A személyes tér mérete kultúránként és egyénenként változó: egyesek beérik a jól ismert két lépés távolsággal, másoknak nemtől, országtól, a kapcsolat jellegétől, mélységétől, a bizalmi viszonytól függően ennél többre vagy kevesebbre vágynak. (Érdekes módon még az állatok is ragaszkodnak ehhez.) A Céline Jacob és Nicolas Guéguen vezette kísérlet alapján mégis arra következtethetünk, hogy bizonyos helyzetekben a közelség pozitív hatást vált ki még idegenek esetében is. A testközelség befolyásolja az első benyomást, az adott kapcsolat minőségét, a páros szerint pedig még a nagylelkűséget is. Ha például közel megyünk egy ismeretlenhez az utcán, akkor minél közelebb állunk hozzá fizikailag, annál előzékenyebben viselkedik velünk. Hozzátették: bárki is szólít le minket egy téren, teljesen másképpen kezeljük kérését, mintha ugyanezt egy asztal mögül tenné.

A szakértők vizsgálataik során megfigyeljék, milyen viselkedés hatására adjuk a legtöbb borravalót. Kezdetben olyan viselkedésmódokat tanulmányoztak, mint a számla hátuljára rajzolt mosoly, a másik nonverbális jeleinek utánzása vagy a név szerinti bemutatkozás. Ezek ugyanis mind emeltek a borravaló mértékén. Kis idővel aztán elkezdték vizsgálni a fizikai távolság hatásait: öt pincérnő munkáját kísérték figyelemmel három olyan francia étteremben, ahol a borravaló eleve beépített az árba, így nem kötelező adni. A pincérnőknek háromféle, jól elkülönített távolságba kellett állniuk a vendégtől már a rendelés felvételekor. Összesen négyszázhetvennyolc tesztet végeztek, kétszáznyolcvanhét férfi és százkilencvenegy női vendég kiszolgálása során. Kiderült, hogy minél közelebb állt a pincérnő a fizető vendéghez, annál gyakrabban, illetve annál magasabb összegű borravalót kapott. A vizsgálat persze több kérdést is felvet, tekintve, hogy a felszolgálók kizárólag nőneműek voltak, a vendégek pedig mind egyedül fogyasztottak, ami kiküszöbölte az esetleges, féltékenységből fakadó feszültségeket. Vagyis

nincs rá garancia, hogy hasonló eredmény lett volna férfi pincérek esetén, még úgy sem, hogy azt is kutatások támasztják alá, hogy az emberek szorosabb fizikai közelségben barátságosabbá válnak.

Egyszerűbben tiszteletben tarthatjuk egymás személyes terét, mint hinnénk

Edward Hall amerikai pszichológus négy területre osztja a személyes teret: intim, személyes, társadalmi és nyilvános távolságra. Az elsőben olyan kicsi a távolság, hogy nem tudunk megfelelően fókuszálni, torzul a látott kép, például az illető orra sokkal nagyobbnak tűnik. Az úgynevezett egy karnyújtásnyi személyes távolság egy baráti beszélgetés során használatos, míg az irodában vagy alkalmi ismerősökkel már a társadalmi távolság lép életbe, ha pedig egy csoporthoz beszélünk, ösztönösen távolabb állunk tőlük. Akármelyik is sérül, szorongani kezdünk, hiszen a távolságtartás hiánya alapvetően a menekülési esélyeinket rontja: az állatvilágban minél nagyobb az egyed, annál nagyobb személyes térrel rendelkezik, melynek átlépését önkéntelenül, méterre pontosan képes jelezni. Ebből adódóan enged közel magához minket házi kedvencünk, míg a vadállatok nem.

Pontosan ezért nem ajánlott túl közel merészkedni sem az állatokhoz, sem az ismeretlenekhez. Például ne érintsünk meg valakit, akit nem ismerünk, ne hajoljunk kíváncsian a könyve, telefonja fölé. Ha valaki érzékelhetően elhúzódik, valószínűleg nagyobb személyes teret igényel: tartsuk ezt tiszteletben, és lépjünk egyet hátra. Hacsak nincs más választásunk a zsúfoltság miatt, akkor ne üljünk le közvetlenül egy idegen mellé, hanem hagyjunk egy széknyi helyet kettőnk között – ugyanezen irányelvek érvényesek az utakon és a kígyózó sorokban is. A szabályok betartása a mostani járványhelyzetben pedig saját és mások érdekét is szolgálja.

(Fotó: Getty Images Hungary)