mielőtt az kifogy az oxigénből.

A mélytengeri merülésekre kifejlesztett Titan vasárnap indult el az Új-Fundland partjaitól mintegy 700 kilométerre található Titanic roncsaihoz, ám egy órával és 45 perccel a merülés megkezdése után a tengeralattjáróval megszakadt a kapcsolat. A járműben öten tartózkodtak: Hamis Harding, brit üzletember, aki korábban többször megjárta a déli-sarkot, valamint a Blue Origin rakétájával tavaly a világűr határáig is eljutott, Shahzada Dawood, pakisztáni származású brit üzletember és fia, Suleman Dawood, Paul-Henri Nargeolet, korábbi katonai mélytengeri búvár és Titanic-szakértő, valamint az OceanGate Expeditions vezérigazgatója, Stockton Rush.


John Mauger ellentengernagy csütörtökön, egy Bostonban tartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy megtalálták a Titan tengeralattjáró több darabját (Fotó: Scott Eisen/Getty Images)

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a Titan tragédiáját mi okozhatta, de a parti őrség tájékoztatása szerint "katasztrofális összeroppanás" következett be, így a tengeralattjárón tartózkodóknak esélyük sem volt a túlélésre. John Mauger ellentengernagy, a parti őrség egyes számú körzetének parancsnoka valamint Paul Hankins, az amerikai haditengerészet mentési műveletekért felelős igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a tengeralattjáró maradványaira csütörtökön, magyar idő szerint délután 3 óra körül talált rá a Pelagic Research Services Odysseus 6K nevű, távirányítású víz alatti járműve, amely először a Titan orrkúpját találta meg mintegy 500 méterre a Titanic roncsától, majd később a jármű más darabjainak is a nyomára bukkant.

Mauger hozzátette, hogy egyelőre nem tudják, a robbanás mikor következhetett be, ám a Titan kereséséhez használt szonárbólyák nem rögzítettek robbanáshoz hasonló hangokat - ez arra utal, hogy a Titan már a mentőexpedíció kezdete előtt megsemmisülhetett. Ezt a forgatókönyvet támasztja alá az is, hogy az amerikai haditengerészet vasárnap egy robbanáshoz hasonló hangot észlelt azon a területen, ahol a Titannal megszakadt a kapcsolat, ám ez önmagában nem volt elég erős bizonyíték arra, hogy a tengeralattjáró megsemmisült. A parti őrség parancsnoka azt is leszögezte, hogy tovább folytatják a kutatást, és mindent megtesznek azért, hogy a tengeralattjáró utasainak holttestét a felszínre hozzák.

A CNN információi szerint az OceanGate Expeditions két korábbi alkalmazottja már évekkel ezelőtt kifejezték az aggodalmukat a hajótest vastagságával kapcsolatban, és a cégnek az elmúlt években több utat is amiatt kellett elhalasztania vagy lemondania, mert problémák adódtak a tengeralattjáróval. A lap felidézi, hogy korábban maga Rush is úgy nyilatkozott, hogy "megszegett néhány szabályt a Titan építése során", amely osztály besorolást sem kapott soha, vagyis az erre szakosodott hivatalos szervek sosem hitelesítették - ennek ellenére a tengeralattjáróval csak a tavalyi évben legalább 28 ember látogatta meg a Titanic 3800 méteres mélységben nyugvó roncsait.

(Borítókép: OceanGate/Handout/Anadolu Agency via Getty Images)


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
Miért göndörödik be az ember haja esős időben?
Miért göndörödik be az ember haja esős időben?
Sokak életét megkeseríti a párás időben kezelhetetlenné váló haj, pedig előnye is van jelenségnek: a 18. században például hatékony higrométert építettek emberi hajból.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.