“Az egészséges korallzátonyok meglepően zajos helyek, a rákok surrogása, a halak morgása, az élőlények rágcsálása és futkosása összeségében lenyűgöző biológiai hangképet eredményez.” - mondja Steven Simpson, az Exeter Egyetem tengerbiológusa. A kihalt zátonyok kísérteties csöndje viszont nem vonzza a halakat, akik máshol keresnek maguknak otthont. Márpedig ilyen kihalt régiókból egyre több van a világon.

Mivel a tengeri fauna nagyon érzékeny a hőmérséklet változásaira, a klímaváltozással együttjáró felmelegedés, a melegedés miatti savasodás és az olyan extrém események, mint a 2016-ban és 2017-ben Ausztrália keleti partjai mentén végigsöprő hőhullámok, sikeresen kiirtották az ott található Nagy-korallzátony csaknem felének élővilágát, csak a kifehéredett "csontvázakat" hagyva maguk után.

A WWF jelentése szerint az egész világon a korallok ¼-e károsodott visszafordíthatatlanul, ⅔-a pedig nagy veszélyben van. 

Miért probléma ez?

A Földön már 485 millió éve jelenlévő korallok az óceánok területének mindössze 0,1%-ában fordulnak elő, de rákok, tengericsillagok, polipok és más élőlények mellett az össz-halpopuláció 25%-nak adnak otthont, sokféle faj multukulti megapoliszát létrehozva. De nem csak a tengeri élőlények profitálnak a helyből, hanem az emberek is, sok tengerparti város vagy szigetország az itt zajló halászatból és turisztikából tartja fenn magát. Márpedig a búvárkodó turistákat éppúgy nem csalogatja oda az élettelen vázak látványa, mint ahogy a halakat sem.

A szakértők már régóta próbálják megoldani a problémát különböző módszerekkel, például:

• új kolóniák integrálása a pusztuló területekre
• szuper-korallok tenyésztése, melyek ellenállóbbak a meleggel szemben
• mesterséges, az eredeti kalcium-karbonát szerkezetet utánzó vázak elhelyezése. Ez utóbbi Fabian Cousteaunak, a híres Cousteau kapitány unokájának a fejlesztése

Az érzékeny ökoszisztéma mesterséges visszaállítása azonban idő-, pénz-, és energiaigényes feladat. Ha az új korallok meg is telepednek, mindenesetre nem sietik el a dolgot, a csigák hozzájuk képest hajmeresztő sebességgel száguldanak át az életen.

A megfontolt korallok évente jó esetben 1 centimétert haladnak a betelepítéssel, de van úgy, hogy kicsit lelassulnak és egy évszázad alatt teszik meg ugyanazt az egy centit. Így már érthetőbb, miért probléma a korallok pusztulása, illetve miért próbálkoznak más módszerekkel a tudósok.

Az új ötlet pedig nem csak szórakoztató, hanem hatásos is, átlagban 50%-kal több halat regisztráltak a hangosbeszélőkkel felszerelt régiókban, mint a többi területen. A kutatók a Nagy-korallzátony egy még élő, zajosabb pontján 4 és fél méterrel a felszín alatt elhelyezett mikrofonokkal rögzítették a felvételeket, majd a Lizard Islandi Kutató Központ közelében, a tengerfenéktől 1 méterre belógatott megafonokból játszották le a halaknak. Elsősorban éjszaka, napnyugta körül kezdődő, napfelkelte után 1-2 óráig tartó időszakban ment a korall-zene, mivel az óceáni élőlények nagyrészt éjszakai életet élnek. A tudósok lényegében elhitették az élőlényekkel, hogy egy nagyvárosba érkeztek, temető helyett, de a halak nem bánták, ha már egyszer odaértek, maradtak is. Megfigyelések szerint az újonnan érkezett populáció hosszabb távon is letelepedett.

Az ökoszisztéma fennmaradását segíti, hogy a fajok sokszínű variációja érkezik ilyenkor, a tápláléklánc minden szintje képviselteti magát, a növényevőktől a ragadozókig. Professzor Simpson elmondása szerint: “A halállomány feljavítása segíthet beindítani a természetes gyógyulási folyamatokat és ellensúlyozni a károkat, melyek tönkreteszik a korallzátonyokat.”

Dr Mark Meekan hozzátette: “Természetesen a halak idecsalogatása nem fogja automatikusan feléleszteni a korallokat, de a terület megtisztítása, amit az új populáció elvégez és ezzel együtt az új élőhelyek teremtése segíthet a koralloknak, hogy visszanőjenek.”

(Forrás: popular mechanics Fotó:wikimedia commons, Flickr/lockedthegatealliance )