Minden orosz érdekeltségétől megválhat Oroszország legnagyobb technológiai vállalata

2023 / 11 / 15 / Bobák Áron
Minden orosz érdekeltségétől megválhat Oroszország legnagyobb technológiai vállalata
Az "orosz Google-nek" is nevezett Yandexnek hivatalosan már 2007 óta Hollandiában van a székhelye, a Reuters értesülései szerint pedig hamarosan minden oroszországi érdekeltségüktől megválnak.

A hírügynökség több névtelenül nyilatkozó forrásra hivatkozva számolt be arról, hogy a Yandex N.V. vezetősége komolyan fontolgatja, hogy teljes mértékben túladjanak az oroszországi érdekeltségeiken, az üzlet véglegesítésére pedig akár még az idei évben sor kerülhet. A lap azt is tudni véli, hogy a cég tevékenységeit az orosz exklávéban, vagyis a Litvánia és Lengyelország között található Kalinyingrádi régióban létrehozott holdingtársaság vásárolná fel 5-6 milliárd dolláros áron, amelybe már beleszámolták azt az 50%-os árcsökkentést is, amit az orosz kormány a külföldi érdekeltségek eladása esetén kötelezően előír.

Ha az üzlet valóban létrejön, akkor ez még így is minden idők egyik legnagyobb felvásárlása lenne az ország történetében, ami nem is meglepő annak tükrében, hogy a Forbes orosz kiadása 2018-ban a Yandexet sorolta az első helyre a legértékesebb orosz internetes cégeket felsorakoztató listáján. A 2000-ben alapított cég keresőmotorja a maga 63% feletti piaci részesedésével abszolút uralja az orosz internetes keresőpiacot, amire a Yandex a Google-höz hasonlóan egy sikeres online hirdetési üzletágat is felépített. Az amerikai céggel való hasonlóságok ugyanakkor nem állnak meg itt: a Yandex az elmúlt években rendkívüli módon bővítette a portfolióját, többek között saját zenestreaming-szolgáltatást, hangasszisztenst, térképszolgáltatást, fordítóprogramot és generatív mesterséges intelligenciát használó chatbotot (YandexGPT) is fejlesztettek, de komoly részesedésük van az orosz felhőszolgáltatók között is, emellett ők üzemeltetik az ország legnagyobb taxitársaságát is. A Yandex Taxi egy Uberhez hasonló utazásmegosztó szolgáltatás, ami Oroszország mellett több ázsiai és kelet-európai országban is jelen van, és a személyszállítás mellett ételkiszállítással is foglalkoznak. A Yandex évek óta fejleszti a saját önvezető technológiáját is, idén júniusban pedig a Google mintájára egy robottaxi-szolgáltatást is indítottak, ami tesztüzemben, Moszkva egyes részein szállítja az utasokat. A cég sofőr nélküli robotautóját néhány éve mi is kipróbáltuk Las Vegasban.


A Yandex önvezető autója és szállítórobotja az amerikai Ann Arborban (Fotó: Shvicha/Wikimedia Commons/CC BY-SA 4.0)

Bár a Reuters az eladás okaival kapcsolatban nem bocsátkozott konkrétumokba, a The Register nevű technológiai hírportál szerint annak egyértelműen geopolitikai okai vannak - vagyis valószínű, hogy a Yandex NV döntése mögött Oroszország ukrajnai háborúja állhat, amely már eddig is komoly fejfájást okozott a nemzetközi babérokra törő cég vezetésének. Az Európai Unió a háború kitörése után a cég alapító-vezérigazgatóját, Arkagyij Volozst is szankciókkal sújtotta, miután megállapították, hogy a Yandex Search a keresési találatokban az orosz állami média narratíváját promótálja az ukrajnai háborúval kapcsolatban, álláspontjuk szerint pedig Volozst is felelősség terheli "olyan tevékenységek vagy intézkedések támogatásáért, amelyek veszélyeztetik Ukrajna területi integritását és függetlenségét". Volozs 2022 júliusában lemondott a Yandexnél betöltött tisztségeiről, a cég hírekkel és blogszolgáltatással foglalkozó részlegét pedig még ugyanabban az évben eladták a konkurens VK-nak, ami a legnagyobb oroszországi közösségi oldalt üzemelteti és 2021 óta az állami Gazprombank többségi tulajdonában van.

A 2014 óta Tel Avivban élő Volozs nemrég egyébként kemény szavakkal bírálta az Ukrajna ellen indított háborút. "Teljes mértékben ellenzem Oroszország barbár invázióját Ukrajna ellen ahol nekem, mint sokaknak, számos baratom és rokonom él" - írta egy augusztus 10-én kiadott közleményben.


Vlagyimir Putyin orosz elnök 2017 szeptemberében, a Yandex moszkvai székházában tett látogatása során (Fotó: Kremlin.ru/Wikimedia Commons)

A Yandex már a háború kirobbanása előtt is rendkívül sok problémával nézett szembe az elmúlt években egyre mélyülő orosz-ukrán ellentét miatt. A cég szolgáltatásait Ukrajnában már 2017-ben betiltották, miután az ország vezetése azzal vádolta meg őket, hogy illegálisan gyűjtik az ukrán felhasználók adatait, amit az orosz nemzetbiztonsági szolgálatoknak továbbítanak. Az orosz kormánynál ezzel szemben éppen azzal húzták ki a gyufát, hogy 2019-ben nem voltak hajlandóak átadni az FSZB-nek azokat a titkosító kulcsokat, amelyekkel a nemzetbiztonsági szolgálat hozzáférhetett volna a Yandex e-mail valamint felhőszolgáltatásait használó felhasználók adataihoz. Bár az állami TASS hírügynökség később arról számolt be, hogy a Yandexnél találtak egy olyan megoldást, amelynek keretében a kért adatokat a titkosító kulcsok nélkül is át tudják adni az FSZB-nek, ám hogy a cég és az állam között ezután sem volt zavartalan az együttműködés, azt bizonyítja, hogy idén júniusban egy orosz bíróság azért szabott ki pénzbüntetést a Yandexre, mert sorozatosan megtagadták a felhasználói adatok átadását.

(Borítókép: a Yandex moszkvai székházának homlokzata, Fotó: WikiFido/Wikimedia Commons/CC BY-SA 4.0)

Az orosz önvezető autó pont úgy vezet, mint egy valódi sofőr Las Vegasban lehetőségünk volt rá, hogy kipróbáljuk a Yandex robotautóját, amiben az a legfurcsább, hogy mennyire nem furcsa.


Ebben a videóban egyenesen berepülünk egy fúziós reaktor belsejébe
Ebben a videóban egyenesen berepülünk egy fúziós reaktor belsejébe
A videó nem csak látványos, hanem pontos, koherens és reális is – avagy: igen, így működik belülről egy tokamak.
Porszívólábú robotkutya tisztítja a strandokat
A VERO névre keresztelt robot két mélységérzékelő kamera valamint egy úgynevezett konvolúciós neurális hálózat segítségével képes azonosítani az eldobált cigarettacsikkeket, majd a hátára szerelt porszívót bekapcsolva felporszívózni azokat.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.