A kísérlet

Wu Yuli és csapata a Kínai Tudományos Akadémiáról száznyolcvan önkéntest vizsgáltak az egymást követő kísérleteikben, melynek során olyan speciális vizuális élményben részesítették őket, amellyel megteremtették a mozgás illúzióját: az optikai áramlás úgy mutatta be különböző felületek változó mintázatait, mintha a kísérleti alanyok haladtak volna, holott a valóságban nem mozdultak. A szakértők mindemellett olyan szagmintákat is bevetettek, amelyek kizárólag a szaglóideget aktiválják, de az úgynevezett háromosztatú ideget, az ember legnagyobb agyidegét nem. Utóbbiról ugyanis már kiderült, hogy részt vesz a navigációban. A személyek tehát figyelték az optikai áramlást, közben pedig fenil-etil-alkoholt, egy átlátszó, rózsaillatú folyadékot), valamint vanillint, a vanília fő komponensét adagoltak a résztvevőknek.

A sztereó szaglás és a tudatalattink

A kísérleti eredmények igazolták, hogy amikor valamelyik orrlyukba érzékelhetően több szagingert kaptak az önkéntesek, akkor – tévesen – úgy érzékelték, hogy abba az irányba tartanak a térben. A legérdekesebb, hogy mindez annak ellenére történt, hogy nem tudták verbalizálni az élményüket, hiszen

a két orrlyukba adagolt illatanyag közti eltérés olyannyira minimális volt, hogy a tudatos észlelésük nem is érzékelte a különbséget, ellenben úgy tűnik, hogy a navigációra tudattalanul is hatással volt.

Yuli és csapata szerint végre kézzelfogható, viselkedéses bizonyítékot találtak arra, hogy az irányészlelésünk multiszenzoros folyamat, több érzékszerv együttes részvételével, így látásunk és hallásunk mellett szaglásunkkal is. Ezen felfedezés hatására pedig idővel még élethűbbek lehetnek a virtuálisvalóság-alapú élmények.

A dupla lyuk rejtélye

A Stanford Egyetem kutatói keresték a kérdésre a választ, miszerint miért is van két orrlyukunk, és rájöttek, hogy az egyes orrlyukaink átmenetileg jobbak bizonyos szagok felismerésében, mint szomszédjuk. Merthogy mindig van egy domináns lyuk, amelyen az adott pillanatban több levegő - és gyorsabban - áramlik az orrba a másikhoz képest. A domináns szerep folyamatosan változik, a nap folyamán többször is, és attól függően, hogy épp melyik milyen szerepet tölt be, változik az is, hogy milyen típusú szagokat éreznek jobban.

Az orrteszt során a kutatók kétféle anyagot, a borsmenta illatú l-karvont és az ánizshoz hasonló szagú oktánt kevertek össze, majd a keveréket megszagoltatták külön a tesztalanyok gyengébb és erősebb orrlyukával. Húszból tizenheten a gyengébb orrlyukkal érzékelték az oktánt és az erősebbel az l-karvont.

Néhány órával később, amikor a szerepek megcserélődtek, az érzékelés is követte a váltást, vagyis a szaglóalanyok szaglószervének pont a másik oldali orrlyuka érzékelte ugyanazt a szagot.

Továbbra is a domináns lyuk érzékelte az l-karvont, a másik pedig az oktánt, csak éppen ezúttal mindkettő az ellentétes oldalra került. Mindez azért lehetséges, mert a különböző szagokat aszerint érezzük, hogy az érzékelést kiváltó vegyületek milyen gyorsan szívódnak fel. Legegyszerűbben úgy írhatjuk le, akár egy nagy partit, ahol nem elég átverekedni magunkat a biztonsági őrökön, még a pulthoz is meg kell találnunk az utat a tömegen keresztül. Magyarán a szagoknak sem elég egyszerűen bejutni az orrba, még az orrnyálkahártyán is át kell furakodniuk, hogy elérjék a szaglóreceptorokat. A kétféle tempóban dolgozó orrnyílás tehát szétválogatja a különböző felszívódási idejű szagokat: az erősebb lyuk elintézi a gyorsan felszívódóakat, míg a gyengébben szívó lyukon át a lassabban felszívódó szagok is kifejthetik hatásukat.

(Fotó: Pixabay)