Megvan az első magyar koronavírus fertőzött

2020 / 02 / 24 / Felkai Ádám
Megvan az első magyar koronavírus fertőzött
A WHO szerint a világnak többet kellene tennie, és fel kell készülnünk egy globális járványra. Közben a COVID-19-nek lett egy magyar fertőzöttje is.

A WHO szerint egyelőre korai világjárványról beszélni, de azért nem árt, ha a nemzetek készen állnak. Világjárványról egyébként olyankor beszélhetünk, ha a fertőzés nagyon könnyen terjed emberről emberre egyszerre a világ több pontján is.

Jelenleg több, mint 1200 fertőzöttet tartanak nyilván a világ körülbelül 30 országában, Kína határain kívül a vírus 20 emberrel végzett. Jelenleg Iránban, Olaszországban és Dél-Koreában a legaggasztóbb helyzet, itt a fertőzés a COVID-19 terjedésének korai kínai szakaszát idézi. Minderről bővebben már itt írtunk, ebben a cikkben szóltunk a magyar iskolásokról is, akik a fertőzött olasz régióból tértek haza egy osztálykirándulás után, és jelenleg a Szent László Kórházban figyelik őket.

A vírus halálozási rátája 1-2% között mozog, a WHO azonban figyelmeztet, hogy a pontos számot nem ismerjük. (Ami akár kisebb is lehet, ha több enyhébb fertőzött eleve nem került a hatóságok látómezejébe, hanem csak simán meggyógyult magától.)

Hétfőn egyébként újabb országokban találtak fertőzötteket: Irak, Afganisztán, Omán, Bahrein – ezek a betegek nem köthetőek Kínához, annál inkább Iránhoz.

A WHO szerint jelenleg egyébként nem terjed kontrollálatlanul a vírus, és nagyobb léptékű betegséghullám és elhalálozás sem történik, de a COVID-19 potenciálisan akár világjárvánnyá is fejlődhet.

Hétfőn ismert lett az első magyar fertőzött is.

A koronavírust a Diamond Princess-en dolgozó egyik magyaron mutatták ki. A hajón három magyar tartózkodik: egy zenész testvérpár és egy felszolgáló, de a Külügyminisztérium sajtótájékoztatóján Menczer Tamás államtitkár nem árulta el, melyikük a fertőzött, még az illető nemét sem közölte – írja az Index.

A fertőzött magyart elkülönítették a hajón, és 2-3 nap múlva átszállítják egy kórházba vagy megfigyelőközpontba. Nem lázas, nem köhög, tünetmentes és jól van a tájékoztató szerint. A többi magyar tesztje negatív lett.

(Kép: Pixabay)


Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?
Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?

A szezon eleganciája nemcsak a megjelenésen múlik, hiszen a figyelmesség, a finom gesztusok és a személyes határok tiszteletben tartása ugyanúgy a harmonikus ünnepek részei, mint egy jól megválasztott összeállítás. Akár családi vacsoráról, baráti összejövetelről vagy évzáró partiról van szó, a megfelelő kommunikáció, illetve az önazonosság megkerülhetetlen ahhoz, hogy mindenki felszabadultan érezhesse magát. A JTI protokoll- és etikett szakértője, Dr. Kibédi-Varga Katalin segít eligazodni abban, hogyan jelöljük ki határainkat úgy, hogy közben az ünnepi események könnyedek és elegánsak maradjanak.

A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
Ha eddig azt hitted, hogy az autóvásárlás a papírmunkáról és a hónapokig tartó várakozásról szól, akkor ideje újra átgondolni. Székesfehérváron olyat mutatott az Autócentrum Szabó, ami téged is érdekelhet, ha a jövő autózását keresed.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.