Megjegyzés: a törpebolygók kimaradnak a kirándulásból, mivel elég snassz törpebolygón meghalni (illetve akkor a lista is kétszer ilyen hosszú lenne). A rendszer kilencedik, feltételezett bolygójáról pedig jelenleg nem tudunk eleget ahhoz, hogy elképzeljük rajta a végünket.

Ha a Naphoz legközelebbi bolygótól haladunk kifelé, akkor elmúlásunk első megállója a Merkúr. Mivel a planéta nem csak kicsi, de nagyon közel helyezkedik el rendszerünk hatalmas, lángoló csillagához (a köztük lévő távolság 0,4 csillagászati egység, tehát nagyjából 20 millió kilométer), joggal feltételezhetnénk, hogy ez a legforróbb bolygó, és majd szép kényelmesen megsülünk rajta. Ez a feltételezésünk azonban téves: nem a Merkúron uralkodik a legmelegebb hőmérséklet.

Cserébe viszont a hőingadozás brutális, napközben 450 Celsius-fokot kell valahogy kibírni (ehhez sok szerencsét kívánok, ezen a hőmérsékleten már az ólom is megolvad). Ebben talán a segítségünkre lehet a NASA MESSENGER űrhajójának a felfedezése: eszerint a bolygó északi sarkán jéggé fagyott víz és szerves molekulák is találhatóak. Éjszaka viszont -180 Celsius-fokos fagyra lehet készülni.

A Merkúrnak legalább van légköre (amelyben még oxigén is található!), igaz, elég vékony, ami ahhoz sem elég, hogy a meteorokat kivédje, ezért is van tele a felszíne kráterekkel. Az atmoszféra emberi légzésre természetesen nem alkalmas. Persze nekünk a meteoroktól, illetve a fulladástól semmi félnivalónk nem lenne: attól függően, hogy mikor érkezünk a felszínre vagy a meleg vagy a hideg egyből végezne is velünk.

Bolygóközi haláltúránk második állomása a Vénusz, a Föld ikertestvére. A Vénusz éppen akkora, mint a Föld, illetve a Naptól mért távolsága is nagyjából megegyezik a bolygónkéval. A Vénusz ugyanakkor (jelenleg) sokkal forróbb a planétánknál, olyannyira, hogy ez a legforróbb bolygó az egész Naprendszerben, ami nem is csoda, ha már egyszer a szerelem római istennőjének a nevét viseli.

Mindez 465 Celsius-fokos uralkodó hőmérsékletet jelent. A magas hőmérséklet oka az immár a Föld kapcsán is ismerős üvegházhatás, amit a bolygó sűrű, szén-dioxidban dús légköre okoz. Ez utóbbi (már az atmoszféra) pedig valószínűleg a mi életünk végére is pontot tenne. Az még hagyján, hogy a tudomány mai állása szerint bár egykor akadhatott víz a bolygón, ma a planéta teljesen alkalmatlan az életre részben a hőmérséklet, részben a folyamatos savas esők miatt.

A mi legfőbb kínunk azonban a fentiek egyike sem lenne. A Vénusz sajátossága, hogy hosszabb rajta egy nap (egy vénuszi nap 243 földi napig tart), mint egy év, tehát borzasztó lassan kering a tengelye körül. Az atmoszféra ezzel szemben alig fér a bőrébe: hurrikán erősségű szelek tombolnak a felszínen, és ha egy ilyen elkap minket, akkor néhány másodpercen belül darabokra szaggat. Ami az élve elégéshez és a fulladáshoz képest talán kegyesebb halál.

A következő bolygó a Föld, amit Elon Musk álmainak netovábbja a Mars követ. A Mars az eddig felsorolt planétáknál barátságosabb, és bár jelenleg elképzelhetetlen élet a felszínén, nem kizárt, hogy valaha akadtak itt élő organizmusok. A pár hete fellőtt Perseverance marsjáró egyik feladata éppen az élet után maradt nyomok feltárása lesz.

A Mars kisebb a Földnél, a marsi nap valamivel hosszabb a mi 24 óránknál, egy év pedig 687 napig tart, vagyis ha marsi évben mérnénk az életkorunk, mind közel fele olyan idősek lennénk. (Lehet ezért annyira szimpatikus Musknak ez a bolygó?)

Mivel a hőmérséklet sem olyan durva, mint az eddigi helyeken (vagyis nem sülnénk/fagynánk meg rögtön) űrruha nélkül itt érne minket a leglassabb és legunalmasabb halál: megfulladnánk. Pontosabban a híg légkörben (főleg szén-dioxidból, argonból és nitrogénből áll, és bár akad valamennyi oxigén is, de közel sem annyi, amennyire szükségünk lenne) hápognánk a levegő után, légzőnyílásainkat por tömítené, a tüdőnk pedig szépen felrobbanna az számunkra szokatlanul alacsony légnyomás miatt.

Utolsó perceinkben viszont legalább gyönyörködhetünk a bolygó vörös, rozsdamarta felszínében, ami színt a felszínen található vasásvány oxidációja okoz.

