Most akkor mi a helyzet, Kína tényleg idegen civilizáció jeleit fogta, és miért törölték az erről szóló cikket?

2022 / 06 / 17 / Felkai Ádám
Most akkor mi a helyzet, Kína tényleg idegen civilizáció jeleit fogta, és miért törölték az erről szóló cikket?
A héten kínai tudósok óvatosan ugyan, de bejelentették, hogy olyan jeleket észleltek, amelyek egy Földön kívüli civilizációtól származhatnak – az erről szóló cikket azóta ismeretlen okból törölték. De mi a helyzet, mekkora az esélye, hogy a kínai FAST rádiótávcső egy másik civilizációra bukkant, és miért tüntethették el a cikket?

Mint arról a héten korábban mi is írtunk, egy kínai egyetem csillagászai több olyan jelet is beazonosítottak, ami egy idegen civilizációtól származhat. Az erről szóló cikk a Science and Technology Daily című újságban jelent meg, ami egyébként a kínai Tudományos és Technológiai Minisztérium hivatalos lapja – a szóban forgó írást viszont azóta törölték.

Kínai kutatók úgy vélik, hogy egy idegen civilizáció rádiójeleire bukkanhattak Ugyanakkor arra is nagy az esély, hogy sima rádióinterferenciáról van szó – most ez utóbbi magyarázatot próbálják kizárni épp.

Mielőtt rátérnénk a lehetséges okokra, gyorsan nézzük meg, pontosan milyen jelekről beszélünk: a kínai FAST rádiótávcső brutális adatállományában a kutatók még 2020-ban két gyanús, keskenysávú, potenciálisan mesterséges rádiójelet észleltek. Ezt követően 2022-ben, amikor már célzottan ismert exobolygókat vizsgáltak meg, ismét találtak egy gyanús, keskenysávú rádiójelet – tehát az akár idegen civilizációtól is származó jelek száma így már háromra nőtt.

Hasonló keskenysávú jelek jellemzően a repülőinktől és a műholdjainktól származnak, így ha ezt egy messzi bolygóról észleljük, úgy a dolog nagy valószínűséggel mesterséges eredetre utal. Arra viszont már az azóta törölt cikkben is figyelmeztettek a kutatók, hogy a jel jó eséllyel akár interferencia eredménye is lehet – ilyesmire egyébként már volt példa, a legismertebb talán azon 2011 és 2014 közt fogott jelek esete, melyekről utóbb kiderült, hogy abból a mikrohullámú sütőből származnak, amelyben a kutatók az ebédjüket melegítették. A mostani észlelésről ráadásul még egy, a tudományos elbírálási folyamaton át nem esett, előzetes tanulmány sem számolt be, nem hogy végleges munka jelent volna meg ezzel kapcsolatban.

Az átlagos olvasó számára az egyik legizgalmasabb kérdés, hogy miért törölhették az eredeti cikket. A Phys.org-on közölt cikkben egy, a SETI-ben járatos szerző szerint a törlésnek prózai oka lehet – egyszerűen a cikk túl korán került ki a webre valamilyen hiba folytán akár, és ezért vették le. A hasonló, immár a médiában is közölhető cikkek ugyanis általában együtt jelennek meg a tudományos bírálaton átesett eredményekkel, azonban ez utóbbira most nem került sor, vagyis a cikkel valószínűleg megvárják a hivatalos tanulmány közlését.

Ami magukat a jeleket illeti, a kutató ezekkel kapcsolatban így fogalmaz:

„A kíváncsiságunk felkelthetik, de (még) nem lehetünk túl izgatottnak.”

A hasonló jelek ugyanis rengeteg vizsgálaton esnek át, mire kiderülhet róluk, hogy valóban egy idegen civilizációtól származnak (lásd a már említett, mikrosütő esetét). Egyébként a SETI indulása óta egyre fejlettebb eszközökkel kutatunk idegen civilizációk után, de ilyet egyelőre még nem találtunk.

A FAST viszont tényleg ritka fejlett eszköz: ez a teleszkóp másodpercenként 38 milliárd mintát küld át a nagy teljesítményű számítógépek hálózatába, amelyek aztán rendkívül részletes diagramokat készítenek a beérkező rádiójelekről. Ezeken a diagramokon ezután a rendszer olyan jeleket keres, amelyek technológiai lenyomatoknak (idegen, mesterséges jeleknek) tűnnek. A FAST körülbelül 20-szor érzékenyebb, mint az ausztrál Murriyang teleszkóp a Parkes Radio Obszervatóriumban, és a FAST ennek megfelelően könnyen észlelhet egy adót egy közeli exobolygón, amely hasonló kimenő teljesítménnyel bír, mint a Földön található radarrendszerek. Ez az érzékenység azonban vissza is üthet akár, mivel könnyen lehet vele olyan interferenciát érzékelni, amit egy ennél kevésbé érzékeny szerkezettel nem – épp ezért beszélhettek a kínai kutatók is arról, hogy sajnos egy ilyen interferenciára is nagy az esély. Az interferencia kizárása pedig elég hosszas folyamat.

A cikk címében feltett kérdésre (a FAST tényleg idegen civilizációra bukkant?) a szakember szerint a válasz tehát az, hogy legyünk is bármily türelmetlenek, az igazságot csak akkor tudjuk meg, ha a végleges tudományos munka megjelenik. Az viszont mindenképp biztató, hogy az algoritmus ilyen jeleket képes volt beazonosítani.

(A cikkhez használt kép illusztráció, azon az ALMA (Atacama Large Millimeter/submillimeter Array) rádiótávcsövek láthatóak, forrás: Flickr/European Southern Observatory)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
A Hold valójában kifordult önmagából – méghozzá szó szerint
A Hold valójában kifordult önmagából – méghozzá szó szerint
Egy új kutatás végre feltárja a Hold ősi múltjának a döbbenetes titkait.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.