Miért nem beszélünk többet arról, hogy minden problémánk legfőbb oka a túl sok ember?
2020 / 01 / 30 / Rácz Tamás
Szemeteljünk kevesebbet? Autózzunk kevesebbet? Repüljünk kevesebbet? Együnk kevesebb húst? Tök mindegy, ha egyre többen csináljuk mindezt.

Igyekszem nagyon óvatosan, mintegy szalvétával megfogni a témát, nehogy belefussak bármilyen etikai pofonba, de ezt a cikket akkor is meg kell írnom végre, ha kiátkoz a katolikus egyház és a Nagy Spagettiszörny egyaránt. Szóval: nem az a legnagyobb bajunk, hogy egyszerűen túl sokan vagyunk?

Nemrég jött ki a jelentés arról, hogy tavaly minden eddiginél több nyersanyagot használtunk fel a Föld készleteiből (meghaladtuk a 100 milliárd tonnát, most először), ráadásul mindeközben csökkent az újrahasznosítás aránya az iparban. Épp körbefut rajtunk egy világjárvány, amit lehetetlen megállítani, annyi ember hurcolja szerteszét. Lassan eléri az egymilliárdot az éhínséggel küzdők száma: évek óta fix 11% az arányuk a teljes emberiségben, csak hát az összlétszámunk, ugye, növekszik. A jelenlegi népesedési trendek pedig azt jelzik előre, hogy ez az összlétszám valamikor 2050 után nem sokkal belefut a tízmilliárdba, ha a körülmények változatlanok maradnak, 2100 környékén 11 milliárdon tetőzik, onnan kezd majd lejteni a görbe. De a körülmények nem maradnak változatlanok.

Rosszabb idő jön egyre több emberre

A klímaváltozás, amit a tudomány egybehangzó véleménye szerint épp a növekvő létszámú emberiség egyre intenzívebb tevékenysége indukál, várhatóan terméscsökkenéseket okoz és az elsavasodó tengerekből származó élelmiszer mennyisége is csökken. Lakó- és mezőgazdasági területek elvesztésével kell számolnunk. Mindez pedig tovább fokozza elsősorban az amúgy is rossz helyzetben lévők problémáit. Jön az ivóvíz-hiány is, valamint folytatódik az időjárási katasztrófák sora.


A Rolling Stones közönsége 1976-ban. Én akkor születtem, abban az évben 4,141 milliárdan voltunk a Földön. Mikor 50 éves leszek én meg ez a kép, már majdnem kétszer annyian leszünk!

Mindebből a józan ész alapján a legnyilvánvalóbb következtetés: túl sok az ember a Földön. A termőföld, a tenger, a légkör nem bírja el komoly változások nélkül a hatást, amit ez a 7-10-11 milliárd ember no meg a teheneik, autóik, repülőik, hajóik rónak rá. És ezek a komoly változások visszahatnak ránk. Szép lassan, de egyre gyorsabban nekünk is egyre rosszabb lesz, és a természetben már most tapasztalható tömeges kihalás egyáltalán nem biztos, hogy megáll az állat- és növényvilágnál...

Látszatmegoldásokról beszélgetünk, a lényegről szinte soha

És mégsem arról beszélünk, hogy nem kellene ennyien lennünk. Arról beszélünk, hogy a világsztárok ne magánrepülőzgessenek. Arról, hogy a fejlett államok turistái ne akarjanak menetrend-szerű repülőkkel világot látni. Hogy ne együk a fingós marha húsát. Üljünk át elektromos autóba. Meg hogy milyen szomorú, hogy a brazil paraszt égeti az erdőt, ahogy egyébként égette már évszázadok óta. És ami még furább: lokálisan, nemzeti szinten csaknem mindenhol arról beszélgetünk, hogy jó lenne, ha a mi fajtánk egyre többen lenne.

Arról nem beszélünk, hogy sem a civilizációs csúcs-vívmányok élvezetének mellőzése, sem a legszegényebb földművesek hagyományos gazdálkodásának visszafogása nem hozhat lényegi változásokat, amíg a létszámunk továbbra is ilyen elképesztően óriási. A környezetünket egyre paráztatóbb töménységben elárasztó mikroműanyagok elsődleges forrása nem a kóláspalack (amiről nagyon is sokat beszélünk), hanem 35%-ban egy olyan alapvető emberi tevékenység, ami alól maroknyi természeti népet leszámítva ma már egyetlen társadalom sem mentes: a műszálas ruhákat folyamatosan koptató - mosás. De hát mosni csak köll, ugye. (A második egyébként a gumiabroncsok kopása, de még erről is alig esik szó, mindig csak szegény PET-palackot báncsák!) A légkörbe jutó CO2 elsődleges forrásai nem a magánrepülők, de még nem is az autók, hanem az energetikai szektor, de a szállítás-közlekedés után durván ott van benne az építőipar, benne kiemelt jelentőséggel a cementgyártás a maga iszonyú energiaigényével. De hát lakni csak köll valahol!

