Miközben ezreket rúg ki, negyvenötmilliárd dolláros fizetést kért és kapott Elon Musk

2024 / 06 / 19 / Pőcze Balázs
Miközben ezreket rúg ki, negyvenötmilliárd dolláros fizetést kért és kapott Elon Musk
Hosszú ideje tartó vita végére került, ha nem is pont, de pontosvessző a napokban: miután egy bíróság korábban érvénytelenítette a Tesla vezetőjének a fizetési csomagját, a részvényesek most újra megszavazták az elképzelhetetlenül nagy, negyvenötmilliárd dolláros összeget.

Az elmúlt egy évben többször számoltunk be arról, hogy szinte a teljes autóipar a kijózanodási fázisban van, már ami az elektromos járművek értékesítésének a kilátásait illeti. A folyamatos árcsökkentések és akciók mellett a Tesla a száznegyvenezer munkavállalójának a tíz százalékát is szélnek kellett, hogy eressze; egy ponton úgy tűnt, hogy a teljes, a töltőhálózatukért felelős csapat is a leépítések áldozata lesz.

Mindeközben Elon Musk egy bíróságon küzdött azért, hogy több mint ötvenmilliárd dolláros fizetést kapjon.

2018-ban a cég részvényesei egy olyan csomagot szavaztak meg a milliárdosnak, amely összesen ötvenötmilliárd dollárral jutalmazta volna például azt is, ha a cég értéke eléri a hatszázötven milliárd dollárt. Amint arról a The Verge januárban beszámolt, ezt végül semmisnek nyilvánította a bíróság, miután egy részvényes pert indított, arra hivatkozva, hogy nem kaptak megfelelő tájékoztatást a folyamatról és a vállalat vezetéséről. A bíró ugyan úgy látta, hogy a csomag valóban motiválta Muskot, indokolt is volt a nagy kompenzáció a cég sikere érdekében, ám ez "nem ok arra, hogy megkapja a szabad piacok történetének legnagyobb fizetését". Musk ezután azzal fenyegetőzött, hogy a mesterséges intelligenciával kapcsolatos projektjeit máshol valósítja meg, ha nem lesz nagyobb a részesedése a cégben. Úgy tűnik, a taktika bevált: a részvényesek most hozzájárultak a mostmár csak negyvenötmilliárd dolláros csomaghoz, igaz, a nagybefektetők nem adták fel a harcukat ez ellen, és a bírósági ítélet is érvényben marad. A Tesla egészen Texas-ig fog költözni, hogy ne a korábbi székhelyén illetékes bíróság döntsön az ügyben.

Sok vagy kevés?

Mielőtt azt gondolnánk, hogy Amerikában egy ekkora juttatás talán nem kiugróan magas, vegyük figyelembe, hogy az AP szerint ez egy nagyvállalati vezérigazgató éves fizetésének a kétezerhétszázszorosa, de még egy tízéves terv esetén is kétszázhetvenszerese. Tim Cook, az Apple vezérigazgatója hatvanhárommillió dollárt keres évente, ami Musk csomagjának a hétszázada. A GM, a Stellantis és a Ford vezetői évi húsz-harmincmillió dollárt keresnek, amit az autóipari sztrájkok tükrében még így is vannak, akik felháborítónak tartanak.

(Borítókép: Apu Gomes/Getty Images)


Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek
Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek
A természetes ásványvíz az egyik legegészségesebb dolog az emberi szervezet számára. De hol találunk Magyarországon természetes ásványvíz-forrásokat, és mit érdemes tudni róluk?
Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú
Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú
Szülő–gyermek kapcsolatra alapuló közös programokkal – például golf- és vitorlásversenyekkel – igyekszik előmozdítani a generációváltás kérdését a Raiffeisen Bank. Az intézmény az egyre szélesebb körű banki és befektetési megoldások mellett olyan eseményeket is szervez, amelyeken a fiatalabbak és az idősebbek egyaránt jól érzik magukat, érdeklődésük összeér. A jelenünkben „turbósodó” generációváltás tematikájáról kérdeztük Bálint Attilát, a Raiffeisen Bank privátbanki üzletágának a vezetőjét.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.