Megfoghatatlan jelenség

Minekutána az intelligencia meglehetősen komplex jelenség, így nehéz elképzelni, hogy az agynak csak bizonyos területei felelősek az intelligencia mértékéért. Az idegi képalkotásnak és az agyi elváltozások kutatásának köszönhetően azonban meghatározhatók azon ideghálózatok, amelyek valószínűleg közrejátszanak kialakulásában. Az emberi agy megközelítőleg nyolcvanhatmilliárd idegsejtből áll, közöttük pedig több mint százbillió kapcsolat keletkezik. Már ebből is látszik a szerv nagyszerűsége, nem is csoda, hogy a tudomány előtt máig állnak megválaszolatlan kérdések.

Hol van az agyban az intelligencia?

Charles Spearman, angol pszichológus a huszadik század elején érdekes összefüggésre bukkant egy kísérlet során. Azon egyetemi hallgatók, akik egy bizonyos tantárgyból jól teljesítettek, jellemzően egy másik, az előzőhöz látszólag a legkevésbé sem hasonlító tárgyból hasonlóan jó eredményt értek el. A diákok teljesítménye között nem volt negatív összefüggés, így mondjuk egy, az irodalomra fogékony hallgató matematikában is érhet el sikereket, bár talán kevésbé látványosan. Pontosan ez az a tényező, ami mindaddig rejtve volt a tudósok előtt. Spearman vizsgálatai alapján megalkotta az úgynevezett „g” faktort, az általános intelligencia faktorát, az intelligencia meghatározóját. Merthogy szerinte az intelligenciatesztek is ezt a faktort mérik, vagyis mindenki más mértékben rendelkezik vele. Napjainkban,

az idegi képalkotás technológiának köszönhetően egyre több szakember feltételezi, hogy az agyi régiók közötti hálózat felelős az intelligenciáért.

A parieto-frontális integrációs elmélet szerint az intelligencia egy, a frontális és a parietális lebeny között elhelyezkedő hálózatból eredeztethető. Az intelligenciára összpontosító, több mint ezerötszáz önkéntesen végzett harminchét idegi képalkotó vizsgálat elemzése során a kutatók megállapították, hogy a parieto-frontális hálózat aktivitása összefügg a Wechsler-féle felnőtt-intelligenciateszten elért magasabb pontszámmal. Kiderült továbbá, hogy a hálózat kommunikációs hatékonysága felelős az egyén intelligenciájáért, a hálózat variációi pedig megfelelnek azoknak a különbségeknek, ahogy az egyes személyek megközelítik a problémákat. „A legfrissebb idegtudományi eredményekből kikövetkeztethető, hogy az intelligencia összefügg azzal, hogy az információ hogyan halad át az agyon" – mondja Richard Haier professzor, a parieto-frontális hálózat azonosítására végzett kísérlet egyik résztvevője. Hozzátette:

képalkotó vizsgálatokkal azonosíthatóak a különböző állomások az intelligens információfeldolgozás útvonalain.

Miután kiderül az állomások pontos helye, megvizsgálhatják, azok viszonyát az intelligencia mértékéhez. Az elmélet nagy része a funkcionális mágneses rezonanciavizsgálat (fMRI) képein alapul, ami bizonyos szempontból problémás lehet, hiszen attól, hogy az agy adott területe egy tevékenység elvégzése közben aktív, nem biztos, hogy csak az a régió felel a feladat elvégzéséért. Ráadásul a modern fMRI-gépek ugyan nyomon követik az agy különböző területeinek a véráramlását, ám a specifikus idegsejtek aktivitását nem. És bár a neuronaktivitás összefügg a véráramlással, de ez önmagában még nem mutat pontos képet az idegsejtek aktivitásáról. Ezért is olyan fontos része az idegtudománynak az agyi elváltozások tanulmányozása. Ilyen elváltozás a szövetkárosodás, ami pedig azért fontos, mert segítségével megmutathatók az adott régió funkciói. Például, ha az úgynevezett Wernicke-terület elváltozik, a személynek nehézségei lesznek a nyelv megértésével, de beszélni továbbra is képes lesz, mivel a Wernicke-terület felelős a nyelv megértéséért, míg a Broca-régió a nyelv összeállításáért.

Kutatók száznyolcvankét agykárosodást szenvedett vietnámi háborús veterán agyát tanulmányozták, melynek során meghatározták az agyi elváltozások helyét, majd megmérték az IQ-t és megvizsgálták a végrehajtó funkciókat is. A teszt végére kiderült, hogy

az IQ mértékére és a végrehajtó funkciók működésére kapott pontszámok valóban annak függvényében változtak, hogy az elváltozás a parieto-frontális hálózatban történt-e.

A P-FIT ugyanakkor nem az egyetlen, az intelligencia kialakulását kutató elmélet: egyes szakértők szerint az agyhullámok az intelligencia legfontosabb alkotóelemei, hiszen ezek az adott feladattól függően koordinálják az idegi aktivitást. Mások szerint az intelligencia egyetlen agyi hálózat helyett a komplett anatómiai és funkcionális változásra való képesség, valamint az agyi hálózatok dinamikus átszerveződésének függvénye. A fentiek tükrében továbbra is messze vagyunk attól, hogy biztosra vehessük, az agynak pontosan melyik része alakítja az intelligenciát. Jelenleg a P-FIT-elmélet tűnik kézenfekvőnek, de a technológia és az orvostudomány fejlődésével a jövőben még biztosan terítékre kerül a kérdés, és remélhetőleg pontosabb választ kaphatunk rá.

(Fotó: Getty Images Hungary, Pixabay)