A közlekedés és az energetika emissziója ugyan nagyrészt kiváltható lenne megújuló energiaforrásokra való átállással, viszont ennek igen durva beugrója van: a szélturbinákat, villanyautókat, napelemeket, amik kiválthatnák a szén- és gázerőműveket, le kell gyártani, az alapanyagaikat ki kell bányászni, ami rövid- és középtávon épp hogy megnyomja az emissziót, nem csökkenti. Márpedig autózni és fűteni is köll! És több embernek - többet köll.

Hányan legyünk?

A legtöbb tudós szerint, aki ilyesmivel foglalkozik, a Föld eltartóképessége valamiféle elfogadható életszínvonal biztosítása mellett maximum kb. 9-10 milliárd ember, de már nekik is mind vegeteriánusnak kell lenniük. Ha húst is akarunk enni, akkor a mezőgazdasági területek fenntarthatatlan kizsákmányolás nélkül úgy 2,5 milliárd ember etetésére képesek, egy mai amerikai átlagpolgár étrendjével számolva. (Ezek persze nagyon pontatlan becslések, a szám mindig függ a technológiai fejlődéstől, no meg persze a környezeti változásoktól is. Egy 2012-es ENSZ-jelentés 64 becslést összegez, ezek 1,04(!) és 64(!!!) milliárd között szórnak, de a legtöbb becslés 8 milliárdról szól.)

Márpedig húst enni köll! És nem csak húst enni, de autózni is akarunk, meg repülővel nyaralni menni, télen fűteni és olcsó kínai pólóban akarunk járni. És azt akarjuk, hogy mindezt a gyerekeink és unokáink is megtehessék majd. Emberek, hát nincs más megoldás: egyszerűen nem szabad ennyien lennünk! Tényleg nem nyilvánvaló?

Pedig mintha nem lenne az. A politika, úgy is, mint az emberek közakarata, tojik erre a logikus következtetésre. Már Kínában is leállították (alig öt éve egyébként) az egyetlen igazán komoly népesség-szabályozó kísérletet, az 1979-ben indított egykeprogramot (ami nélkül ma 400 millióval több kínai élne a világon), mert a gazdasági növekedés és az elöregedő társadalom igényelte az extra munkaerőt. Persze azért nem lehet kritikátlanul elfogadni a kínai módszert, hisz tudjuk, hogy gyerekgyilkosságokhoz vezetett a szigorú szabályozás, illetve hogy minden nemet befolyásoló beavatkozást tiltó szabály dacára valahogy sokkal több fiú született, mint lány. Ez pedig mára annyira elvitte a nemek arányát, hogy 33 millióval több kínai férfi él van, mint nő. A fiúgyereket preferáló gyakorlat pedig az egykeprogram után is megmaradt: még jelenleg is csak 100 kislány jut 115 fiú születésére.

Fogy a magyar, de baj ez?

Itt, nálunk ez a népesség-növekedési fétis valahogy manapság különösen szembeötlő. Olyan országban élünk, ahol pillanatnyilag tilos szélturbinát építeni, viszont állami támogatás jár a 3+ gyerekes családoknak benzines vagy dízel hétüléses autók vásárlásához és ha belegondolunk, egészen bizarr, hogy egy túlnépesedő világban egy állam adómentességet biztosítson annak, akinek négy gyereke van.

Ez a szaporító szándékú politikai attitűd addig volt jogos, amíg az államnak katonákra volt szüksége, hogy más népekkel szemben, azokat gyilkolni tervezve tartsa fenn a saját, fensőbbrendűbbnek gondolt népességét és terjeszkedhessen, más népek rovására. Ezeknek a szokásoknak a globalizált mai világban már elvileg vége kellene, hogy legyen, de mégis, úgy nyomja a szaporodási dumát a propaganda, mintha legalábbis megint háborúra készülnénk. (Ez elég nyugtalanító gondolat amúgy számomra, kétgyerekes apukaként.)

Másik visszatérő érv a sok gyerek mellett: muszáj munkaerőt csinálnunk, hogy legyen, aki eltart minket majd öregkorunkban. Ez amellett, hogy nyomasztóan önzően hangzik, egyre kevésbé releváns, ahogy a robotizáció a termelésben és az idősgondozásban egyaránt egyre látványosabban teszi feleslegessé az emberi munkát.

Sokan nyomorogjunk vagy kevesen dőzsöljünk?

