Ez teljesen természetes, hiszen életünk döntések folyamatos sorozatából áll, és addig minden teljesen rendben van, amíg nem süppedünk bele a teljes döntésképtelenségbe, vagy nem büntetjük magunkat indokolatlanul hosszú ideig egy-egy balul elsült helyzet miatt. Ugyanakkor napról napra közelebb érünk ahhoz a ponthoz, hogy az algoritmusok váljanak a legfőbb tanácsadóinkká az álláskeresésben, a párválasztásban, vagy akár az ételek kiválasztásában. Röviden, hogy a mesterséges intelligencia helyettünk döntsön szinte mindenben.

Döntés=kontroll

Azért tegyük hozzá, hogy bármennyire is bonyolult egy adott döntéshelyzet, az ember mégiscsak ezáltal érzi azt, hogy nála a kormány, elvégre szabad akaratából cselekszik.

„A társadalom még nem készült fel arra, hogy elveszítse hitét a szabad akarat létezésében, ám ez lassan megváltozik." - írja Luca Rossi, a Medium szerzője a technológiai fejlődés filozófiai és etikai kérdéskörét vizsgáló cikkében.

Hozzátette: mindez még a szabad akarat létezését tagadók számára is megalázó és pusztító lehet különösen, ha a világ vezető nagyvállalatai uralják majd a döntéshozatali algoritmusokat. Ez a folyamat már elkezdődött, és most is az orrunk előtt zajlik, hiszen apránként, szinte észrevétlenül ruházzuk át a döntést a gépekre: az esetek többségében például nem mi választjuk ki, hogy milyen sorozatot kezdjük el nézni, milyen zenét hallgassunk, vagy melyik könyvet olvassuk el, hanem a Netflix, a Spotify és társai. A legijesztőbb az egészben pedig nem pusztán az, hogy a vállalatok már az ajánlórendszerükkel befolyásolják döntéshozatalunkat, hanem, hogy

elhitetünk velünk, hogy az irányítás végig a mi kezünkben volt, elvégre mi kattintottunk rá a lejátszás gombra.

„A mesterséges intelligencia sokszor nálunk is jobban tudja, mire van szükségünk, mi az, ami tetszik nekünk. Az pedig, hogy közvetlenül nem mi döntünk, még nem foszt meg minket a választás okozta elégedettség érzésétől, pont ellenkezőleg. Élvezzük a végeredményt, hiszen nem lehet megbánni egy olyan döntést, amit soha nem is hoztunk meg” – magyarázza Rossi. Szerinte boldog életet élni úgy is lehet, ha nincs mindig nálunk az a bizonyos gyeplő. „A kontroll iránti szükséglet egyszerű illúzió, mondhatni kulturális termék.

A társadalom - akárcsak a technológia - rohamléptekben fejlődik, a szabad akarat elgondolása pedig hamarosan lényegtelenné válik.”

Az adathalászat a hatalomszerzés új formája

Amitől valójában félnivalók lehet, az sokkal inkább az, hogy a saját profitszerzési érdekeik és hatalomvágyuk által vezérelt nagyvállalatok, kormányzati szervek visszaélhetnek egyéni preferenciáink megismerésével és személyes adataink birtoklásával. Még a hackerek és az óriásvállalatok is manipulálhatják döntéshozatalainkat, méghozzá számunkra észrevétlenül. Lényegében ezt történt 2018-ban, a Cambridge Analytica elemzőcégnél kirobbant botrányban: a politikai tanácsadócég illetéktelenül fért hozzá nyolcvanhétmillió Facebook-felhasználó személyes adataihoz, hogy azok alapján személyre szóló hirdetéseket gyártson, és bővítse Donald Trump szavazótáborát. (Adataink megszerzéséért már egyébként is évek óta megy a harc a Google és a Facebook között, nem beszélve egy csomó kínai cégről.)

Yuval Noah Harari, izraeli történész 21 lecke a 21. századra című könyvében többek között erről is ír, vagyis, hogy amíg egykor a cégeknek a reklámhelyek eladása jelentette a legnagyobb üzletet, ma már az a lényeg, hogy figyelmünk felkeltésével a lehető legtöbb adatot felhalmozzák rólunk, majd azokat eladják a hirdetőknek.

Sarkosan fogalmazva ez annyit tesz, hogy vásárlóból árucikkek lettünk.

Harari szerint ez az adatfelhalmozás új kapukat nyithat egy, az eddigiektől gyökeresen eltérő üzleti modell előtt, amelynek első áldozata éppen a reklámipar lesz. Az új modell alapja a hatalom átadása a mi kezünkből az algoritmusokéba, többek között azzal a joggal együtt, hogy válasszunk és megvásároljunk dolgokat. A történész úgy véli, amint ez a folyamat az algoritmusok 'kezébe kerül', a hagyományos reklámiparnak befellegzett.

(Fotó: Unsplash/Morning_Brew)