Miért a katonai robotkutya az első lépés a Star Wars robotjai felé?

2020 / 12 / 10 / Felkai Ádám
Miért a katonai robotkutya az első lépés a Star Wars robotjai felé?
Q-UGV bár a Boston Dynamics elhíresült kutyájára hajaz, ám ezt kifejezetten harci célra fejlesztik. A robotika jövője a Q-UGV fejlesztője szerint pedig az, amit a Star Wars filmekben láthatunk.

A Q-UGV-t vagy másképp Quadrupedal Unmanned Ground Vehicle-t (nagyjából: négylábú, személyzet nélküli, szárazföldi közlekedési eszköz) a Ghost Robotics fejleszti harci célokra, és a vállalat elnöke, egyben vezérigazgatója, Jiren Parikh a Digital Trends-nek nyilatkozott a vállalat hosszú távú céljairól, és arról, hogy miért a Star Wars jelentheti a robotika tényleges jövőjét.

A Q-UGV-t kifejezetten nehéz terepekre – fagyos hegyekre, összeomlott épületekbe szánják. Ennyiben tehát nem különbözik a hasonlóan ellenállóra tervezett, Boston Dynamics-féle Spottól. Ugyanakkor amíg Spotot elsősorban mentési munkákra, vagy veszélyes környezetben történő munkavégzésre tervezték, a Q-UGV kifejezetten harci fejlesztés. A gyakorlatban ez például azt jelenti, hogy rengeteg ilyen eszköz szalad ki egy éppen leszállt katonai gépből, hogy ellenőrizzék, biztonságos-e az adott terület. A cég Vision 60 robotjai pedig már egy floridai támaszponton is járőröztek, erről az alábbi cikkben írtunk.

Robotkutyák védték az amerikai légierő egyik bázisát Egyelőre csak hadgyakorlaton, de ha a Ghost Robotics robotjai beválnak, akkor a jövőben egyre több feladatot kaphatnak.

A Ghost Robotics vállalat már eleve hadi fejlesztőként indult, mivel nem kívántak feleslegesen versenyezni például épp a Boston Dynamics-szal. A seregnek azonban épp ilyen platformokra/drónokra volt szüksége, amire ráadásul pénzt is tudtak szánni.

A Q-UGV ennek megfelelően ellenálló, robusztus, teljesen vízálló, és többféle mozgásra is képes, így az sem gond, ha valahogy feldöntik, vagy megpróbálják feldönteni. A Vision 60 pedig többféle módon is felhasználható. Fel lehet rá szerelni például bombahatástalanító eszközt. De a későbbi változat, melyet hivatalosan 2021 elején lepleznek majd le, ellátható opcionálisan hő- és infravörös kamerákkal, gáz- és mozgásérzékelőkkel, és rengeteg egyéb kiegészítővel is.

A fentihez hasonló, osonó robotkutyákat bemutató képek sokakat nyugtalansággal tölthetnek el, és rendre elő is kerül a kérdés, hogy mennyire jó ötlet akár gyilkolásra is képes robotokat fejleszteni. A szeptember 11-i terrorsorozat után ugyanis beindult az USA-ban a hasonló eszközök fejlesztése. A kilencvenes években például évi 300 millió dollárt szántak a hasonló fejlesztésekre, 2001 után azonban ez az összeg megugrott, és 2005-ben például már túllépte a 2 milliárd dollárt. Az Afganisztánban 2002-től bevetett Hermes már komoly nyugtalanságot szült. A 20 kilós, földi harcokra tervezett gépet kamerákkal, gránátvetővel és 12 kaliberű sörétes puskával szerelték fel. A Hermes volt az egyik fő oka annak is, hogy a „gyilkos robotok” ellen kampány indult, ami mögé olyan nevek álltak be, mint például Stephen Hawking, Elon Musk, Steve Wozniak vagy Noam Chomsky. A Ghost Robotics célja azonban a vezérgazgató szerint nem gyilkos gépek fejlesztése, hanem a saját katonáik megóvása. Ugyanakkor a robot célját elsősorban a robot felszerelése határozza meg, és megfelelő eszközökkel egy Vision 60 (vagy valamely utódja) nem csak aknát hatástalaníthat vagy felderítheti a terepet, de akár kilőhet ellenséges egységeket is.

Parikh szerint azonban hasonló, gyilkolásra alkalmas fejlesztések nem szerepelnek a vállalat céljai közt. Sőt a kormány sem szeretné fegyverként hasznosítani ezeket a gépeket. A hosszú távú célja a vállalatnak pedig nem is kifejezetten maga a robot, hanem az ahhoz kapcsolódó értékes szabadalmak, szellemi tulajdonok felhalmozása. A hasonló szellemi tulajdonok ugyanis kötődhetnek majd akár a kétlábú robotok járásávalal kapcsolatos szoftverekhez, sőt a kétlábúból akár hatlábú masina is lehet. De szabadalom lehet az alapvető elektronika, vagy a szabadon variálható, a mozgást irányító motorok. A későbbi fejlesztések esetén pedig tényleg csak a csillagos ég a határ: fejlett páncélrendszerek, érintésre képes, rendkívül mozgékony robotkarok, következő generációs protézisek... Parikh szerint a robotok építésének az útja az, amit a Star Wars filmekben láthatunk, tehát, hogy robotok a legkülönbözőbb méretben és alakban állnak majd rendelkezésre. Így lesz vagy sem, az jó kérdés, mivel a jövőt nem látja senki, mindenestre a jelenlegi trendek, köztük a legváltozatosabb robotokat tervező mesterséges intelligencia, a RoboGrammar szintén ebbe az irányba mutatnak.

További cikkek a Rakétán:

A jövő hadseregeit irányító MI videojátékosok agyhullámai segítségével valósulhat meg Nem, ez nem Az utolsó csillagharcos folytatásának az összefoglalása, hanem egy új, katonai mesterséges intelligenciát valóban a játékosok agyhullámaival akarnak betanítani.

A robottankok már itt vannak, de önállóan még nem gyilkolhatnak Az észt Milrem Robotics a napokban mutatta be a Type X nevű harckocsiját, ami új szintet képvisel az ember nélküli fegyverek sorában.

Így látja a haditechnika fejlődését egy mesterlövész A Bőrnyakúak című igaz történeten alapuló mű szerzője szerint a modern háborús technológiákból egyedül a politikusok és a vállalatok profitálnak, és hazugság, hogy a technika segít megelőzni vagy humánusabbá tenni a harcokat.  


Gamernek keresel karácsonyi ajándékot? Mondjuk a tuti tippeket!
Ha nem szoktál játszani, akkor gamer barátodnak vagy családtagodnak karácsonyi ajándékot választani extra kihívást jelent, ezért az Acer segítségével mondunk öt tippet, amivel sikert arathatsz.
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
A Toyota két új, elektromos koncepcióautót mutatott be
A Toyota két új, elektromos koncepcióautót mutatott be
A két új, kifejezetten európai piacra szánt elektromos autó két éven belül kereskedelmi forgalomba kerül a gyártó ígérete szerint.
Hidrogénbuszokkal utazhatunk decembertől néhány helyen az országban
Hidrogénbuszokkal utazhatunk decembertől néhány helyen az országban
Két darab, hidrogént fogyasztó, vízpárát eregető busz indult el próbaüzemben, hat magyar város közlekedésében próbálják ki őket.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.