Ráadásul az a kettős megközelítés, hogy egyrészt legyünk egyre többen (kormányzat), másrészt fogyasszunk egyre kevesebbet (Greta és követői) valahogy nem is túl szimpatikus. Szerintem senki nem szeretne a Moldova-féle Abortusz-szigetek egyik társadalmának tagjaként a feje fölé emelt, termőföldben növő haszonnövényeket tartalmazó tepsikkel a kezében állni, míg a következő cseréig a lábainál a népesség fele alszik a szűkös területen, márpedig az extenzív népességpolitikának állami és a fogyasztás visszafogásának  mozgalmi nyomása valami ilyen végkifejlet irányába hat. Minden kulturális motívumot mellőzve, tisztán logikusan gondolkodva nagyon is ideje volna végre lecserélni az extenzív népességpolitikát intenzívre és kifejezetten örülnünk kéne annak, ha csökken egy-egy ország, terület népessége. Én a magam részéről bizony minden katolikus és magyar identitásom létemre, ha szégyen, ha nem, egy zsúfolt embertartó telep helyett valami szellősebb világot választanék. Olyat, ahol igenis károsíthatom alkalmanként önző módon még akár a természetet is egy kis autózással, fűtéssel, bányászkodással, húsmarha-rágcsálással, vagy akár urambocsá' még magánrepülőzéssel is, mert elég kevesen vagyunk ahhoz, hogy még ez is beleférjen.

A politikával szemben a művészet legalább nem szégyelli időnként elővenni a csökkentendő népesség témáját. Sőt: becsületére legyen mondva nem is ábrázolja teljesen egyértelműen sátáni lényként még azokat a figurákat sem, akik pedig tényleg elfogadhatatlanul brutálisan, meglehetősen drasztikus, rövid távú megoldással állnak a népességcsökkentési kérdéshez. Az embereket egy csettintéssel lefelező Thanos vagy Dan Brown Infernójának szintén létszámcsökkentő hatású vírussal ügyködő, hogy is mondjam, kissé excentrikus idealista tudósa legalább elülteti a népességcsökkentési gondolat magvát a nézőben, olvasóban. Már ha hagyják neki!

(Zárójelben egy kis kulturális házi feladatot hadd javasoljak a Rakéta olvasóinak: aki még nem tette, olvassa el az Infernót és nézze meg a filmet is. (Jó, helyenként rém bugyuta mindkettő, de akkor is.) És aztán tűnődjön el azon, hogy vajon miért változtatta meg Hollywood a Jó Szándékú De Erkölcstelen Eszközhöz Nyúló Tudós tervét olyan megdöbbentően a könyvbeni változathoz képest. Nem árulom el, miről van szó pontosan, de az biztos, hogy a tarkómra szaladt a szemöldököm, amikor a film megnézése után elolvastam a könyv utolsó néhány oldalát.)

Persze azt is pont a művészet hozza elő időnként, hogy az emberiség olyan, mint a rák, a vírus, meg ilyenek, amikor ész nélkül szaporodik és felzabálja maga körül az erőforrásokat. Hát nem, ezt határozottan visszautasítom, kedves Smith ügynök a Mátrixból és társai. Az emberiség pont olyan, mint bármelyik biológiai lény, mert mindegyik a szaporodásra törekszik, nem csak a vírus, hanem a nyúl meg a tigris vagy az akácfa is. És ha nincs valami szabályozó hatás a szaporodási késztetésével szemben, el is éri, hogy a végén vagy kihaljon, vagy radikálisan (és rendkívül kényelmetlen körülmények között) visszaessen a populáció lélekszáma.

Tehát nemhogy nem viselkedünk normális természeti lény módjára, hanem pont az lenne a dolgunk, hogy hagyjuk ezt abba, haladjuk meg végre a természeti lénységünket és kezdjünk egy nagyon is mesterséges önkorlátozásba a létszámunkat illetően. Persze érthető, hogy ez nem megy könnyen. A túlélési, szaporodási ösztönöket nem egyszerű új ösztönökkel és célokkal felváltani. Így hát a magam részéről hajlamos is vagyok elnézően viszonyulni a csetlés-botlásunkhoz. Csak mintha egyre jobban szorítana az idő, én pedig valahogy nem szeretném, ha a végén megbuknánk ezen az evolúciós vizsgán.


Prémium vezetési élmény, azonnali rendelkezésre állás és széles kínálat. Éljen a BMW vezető ajánlataival!
Most online, kényelmesen, egy helyen tekintheti meg a BMW azonnal elvihető készletmodelleit, melyek akár 0 km-es futásteljesítménnyel rendelkeznek. Válogasson a hagyományos belsőégésű, plug-in hibrid és elektromos BMW-k közül!
Innovatív felhőrendszerek gazdaságos formában – Csúcsteljesítményű felhőszolgáltatás 5 napos ingyenes tesztlehetőséggel, havi 19.900 Ft + Áfa / hó-ért!
Ezek is érdekelhetnek

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.