A Ceres törpebolygót elkerülve következő utunk az elmúlás felé a Jupiterre vezet – vagyis beléptünk a nagyfiúk ligájába. Sőt a Jupiter a legnagyobb fiú a kerületben: csak a legterebélyesebb holdja, a Ganymedes is hatalmasabb a nyeszlett kis Merkúrnál. Amennyiben a Föld akkora, mint egy szőlőszem, a Jupiter akkora, mint egy baseball labda. A Jupiter napjai a legrövidebbek (10 óra), egy éve azonban 12 födi évnek felel meg.

A Jupiter pöffeszkedő alak, valójában ugyanis gázbolygó, és nem tudjuk, hogy rendelkezik-e szilárd maggal. Amennyiben igen, az nem lehet nagyobb a Földnél. A Jupiter méretét adó légkör pedig főleg könnyebb elemekből, hidrogénből és héliumból áll. A Jupiteren látható vörös foltba (Nagy Vörös Folt a becses neve) a Föld kétszer is elférne, de ez amúgy csak egy vihar. Egy vihar amely több mint egy évszázada tombol, vagyis a rendszerünkben ez a legrégebb óta, folyamatosan dühöngő, ismert vihar.

A Jupiteren tehát nem tudnánk landolni, ahogy pedig zuhannánk a bolygó magja felé, egyre nő körülöttünk a légnyomás, ami végül szétpréselne minket, ahogy a figyelmetlen legyet egy szélvédő. Mindehhez másodpercekre lenne csak szükség.

A Szaturnusz mindössze a második legnagyobb bolygó, de attól még elég termetes darab. A Szaturnusz lényegében egy mini naprendszer, amely körül 82 hold kering (ebből 53-at ismerünk, 29 pedig még további megerősítésre vár). A Szaturnusznak a Jupiterhez hasonlóan van gyűrűje, sőt ez a rendszer legimpozánsabb darabja: hét gyűrűből álló komplexum. A Szaturnusz is gázóriás, és a légköre főleg héliumból és hidrogénből áll.

Szerencsére azt tudjuk, hogy mi vár arra, ami bekerül a bolygó légkörébe. A Cassini űrhajót 2017-ben ugyanis szándékosan beküldték a bolygó légkörébe megsemmisítés céljából, ahol az egyszerűen elpárolgott. Innentől pedig elég elképzelni, hogy mi történt volna akkor, ha a Cassini nem egy kéttonnás fémszerkezet, hanem 70-80 kilós húsvér ember lett volna...

Élni, és az Uránuszon meghalni – tartja a mondás, amit az imént találtam ki. Viszont az Uránusznak tényleg fontos szerep jutott fajunk történelmében: ez az ember által a legkorábban felfedezett bolygó – 1781-ben fedezte fel William Herschel. Ráadásul ezt a planétát figyelték meg először teleszkóppal.

Az Uránusz egyébként egyéni favoritom az elmúlásra: egy jópofa jégbolygó, amely négyszer nagyobb a Földnél, ráadásul bandzsa: közel 90 fokos tengelyferdeséggel forog – vagy mondhatnánk úgy is, hogy elheveredve telnek a napjai. Ha ez nem lenne elég vonzó, tegyük még hozzá, hogy 27 holdjának zömét irodalmi karakterekről nevezték el (főleg William Shakespeare és Alexander Pope figurái voltak e nevek ihletői). Ráadásul csendes hely, nincsenek turisták sem: csak a Voyager-2 űrszonda húzott el mellette 1986-ban, de azóta békén hagytuk.

Az elmúlás lázában égünk tehát ezen a csodálatos a jeges bolygón, nézzük, hogyan is történne ez! Az Uránusz magja egy kisebb sziklabolygó, amelyet sűrű, jeges anyagok (víz, metán és ammónia) burkolnak. A légkör nagyrészt hidrogén molekulából és hélium atomból áll, amit egy csipetnyi metán dob fel. 13 gyűrűje van, és mint valami varázslónak, ezek egy része sötét és alig látható, a többi pedig fényes. A halálunkat pedig valószínűleg a metán miatti fulladás okozná, vagy jéggé fagynánk a bolygó -224 Celsius-fokos felszínén.

A Neptunusz a rendszer legkülső bolygója, és az Uránuszhoz hasonlóan rettenetesen fagyos. Ez nem is csoda, elvégre a meleget adó Naptól több, mint harmincszor olyan messze található, mint a Föld.

A Neptunusz sötét, hideg, a felszínén pedig hangsebesség feletti szelek dúlnak. Jeges természete a felfedezésével is párhuzamba állítható: ez a rendszer egyetlen planétája, amely szabad szemmel nem látható, így előbb számították ki a létezését, mint hogy ténylegesen is bárki megpillantotta volna.

Mivel igencsak hasonlít az Uránuszhoz, a halál is hasonló módon érne itt minket.

A túra végén csak annyit mondhatok, hogy mindenütt jó, de a legjobb itt, a Földön, ahol szkafander nélkül is eléldegélünk valahogy. Ennek megfelelően talán elkezdhetnénk vigyázni rá...

A cikkhez a következő forrásokat használtam:

• NASA
• Space.com
• The Planets Today
• Wiki_1 és Wiki_2
• Seeker

(Kép: Wikipedia, NASA)